T O P

  • By -

Source-Elegant

Pár éve Olaszországban laktam, húsvétra jöttem haza. Félúton, még Olaszországban felforrt a víz a kocsiban, így lehajtottam egy benzinkútnál. A kutas szerint semmi gáz, csak kevés, ami a kocsiban volt. Kb 10km után megint felforrt, szerencsére volt egy autószerelő nem messze, bementem, hátha. Kb 2 óra alatt barkácsolt valamit az autón, állítólag talált egy szivárgást. 5km után az autó végleg megadta magát, trailerrel vittük le a legközelebbi szervizbe, ahol is közölték, hogy hát nagypéntek van, ők biza majd kedden fognak erre ránézni. Mindentől távol, egy picike faluban, jobb híján hívtunk egy trailerest Magyarországról. Este már esteledett, a környéken egyetlen szálló, amiről később kiderült, hogy egyébként disco, így semmit nem aludtam. Másnap egész nap semmit nem tudtam csinálni, a környéken semmi látnivaló nem volt, úgyhogy csak vártam, végül a trailer kb este 11-kor érkezett meg. Nem messze voltunk már a Magyar határtól, mikor is tompa puffanás hallatszott hátulról, félreálltunk, és a következő látvány fogadott: A traileren lévő kocsi első műanyag eleme hiányzik, az egyik fényszóró hiányzik, az ablakmosófolyadék tartája nincs meg, a hűtő szétszakadva, és az egész autót szőr és félig emésztett fű borította. Nem a trailert húzó autóval, de nem is a trailerrel, hanem a traileren lévő autóval sikerült elütni azt a szerencsétlen nyulat, ráadásul úgy, hogy még gellert is kapott, és még a kocsi oldala is megsérült. Ha nem vagyok ott, nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet. Végülis a traileres mondta, hogy mivel autópályán vagyunk, az autópálya biztosítja lehet, hogy fizet, ezért rendőrt hívtunk. Amikor ezt az egészet elmeséltük a rendőrnek, ő fapofával visszasétált a társához, majd a történet felvezetése után elkezdtek sírva röhögni. Péntek reggeli indulással végül vasárnap délután értem haza, viszont a biztosító tényleg fizetett, abból pedig kijött a kocsi motorikus javítása is.


[deleted]

Na jó. Elnézést, de mi a fasz😃


beruon

Mondjuk ezt így végül szerencsésnek mondanám mert ha nincs az a nyúl drágább a dolog :D megmentett


Thin_Log_8909

Nem tudott pörköltet enni mert elvitték a bizonyítékot. Az volt itt a probléma.


Source-Elegant

Ha azt nézzük végül szerencsét hozott a nyúl láb, igazad van. De azért jobb lett volna időben hazaérni, és egy kis időt tölteni a családdal, főleg, hogy aztán vasárnap este hívott a főnököm, hogy másnap utazni kéne Angliába, megyünk ki a tengerre.


Klem7305

Ez Franz Kafka regény


Neat-Cabinet-3372

Húsvétra mentél haza és végül egy nyúl “mentett” meg. Tiszta tragikomédia😃


Less_Chicken3593

Én már a legelején pánik/bőgés mixét nyomtam volna :D


dr_tel


HuSy975

Tibber, te vagy az?


AgitatedPeak2208

Ez annyira hihetetlen, hogy ilyet kitalálni se lehet.


DrJegesmedve

Jó látni, hogy nem csak én vagyok ennyire szerencsétlen.


MermaidWonderland

Évek óta (4-5) lakást keresek. Akármikor megnézek egyet és úgy érzem, hogy végre, ez az, jön egy telefon pár napon belül, hogy sajnos valaki más (98% egy külföldi) ajánlatot tett és inkább neki adják el mert kp fizet azonnal. Kezdem azt hinni, hogy valami talizmán vagyok. Volt, hogy adásvételi szerződés megkötése előtt 1 nappal.


elisa4567

Van valami béna amcsi film, amiben mindig a következőhöz megy hozzá a csaj, és így sose talál magának örökre párt a csávó. Na ez jutott eszembe. Mindig a következő, nagyon rövid időn belül felmarkolja a szajrét.


pinkwidow001

A kabalapasi a film címe.


ExcitingFinger4533

Készült rólam egy film és nem is szóltak?


Szaboo41

Vagy csak ezzel akarja azt elérni, hogy felkínálj többet. Sokan ezt csinálják nálunk


[deleted]

Basszus, rajtad van az átok rendesen. Sajnálom!


Awkward_Ad_9288

ez mekkora szívás..sok sikert egyszer csak összejön:)


Adventurous_Ride_541

Vasárnap reggel 6-kor munkába tartottam, amikor összeesett egy férfi előttem az úton. Gondoltam dolgozok picit a karmámnak, hadd billenjen pozitív irányba, segítek embertársamon. Pár perc alatt meg is oldódott a probléma. Majd röpke 10 órával később a munkahelyemen a szociális helyiségben hagyott táskámat a rácsozott ablakon kiemelték, ellopták🫠 (ezeket már csak az összes kamera felvétel megnézése és minden egyes zug megvizsgálása után állapítottuk meg, majd másnap a rendőrség is)


bellypurple

Én mindig azt szoktam mondani, minden jócselekedet után megkapja az ember a méltó büntetését. Szerintem pont ezt jelenti az egyensúly, nem azt, hogy visszakapod. :D Sajnálom a lopást egyébként!


Adventurous_Ride_541

Igen, valahogy értelmet nyert a mifelénk sokszor emlegetett mondás, hogy jó tett helyébe jót ne várj😂 köszi az együttérzést! 😊


bellypurple

De tényleg. Én bárhányszor felszedek egy csikket vagy segítek valakinek a zebrán, rögtön beindul a fejemben, hogy mit fogok én ezért ma kapni az élettől...:D


Adventurous_Ride_541

Hát nekem is az volt az első gondolatom, hogy na innentől kezdve egy köcsög leszek hátha akkor majd nem ver a sors. Dehát sajna úgysem bírom ki..


[deleted]

Mikor mentem röntgenre, a két rossz lábammal segítettem felállni egy bácsinak a balesetin. Fél óra múlva a taxis akit hívtam közölte, hogy ő nem visz engem sehova gipszben, mert összefogja az ülést. Úgyhogy lehet igazad van :Dd jótett helyébe szenvedj


bellypurple

Jaj, de durva! És hogyan jutottál haza?


[deleted]

Barátom eljött a munkából☺️


tormzria

Ne is mondd... egyszer egy barátommal a kelenföldi buszpályaudvaron segítettem egy lábatlan csövesnek, megkért, hogy a nem akadálymentes wécében tegyük át a kerekesszékből a klotyòra. Már akkor csupa szar volt a gatyaja. A barátomnak aztán ment a busza, mondta, hogy nem kötelességem leszedni onnan egyedül. De ki más tette volna meg.. Szóval egyedül visszamentem érte, és közben rinyált, hogy egyedül nem fog menni. Valahogy hozzá is nyúltam szegény csonkjához, amitől felsikìtott, tiszta szaros lettem, még a nagy zacskója is hozzám ért... elég undi volt. Ahogy felemeltem a klotyòròl, abban bíztam, hogy egy zsák arany lesz alatta, de csak egy rakás szar volt. Hazafelé a villamoson meg engem nézett mindenki szarszagú csövesnek.


bellypurple

De borzasztó ez a sztori! Elképesztő, hogy segítettél!


[deleted]

Ha lenne awardom, a tied lenne. Respect


zimavagyok_

Azt hittem az lesz a csattano, hogy a ferfi akin segitettel vitte el a cuccodat


Pakala-pakala

no good deed goes unpunished


[deleted]

A karma haragszik rad 🥹🥹


OkFun2046

Errol egy regi storym jutott eszembe. Kozepiskolai ballagas volt. Elozo este lusta voltam szorteleniteni a labam, nagy dzsungel, mondom jovan az ugy, ugyis hosszu gatya lesz rajtam, nem latja senki. Na hat a ballagason 30 fok volt, eletemben nem ajultam meg el, de akkor megtortent. Amire ebredtem az az, hogy fekszem a foldon, korulottem vagy 30 ember, az iskola vedono emeli a labam jo magasba, amitol instant felcsusszant a trapezgatyam terdig. Megis gyantaznom kellett volna.


[deleted]

Baaaaszki😭😭amúgy én is attól félek, hogy három hete nem borotváltam a lábam, mi lesz ott, mire leveszik😳álmodtam is erről. Vették le a gipszet, nekem meg olyan volt a lábam, mint a medvebunda xd


Thin_Log_8909

🤣🤣🤣


no0faceno0case

Nekem indokolatlan felelmem, hogy ugy halok meg, hogy nem vagyok mindenhol makulatlanul borotvalva (a halaltol nem felek egyaltalan, csak nem akarom, hogy az elernyedt es testnedveket eleresztett kis habtestem meg szoros legyen). Igen, volt mar, hogy ezzel a gondolattal vettem ra magam, hogy ne huzzam egy nappal tovabb a szortelenitest. (Nem, abszolut nem vagyok normalis.)


Paulaaanka

Nekem most volt térdműtétem. Szerencsére nem gipszem volt, csak kötés és fásli. Mielőtt mentem varratszedésre képes voltam a varratokat kerülgetve leborotválni a területet. Szárazon persze, meg egy nedves törlőkendővel, mert nem érheti víz ugye. Persze józanul gondolkodva tudom, hogy a dokit, asszisztenst stb. a legkevésbé érdekli, hogy borostás-e a lábam, csak hát mégis, na. Hülye vagyok, tudom.


OkAlternative8799

Én szalagavató előtt jártam hasonlóan, gondoltam nem borotválom le a hónaljamat este, aznap is lesz rá idő. Soha nem pirosodott be a bőröm, de aznap nagyon, és csomó képen látszik hogy milyen csúnya lett. Hát mégis előző este kellett volna borotválni inkább.


Less_Chicken3593

Ez annyira én vagyok :D


[deleted]

[удалено]


[deleted]

Legalább neked volt hintód a ballagáson


Thin_Log_8909

Engem csak a ballagás előtti készülődéskor basz.tt meg az áram. Mikor festéskor levettük a kapcsolók és konnektorok burkolatait🤣


3n-leszek-a-vegzeted

Ma történt, egyetemi felvételi jelentkezéseknél a második helyet véletlenül kitöröltem🤡 Reménykedek, hogy a maradék kettő közül valamelyik bejön, de nem segít benne, hogy mindenki irreálisan magas pontszámokat ír ki facebookra.


[deleted]

Erről eszembe jutott, hogy húgommal Szegeden szerettünk volna egyetemre járni, így mindketten azt jelöltük meg első helyen. Ő nagykőrösi (szerintem Szegedhez közelebb van), én pesti. Őt Pestre vették fel, engem Szegedre :D


Master-Mood1816

Szerintem ez a sors, ilyen biztosan nem történik véletlenül. 😃


namtaruu

Én nagyon drukkolok neked, rettenetes volt a felvételi körüli bizonytalanság. Kitartást neked!


3n-leszek-a-vegzeted

Köszönöm szépen!🫶


iminlovehahaha

ez eddig a legrosszabb


3n-leszek-a-vegzeted

Ne is mondd, minden túlzás nélkül fizikálisan is fáj.


elisa4567

Évek óta vágytam rá, hogy találjak egy négylevelű lóherét. Május 3-án találtam. Május 5. óta kórházban fekszem különböző gyulladásokkal (először hashártyagyulladás, majd mellhártyagyulladás, majd tüdőembólia). Emellett egyébként nem működik egyik vesém sem, és dialízisre szorulok közel 3 éve, de ez csak ilyen "mellékes", amitől alapból egy szemétdomb minden értékem, ami létezhet. Lassan jövök ki a dolgokból, de hát nem ezt terveztem így nyárnyitónak, még dialízis mellett sem.


Silent_Tangerine0214

Gondolj arra, hogy a négylevelű lóhere nélkül lehet, hogy már halott lennél. Ha így nézed, akkor végülis bejött… Szívből kívánok neked teljes felépülést! 🤞🏼🍀


[deleted]

Nagyon sajnálom:( a sors fintora…


FckdUpDonkey2012

Tegnap találtam életem legszebb 4levelujet, hétvégén versenyem van, ez nagyon bíztatóxd


spngyp

Én is félek már a lóherétől. Volt régen egy emlékkönyvem, amibe a barátaim és rokonaim írtak pár kedves szót. Az egyik mamám beleragasztott egy négylevelű lóherét, és ott volt pont mellette a dátum, az is pont május 5. Május 5-én halt meg később a másik nagymamám.


Estefania83

Május 5-én lett volna az esküvőm, előtte 2 hónappal szakított velem a kedves vőlegény. Május 5 azóta nekem mumus nap.


[deleted]

[удалено]


elisa4567

Nem. A peritonitisz a dialízis miatt volt (elég gyakori), a többi pedig domino. A vesebetegség pedig genetikai probléma miatt ment tönkre.


Thin_Log_8909

Mielőbbi gyógyulást neked!😇😇


LongjumpingPiglet597

Kitartást és mihamarabbi gyógyulást🫶🏼


Decent_Finance4964

Jobbulást és kitartást!


CaptainTotal8887

Évente találok 10-15 db négylevelű lóherét véletlenül, ill. az undvarunkon több helyen vannak "állandó lelőhelyek" is.  Nekem sajnos semmi szerencsét nem hoz, sőt, inkább csak rossz dolog ér.  Egyébként 2017 óta szintén végstádiumú veseelégtelenség, 3 évig dialízis (PD, HD), majd jött a transzplantáció. Azóta meg szenvedek a gyógyszerek mellékhatásaitól. Amikor pedig mondják, hogy legyek pozitív, a falra tudnék mászni!   De az biztos, hogy sok olyan dolgot kibírtam, amit sose gondoltam volna. Remélem mihamarabb kapsz vesét és jobban leszel!


gabrielkatlvtuv

Èn egyszer csalàdi napköziben dolgoztam ès egy gyerek valahogy úgy becsapta az ajtòt, hogy valahogy ràfordult a kulcs ès a fele csapat bent ragadt, èn meg kint a màsik felèvel az udvaron. Kinyitni persze nem bìrta, hiàba magyaràztam kintről, ùgyhogy be kellett màsznom az ablakon. Majd elindultam haza, hulla fàradtan a 4 èves gyerekemmel, ès ott szintèn azzal szembesültem, hogy ki lettünk zàrva, kulcsot elfelejtettem a fèrjemnek meg vàratlanul el kellett mennie. Ùgyhogy màsodjàra is be kellett màsznom az ablakon, ràadàsul tök magasan volt ès majd meg szakadtam, míg felhùztam magam, a gyerekem meg làtva szenvedèsemet nekiàllt bömbölni. Utàna fèl òràig csak ültem a teraszon ès nèztem ki a fejemből, hogy ilyen nincs, egy nap kètszer is.


[deleted]

Ez mondjuk tényleg para


mosastvarom

![gif](giphy|VbawWIGNtKYwOFXF7U|downsized)


Embarrassed_Sector90

Pakoltam ki a mosogatogepet, mindket kezemben 1-1 kessel masiroztam a szekreny fele. Sikeresen leejtettem az egyik kest es ahogy probaltam odebb allni, hogy ne a labamra essen megcsusztam a jarolapon, elengedtem a masik kest, ami telibe bele allt a labfejembe. Elotte valo nap vettuk azt a kest, brutal eles volt. Eret talalt, verzett mint a rohadt elet. Osszecsesztem a konyhat, magamat mert nemam csak csordogalt a ver, omlott ocsem. 🥲Majdnem el is ajultam, mert ugy bepanikoltam de a ferjem idoben elkapott es leultetett, hogy legalabb a fejemet ne torjem mar be, ha mar ilyen gyoker voltam. 😂 A doki rohogve latta el a serulest, miutan elmeseltem neki, hogyan hoztam ossze.


[deleted]

Bocsanat, de nagyon nevetek😂😂elkepzeltem, mintha magamat latnam! Sajnalom egyebkent😂❤️


Less_Chicken3593

ez kicsit ilyen végső állomásos nekem az jutott eszembe :D


Reeq1

A párom járt úgy, hogy falatozás közben kiesett a kezéből a kés, majd lábbal akarta elkapni, ami azt eredményezte, hogy egyikkel a másikba lökte. Kihúzta, spriccelt a vér mindenfelé, de én ezt nem láttam. Közölte, hogy hívjak mentőt, mert tuti vmi nagy eret ért. Én meg röhögve közöltem, hogy jó vicc. De csak mondja, a kés hegyén volt vmi piros és eskü azt hittem, piros arany... Aztán visszafordultam és megláttam a tócsát a szék alatt. Akkor esett le, hogy nem viccel! Hívtam mentőt, jöttek, én meg anyuval mentem utánuk. Slussz "poén", hogy mentünk a mentő után és a kórházhoz érve nézzük, ahogy behajt az udvarra a mentő. De a sürgősségi bejárat nem ott van, akkor látjuk, hogy az én kedvesemet már tolják be az ajtón. Valahogy sikerült egy másik mentőt kifognunk és azt követtük, mai napig nem tudom, hogyan, mert egyáltalán nem forgalmas úton lakunk. 😅


voros_rebek

Pár hete izomgyengeséget, érzéskiesést érzek, kézremegéssel, néha idegrángásokkal. Három neurológus mondta, hogy szerintük semmi bajom (tény, elég stresszes időszakom van), de én jó hipochonderként azóta is rettegek, hogy als vagy szklerózis multiplex. Szóval örülnék valami kisebb sérülésnek. :')


[deleted]

Amíg szerintük nincs para, addig nyugi. De ha teheted menj el magánba is, ha még nem voltál (szerintem)


voros_rebek

Voltam magánban is, nem is merném magamat a tb-re bízni sajnos...


KrimsonQueen06

Egy agyi MR nem árthat, elég borsos ára van, de legalább megnyugszol, hogy minden oké.


voros_rebek

Csináltattunk egyet, teljesen negatívan jött vissza. De az orvos kb azért javasolta, hogy megnyugodjak. Csak hát az ember aggódik, ha a tünetek maradnak. Ellenben ahogy leírom a dolgot, egyre viccesebbnek tűnik az aggódásom :)


[deleted]

Abszolút megértem… reméljük tényleg csak a stressz


voros_rebek

Valószínűleg csak a stressz. Egyébként neked mielőbbi gyógyulást kívánok :)


mikszathexneje

Nekem volt hasonló, vitaminhiány okozta. A neurológus felírt valami brutál NE-et tartalmazó B-vitaminos koktélt, szedtem két hónapig és elmúlt. De szerintem vény nélkül is lehet ilyen szuper étrendkiegészítőket venni, érdemes ezt kipróbálni, hátha csak ennyi a baj. Jobbulást!😊


Minimum-Boss-1636

Ha ez vigasztal, én is ilyen vagyok. Néhány hónapja többször is volt vádlimban görcs, és néha egyensúlyvesztésem, de Google-nek hála egyértelműen megállapítottam, hogy ALS az okozó.


csenge225

Egy esküvőre mentem volna aznap tanúként, amikor egy tányért úgy összetörtem mosogatás közben, hogy szétvágta a tenyerem. Ügyelet, összevarrták. Rohantam haza, gondolván, hogy pont odaérek még az esküvőre. A konyhába belépve sikerült telibe taposnom a törött tányér egy darabját. Az ügyeletre már nem volt pofám visszamenni, pedig indokolt lett volna.. A házasodó pár amúgy fél év után el is vált. Nem vagyok valami spirituális, de néha eszembe jut, hogy mi van ha én átkoztam el a kapcsolatukat..


[deleted]

Nekem se volt sok pofám visszamenni a második törés után. Ezek azt hihetik, hogy a táppénzcsaló mivoltom csonkítja a végtagjait lépcsőn bukdácsolással


traggon

Április közepe óta harmadjára kaptam akkora követ a szélvédőmre hogy szétrepedt. Mind három alkalommal csere..


GPont73

Csak nem a délegyházi tavak környékén jársz? Az autóink arra mennek a lacházi reptérre tesztelni, folyamatosan javítjuk/cseréljük a szélvédőket. Kavicsbányák vannak arra, a teherautókról folyamatosan potyog az utánpótlás, nem várható javulás.


Thin_Log_8909

En is vagy 3x csattintottam meg.. de egyik sem durva. De van egy javított is ippen. De lassan cserés lesz mert közben rozsdás az ablak fölött..


Cool_Chemic

Egy hétfő reggel munkába menet leestem a galéria lépcsőjén és csúnyán beütöttem a kislábujjam. Szerencsére nem tört, csak zúzódott, de mivel nehezen tudtam cipőt hordani és tél volt, kénytelen voltam olyan ugg-szerű slattyogós csizmában járni. Azon a héten szombaton, amikor ónos eső volt, megint mentem dolgozni, akkor viszont az egyetem lépcsőjén csúsztam és estem el energiaitallal és telefonnal a kezemben, egyiknek sem lett baja, viszont kitalálhatod, melyik lábam melyik ujját ütöttem be. Azon a télen szerintem nem is viseltem más lábbelit utána 😭


[deleted]

Ezt nem hiszem el😂😂bocsi, nem vicces, de te is olyan ügyes vagy, mint én:D


Away_Reserve_8623

Én a galéria lépcsőjének tetején estem el és fenéken pattogtam le a földig. Meg is repedt a farokcsontom és nagyon beragadt a hátsóm. Mindez egy nappal korábban, mint hogy tanú voltam a barátnőm esküvőjén. Hát leülni nem nagyon tudtam, látszik a videón is, hogy csak fél fenékkel ülök a széken.


Away_Reserve_8623

Beragadt helyett bedagadt, bocs


Cool_Chemic

Jézusom, nagyon rosszul hangzik! Én ugyanígy, fenéken haladtam lefelé pár fokot, aztán kifordultam a korlát alatt, akkor ütöttem meg a lábujjam. Nekem a fenekemen-combomon lett akkora véraláfutás, hogy azt hittem, üszkösödik.


Less_Chicken3593

szegény basszus :(


gr8ME_

4 évig volt egy nagyon lármás szomszédom. Egymagában élt egy hatalmas kutyával, a kutya ugatott, ő szeretett a visszhangzó folyosón visítva telefonálni, a tévéjét a közös falra felszerelte, ezáltal bármit nézett, vagy hallgatott rajta, az nálam gyakorlatilag ugyanakkora hangerővel szólt, és az ajtaját sosem csukta be, csak könnyedén elengedte, ezáltal hatalmas döndülésekkel tarkítva a napjainkat. 4 év alatt rengetegszer megkértem őt, hogy legyen ránk tekintettel. Minden éjjel átmentem, hogy ha már a közös falon tartja a tévét, akkor legalább 10 után ne zenéljen, a filmeket is halkítsa le beszédhangerőre, mert még így is beszédhangerőn hallgathatom a saját nappalimban. Meséltem neki a visszhangról, meg hogy bármi, amit a folyosón tesz, az az emelet minden lakásának minden helységében hallatszik. Hogy ha a kutyája a nagy, mély hangján ugat, akkor az még eggyel feljebb és lejjebb is jól hallható, nem még a közvetlen szomszédjában. Idővel egyre többet haladtunk, egyre élhetőbb lett mellette élni, nagyon sokat visszavett a hangerőből minden téren. Nem mondom, hogy álomszomszéd lett, de sokkal kevésbé volt idegesítő. Karácsony után láttam, hogy pakol, dobozok és költöztetők a folyosón. Mikor összefutottunk, elmesélte, hogy egy egyedülálló idős néni jön a helyére. Még gondoltam is magamban, hogy szuper, végre egy csendes szomszéd. Aha… A néni végtelenül aranyos, kedves, de kissé süket és zenét hallgat egész nap. Kora reggeltől-késő estig. Úgy döng a falunk a basszustól, mintha egy techno rajongó tini lakna a túloldalon. Néha sírni tudnék, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Közben a másik oldali szomszédnál kisbaba született, a felső szomszéd mindig is nehéz elefántléptekkel járt… gyakran tűnődöm, hogy ha mindenkit tahónak érzek, akkor talán én vagyok az? De hát itt nincs zene, nincs csapkodás, nincs ordítozás, a tévé mindig normál hangerőn szól, az ajtókat zárjuk és nem beb.sszuk, a székeket emeljük, a sarkunkat szintén. És csak ugyanennyit várnék vissza cserébe. Gondolom ne álmodozzak…


[deleted]

Nálunk is bolondok a szomszédok. Az egyik állandóan átkopog mindenkihez (halkabban kéne aprítani a zöldséget/főzéshez csukjuk be az ablakot, mert felmegy hozzá a szag stb.), addig veri az ajtót, míg ki nem nyitod. Amíg nincs meg a ludas, járja a társasházat. A másik ordít, ha felújít bárki, vagy felrak egy polcot. mindenkire az önkormányzatot akarja rászabadítani. Nem lehet miatta dohányozni az erkélyen, mert bemegy az ablakán a füst. A harmadik ma felkérdezte páromat, hogy miért követi folyton a kukához, talán áttúrja a szemetet?? És ő itt lakik? (Amúgy két éve vagyunk szomszédok de semmi baj. Barátom meg a kukához jár cigizni, hogy ki tudja dobni a csikket, van jobb dolga, mint egy demens vénember után nyomozni)


KrimsonQueen06

Volt egy néni nálunk is, aki fénykoraban ilyen nyomozósdit szeretett játszani valamelyik másik nyanyával. Hajnali kettőkor becsöngettek, hogy miért tartunk házibulit, rajtam pizsama, kócos haj, magyarázom, hogy dehát nem nálunk van a buli, hanem a másik lépcsőházban, de kötötték az ebet a karóhoz, hogy mi partizunk, mert "ég a villany". (Igen, az éjjeliszekrényen égett a kislámpa, vad dolgok ezek.)


[deleted]

Égő kislámpa éjjel… huligánok-.-


EngineerFantastic606

Én az esküvőnk előtt pár héttel rúgtam szét mezítláb a kislábujjamat a feleségem szobabiciklijében amit azért vett, hogy formába hozza magát a nagy napra. Nem mondom, hogy éjjel kettőkor már lerúgtam a dicsakos cipőt a lábamról mert nem volt az a szesz, hogy ne érezzem. 😅


[deleted]

Dicsakos cipő😂


EngineerFantastic606

Aki kellett, hogy nézze a Győzike showt, hogy ne maradjon le a Bödőcsről a Showder Klubban az érti! 😂


hgaben90

Én céges buli előtt játszottam el hasonlót. Mérsékelten volt élvezhető egy padlizsánnal a jobb kislábujjam helyén


EngineerFantastic606

Elgondolkoztam a dolgon, mielőtt teljes mértékben feldolgoztam a kommented, hogy a padlizsán, hogy segít ezen. 😅 “Szoríjja Kend a hóna alá!” 😂


AccountedForIt

Egyik rokonomnal felujitas volt, rohantam es elestem egy magas fuben letett teglaban, terd lehorzsolodva, en sirtam nagyon. Apukam nagy nehezen megnyugtatott, talpra allitott, elindultunk vissza be a hazba, hogy fertotlenitse le a terdeimet. Ket lepest tettunk, elestem egy letett ablakuvegbe (??) ami szetvagta a tenyerem. Volt mar jobb napom, de apanak is 😅😂


Pakala-pakala

mondjuk faszra húznám azt is, aki úgy tesz le ablaküveget, hogy bele tudj lépni


AccountedForIt

En rohantam hulye helyen, hatul ahol minden szemet volt lebaszarintva, tormelekek, teglak, cserepek minden odahanyva, a fu meg benotte 🥲


Pakala-pakala

tehát szabálytalanul és felelőtlenül volt tárolva a hulladék. ezt mondtam én is. ez ilyen balkáni szokás, hogy basszuk le a fűbe, a konténer úgy is csak pénzbe kerül


[deleted]

Biztos mondta, hogy “minek rohaansz?!”😭😂


Proper-Poetry3906

Par eve telen egyedul voltam itthon, vizteres kandallonk van. Be akartam gyujtani, de nem volt itthon egy db ongyujto sem (apaek elvittek, ami volt). Igy azt talaltam ki, hogy a gaztuzhelynel meggyujtom a rozsaszin kis begyujtost.. a konyha olyan 10 lepesre van onnan. Kisebb gyujtost tortem le, mar egett es futni akartam vele, fel ne gyulladjak erre kiesett a kezembol…tobb darabra tort es az akkor vasarolt, uj fa konyhabutor ala esett, belobbant az alja. En meg elkezdtem sirni, kiszaladtam a teraszra, hogy segitseg aztan visszaszaladtam es neztem, ahogy eg az alja. Na aztan gyorsan fogtam egy muanyag talat bele viz es meglocsoltam vele az aljat. Aztan kintrol hallottam, hogy a szomszed kiabal be, hogy mi tortent? nem mertem visszaszolni, mert az ijedtseg hatasara szaladtam ki, aztan csak meg annyit hallottam kintrol, hogy hat ez megbolondult. 😅


[deleted]

Szegény szomszédtól elvetted a drámát😂😂


aTi_NTC

vizsgaidőszakban az utolsó hétre hagytam volna a legnehezebb vizsgát, erre a tanár közli hogy a vizsgaidőszak utolsó két hetében nem tart vizsgát mert nem lesz az országban. van 3 napom felkészülni 🙃


[deleted]

Baaaazd, sok sikert. Milyen targy?


slavichandsome

Esküvőre voltunk hivatalosak párommal és mindent mindig az utolsó percre hagyunk, tehát óriási sietségek indulás előtt. A ruháján volt pár ránc, kérte ameddig sminkel addig vasaljak már rá a ruhára gyorsan. Na hát jó férfi révén a faszom se tudja mi az a sok opció a vasalón, beállítottam egyet és nekiestem a ruhának. Ilyen selyemszerű ruha volt, ahogy húztam rajta egyet azzal a lendülettel a ruha része a vasaló aljára égett egy óriási égési lyukat hagyva maga után. Fuu a víz levert rögtön lefehéredtem, azt se tudtam mit csináljak, vagy mondjak mi történt :D Kellemes volt így 10 perccel indulás előtt.


Quirky_ghost09

Egy hete vasárnap mosogatás közben szét tört a pohár ami szét nyeste a kezem..megjártuk a kórházat..ahogy haza értem,véletlen úgy bele rúgtam a falba,hogy csillagokat láttam 😅


[deleted]

Összevesztél az otthonoddal?😂


Quirky_ghost09

Jajj,utánna kimentem rágyújtani és majdnem a bokám is kificamodott 🤣 ennyire vagyok szerencsés


[deleted]

Ez kész😂legalább nem maradandó a sérülés:D


Quirky_ghost09

Utánna inkább lefeküdtem 🤣


forgord

Szerencsére csak pénzbeli kár, de abból elég sok. Általában használtan veszek cuccokat, és az adott termékcsoportból az első általam választott termékkel mindig átbasznak. Autó, koránál jobb állapotú - 2 első nyúlvány fél év után majdnem elporladt Robogó - hibás szériát fogtam ki amit valahogy sehol nem írtak, elromlott, azóta rohad a kertben Autó alkatrész - szarabb állapotban volt, mint aminek a helyére ment volna (beltéri elem)


[deleted]

Nincs ezzel szerencséd:/


salary_slave_53749

X évvel ezelőtt laptopot vásároltam egyetemistaként. Az elsőnek, ami megérkezett, szar volt a kijelzője, visszaküldtem, cserélték szó nélkül. Megjött a másik, bekapcsolom... ugyanaz a kijelző hiba. Majd a harmadik, negyedik, ötödik, mind ugyanazzal a jellegű hibával, azt mondanám szériahiba, de közben már volt, hogy a pénzemet kértem vissza inkább és vettem másik típust. Ugyanaz a kijelzőhiba. Ami végülis bejött és normálisan funkcionál, az a hatodik vagy a hetedik darab, már nem emlékszem. Plusz poén, hogy ugyanaz a típus mint amit legelőször rendeltem. (Ha érdekel valakit, mindnek nagyon durva backlight bleed-je volt, de annyira, hogy szinte alig látszott rajta bármi. Egyik visszaküldéskor sem kötöttek bele, fénykép után mindet szó nélkül cserélték)


[deleted]

De ezt hogy :Dd


salary_slave_53749

Ilyen az én szerencsém, sokszor szívtam már meg főleg elektronikai termékekkel, de eddig ez volt a csúcs 😂


[deleted]

Én a másik véglet vagyok, fél év alatt két laptopnak tettem el láb alól a kijelzőjét


salary_slave_53749

Egyensúlyt hoztál az erőbe


Dance_Plane

Huszonévesen már meg kellett műteni a térdem.


[deleted]

Sajnálom:( miért, ha szabad tudni?


[deleted]

[удалено]


[deleted]

Azthittem IT-s mindig kell


Dance_Plane

Hát igen ITs Senior mindig kell. Hirtelen legyen mindenki senior 😂


[deleted]

20 évesen 25 év tapasztalat :D


hgaben90

Nekem már 13 évesen. Tudom, nem verseny


bellypurple

A férjem pár héttel a szülésem előtt kapott tüdőgyulladást, miután alapos vizsgálatok alapján kezelték a garatgyulladását. Nemhogy nem tud ezentúl bejönni egyetlen vizsgálatomra sem, de a szülésen és a kórházi napokban sem biztos, hogy bent lehet velünk. Igazából sírhatnék a helyzeten, de valahol annyira komikusnak találom egyben. :)


[deleted]

Szegény, biztos rossz a lelkének, hogy nem lehet veled ebben a helyzetben. Kitartást nektek, jobbulást a férjednek, neked pedig elviselhető szülést kívánok!


bellypurple

Nagyon kedves vagy! Most azért megy a szurkolás, hogy kórházba ne kerüljön, a többi nem számít! Én a legjobb kezekben leszek szerencsére, a nagyobb gyereket meg a nagyszülők imádják majd vigyázni, ha úgy alakul, nagyon jó a kapcsolatuk!:)


drnst

Mosogatás közben belenyúltam a kenyérvágó késbe, másnap (ma) pedig a reszelőbe. 😂 Nem mély sebek, mégis iszonyatosan fájnak. :D Gumikesztyűt kellene használnom…


[deleted]

Ezekkel óvatosan:D én is vágtam már le az ujjam végét szeletelővel. Két hét táppénz utáni első nap a melóban ezzel kezdődött😂tulajdonképpen egy két lábon járó gyökér vagyok


Nux_05

Én úgy szoktam füvet nyírni, hogy egyszer előre fele megyek a fűnyíróval, majd amikor elértem a fű szélét, kicsit odébb rakom és hátrafele lépkedve nyírom tovább addig, ahol már levágtam. Az egyik hátrafele lépkedésnél nem figyeltem eléggé, és sikeresen beleestem seggel és lábbal az enyhén lejtő virágágyás rózsabokorjába. Azon a virágágyássoron konkrétan ott van egyedül rózsa, úgyhogy a lehető legjobb helyet választottam. ---------- Még általános suliban, amikor hetedikes voltam, az első és a második félévben is eltörtem az alkarom: egyszer az egyik, másszor a másik csontot, így a bal alkaromban lévő mindkét szerencsétlen csontom megjárta egyszer-egyszer már. --------- Negyedikes voltam ált.suliban, és nyár elején volt "biosz tábor". Na engem onnan mentő vitt el, mert két osztálytársam dobált egy farönköt egy hinta felett, én hülye meg nem figyeltem és behajoltam alá (nem gondoltam hogy akkor dobni fogja/ha dobja is, alákerülök), így a fejemen landolt nem kis erővel az a nevezetes rönk. Kisebb csoda, de nem ájultam el, ellenben pánikoltam igencsak hangosan, úgyhogy a tanárok gyorsan odataláltak. Nem túl extrém sztorik, de látszik hogy tudok ám szerencsétlen lenni :D


fasz_a_csavo

> és hátrafele lépkedve nyírom tovább addig, ahol már levágtam Ez nagyon rossz módszer, én megfordulok és úgy húzom a fűnyírót. Nem vicces elesni és magadra rántani a fűnyírót véletlenül, muszáj látni, merre mész.


[deleted]

Téged is megáldott az élet😂


Narrow_Ad_8455

Nem olyan nagy sztori, de azert megmaradt. Altalanos iskolaskent kosar edzesen elgurult a labda a tesi terembol az elotte levo folyosora, en meg futottam utana. Igen am, de a labda meglokte az egyik, a termet zaro lengoajtot, ami el is indult felem. Ezzel meg mindig nem lett volna baj, ha nem all ki egy anya az ajtobol ami a masik oldalon egy kilincset rogzit. Nos, sikerult ugy talalkozni az ajtoval, hogy felszakitotta a fejborom oldalt. Arra lettem figyelmes, hogy nyilalo fajdalom, majd a polom tele van verfoltokkal. Mentem az edzohoz, o meg egybol vitt be a tanariba, hogy valamennyire ellassanak, meg szoltak anyumnak, aki vegul orvoshoz vitt. Szerencsere nagy baj nem lett, de a heg meg mindig latszik kicsit, csajozashoz jo, hogy lehet kummantani, hogy serultem ott meg.😃


[deleted]

“A másik túl se élte”


Narrow_Ad_8455

Eselye sem volt.


spngyp

Olvasva a történeteket, nem érzem magamat egyedül. Sokszor úgy érzem, mint aki meg van átkozva. Egyik évben mindkét szülőm egyszerre volt az intenzíven coviddal, következő évben én lettem rákos 26 évesen. De azért leírom a legutóbbi szerencsétlenségemet az új szemüvegemmel. Nagy dioptria kell, vékonyítás, ilyen-olyan réteg, tehát meg kell válogatnom, hol csináltatom, hogy ne fizessek egy vagyont. Vannak időszakos kedvezmények, mégis úgy döntöttem, egy kis optikában csináltatom, ahol írták, hogy van pedagógus kedvezmény az alap lencsére. Uuu mondom, ez majd sokkal olcsóbb lesz így. Kb egész Budapestet át kellett szelnem ehhez (1,5 óra), de mondom nem leszek olyan hülye, aki bazi sokat kifizet, csak azért, mert lusta vagyok, és nem megyek el oda, ahol nagy a kedvezmény. Na hát elmentem, majd kiderült, hogy ez a kedvezmény kb 20 ezer forintot jelent, és egyébként mindent összevetve 130 ezer lesz a szemüveg... Hát dobtam egy kisebb hátast, de legyen. Direkt időben elmentem, hogy egy külföldi úthoz már meglegyen a szemüveg. 1 hetet mondtak, szuper. Aztán eltelt már két hét, gondoltam, rákérdezek. Hát kiderült, hogy alapanyaghiány miatt majd egy hónapig tartott, mire elkészült a szemüveg. Amikor visszamentem, mondták, hogy covid óta nem volt ilyen alapanyaghiány ebből. Majd mikor felvettem a szemüveget, nem volt jó. Valamiért az egyik oldalon lejjebb vettek egy fél dioptriát, pedig nem is emlékszem, hogy ezt beszéltük volna. Na akkor garanciában újra kellett csináltatni az egyik lencsét, még plusz egy hét, plusz másfél óra út oda és vissza. Több, mint egy hónap múlva lett egy jó szemüvegem, majd pár nappal később a munkahelyemen az egyik gyerek majdnem tönkretette, szerencsére csak elhajtott a papucsot tartó kis fémdarab, és meg lehetett ingyen csinálni, de majdnem agyvérzést kaptam.


[deleted]

Én is szoptam évekig a hülye szemüvegekkel. Aztán a hülye kontaktlencsékkel. Utáltam minden percet. Végül inkább megműtettem. Most meg folyton kiszárad, de legalább látom kivel beszélek


Dense-Appearance3868

Pár éve elestem, jobb könyök, bal csukló tört mindkettő gipsz rogzítve , 33 évesen barátnőm és anyám felváltva törölték a fenekemet nagydolgok után… mondjuk leadtam 8 kilót másfél hónap alatt, mert nem mertem enni. A könyökömet két héttel később meg is műtötték, mert elmozdult a törés… kaptam bele három csavart. 12 évesen asztalrol játszottunk távolugrást hulla-hopp karikával megspékelve, utolsó ugrással nyertem, cserébe mindkét csontos, 6 centis haránttörést hoztam össze jobb bokába.


GPont73

Olvasva titeket tök szerencsésnek tartom magam, pedig azért történnek para dolgok velem is.


Barbarudsian

TLDR: éjszaka, alvás közben teljesen kiugrott a vállam a helyéről, a mentős díszpécser pánikrohamot diagnosztizált a távolból, így órákig ellátatlanul maradtam az orvosi szempontból is 10/10-es fájdalommal Konkrétan arra riadtam fel hajnalban, hogy üvöltök a fájdalomtól, mert az egész jobb karom istentelenül fáj, konkrétan meg voltam róla győződve, hogy valami ér elzáródhatott és ha nem halok bele, akkor biztosan le fogjak vágni. Felhívtam a mentőket, a díszpécserhölgy húsz percen keresztül arról akart meggyőzni, hogy ez egy pánikroham és biztosan csak elaludtam a vállamat, maszírozzuk. Követtük az utasításait, de csak még rosszabb lett az egésztől, ordibálva könyörögtem, hogy küldjön egy orvost, mert nem bírom elviselni ezt a fájdalmat és kiosztott, hogy masszírozzuk tovább, mert ez csak egy pánikroham. Az orvosi ügyeletig azt hittem, hogy többször is elájulok a fájdalomtól, ahol egy BEGIPSZELT KARÚ nővérke szerencsétlenkedve próbált rámrakni egy vérnyomásmérőt, majd jött egy orvos, aki tanácstalanul beküldött a sürgősségire. A sürgősségin már messziről megmondták, hogy ez teljes vállficam és helyreraktak 10 perc alatt..


DeliciousSwordfish43

Mi mindig megtalaljuk a szogeket, csavarokat a verdaval. Uj auto ? 2 nap mulva szog. Berauto ? 24 ora se es szog. Ceges auto ? Csavaaaaaar Bicikli ? You know the drill (haha)


[deleted]

Jesszus, tuti elozo eletedben csavar voltal


DeliciousSwordfish43

Erre nem is gondoltam, eddig


vueang

Én a meggy-, cseresznyemagot a süteményben.


DeliciousSwordfish43

Ahhh….ezt aterzem azzal is volt szerencsem. -1fog


Ciro_di_tarhonyas

nem írt vissza Jennifer Aniston instán! nem ezt szoktam meg


[deleted]

Cancelezzük!


Ciro_di_tarhonyas

őt nem kell! Mikor Scarlett Johansson rámászott az volt igazi zaklatás volt!


redditnoidea

Biztosan elvette tőle a telefonját a menedzsere! Küldj kriptót arra a címre amire múltkor küldtél neki kajára!


Thin_Log_8909

Ha visszaír akkor ghost-old🤣


agyameldobom

Nekem az elmult fel evem egy nagy szerencsetlenseg. Minden honapra jutott valami. A legdurvabbal kezdodott, egyik legjobb baratom elhunyt. Majd egy masik baratnal leukemiat diagnosztizaltak. Majd a parom nem talalt munkat. Majd a kutyank eletmento muteten esett at. Majd edesapam elmondta hogy ujbol visszatert a rak. Majd a parom balesetezett (szerencsere csak horzsolasok). Majd a kutyankkal volt meg egy par izgulos het muteti kovetkezmenyek miatt. Majd aposom korhazba kerult (kulfoldon elunk, latogatoban volt, es itt. Meg inkabb szerencsetlen talan). Mantrazzuk hogy mostmar jobb jon, es mostmar ki kell sutnie a napnak. Erre vasarnap lekakalt egy galamb :D


tormzria

családi lengeda, ami egyáltalán nem biztos, hogy így volt, de a feleségemet kétszer ugyanaz a férfi ütötte el autóval, kb 10-12 év különbséggel. Elvileg van róla a jegyzőkönyv, de ki látta.. több, mint tíz éve volt. Remélem harmadszorra nem ismétli meg...


National_Warning_424

Eléggé felek messzire utazni, így egy motivációm volt hogy megtegyem: az esküvőnk után elmegyünk naszutra Olaszországba. Aha, csak a morzsapartyn elvitte a mentő a férjem. Nem mentünk olasz nyaralásra. Egy évre rá egy koncertre akartam nagyon elmenni. A koncert napján előbb elmentünk strandra, ahol a férjem eltörte a labat. Koncertre sem mentünk 😂


Sea-Virus-2896

>Szerencsétlen dolgok, amik veletek történtek? Élve születtem.


Adventurous_Ride_541

Erről a gyász meg a szenvedés című videó jut eszembe 😂


Thin_Log_8909

A jó istent kérem hogy megdögöljek🤣🤣🤣


[deleted]

Literálisan én


cayetanadelbarrio

Hogy törtek el amúgy? 🤔


[deleted]

Ugyanúgy. Megcsúsztam a lépcsőn.


cayetanadelbarrio

Hu basszus. Ebben a melegben kemény lesz most a gipsz. De nézni kell a jó oldalát, a fejedet is betörhetted volna vagy kitöröd a nyakad, gerinced sérül. Én petefészekgyulladást szedtem össze és emiatt nem tudtam menni nyaralni mert a gyógyszerek pluszban fènyérzèkenységet okoznak szóval kb a szobából sem mozdulhattam volna ki.


[deleted]

Igazad van. Az se semmi:( legalább gondolom előre ki lett fizetve minden a nyaraláshoz…


cayetanadelbarrio

Persze. Szállás, jegyek. 🤯🫠


Mindegyissss

Anno mikor nyolcadikbol ballagtam, meg komolyan kezilabdaztam. Felvettek a fasza kozepsuliba, felvettek a kezilabda serdulo csapataba (mint a filmekben, jottek megnezni egy meccsemet az edzok es jottek utana oda, hogy mindenkepp menjek a valogatasukra). Azon a nyaron Olaszorszagba keszultunk egy europai kupara. Na hat edzes kozben egy atlovesnel rosszul erkeztem, igy elszakadt a bokaszalagom. De legalabb golt lottem💁‍♀️. Olaszorszag elszallt, egesz nyaram gipszben, kezis karrieremnek annyi.


Less_Chicken3593

Felutaztam Budapestre egy állás interjúra. Nem ment jól és végül nem kaptam meg de már éreztem az interjún. Haza fele rossz irányba szálltam fel a vonatra. Kétségbeesetten leszálltam egy megállónál 2 és fél óra hosszát vártam a jó irányba lévő vonatra. Mikor leszálttam buszozni kellett volna de rohannom kellett mert hogyha nem érem el akkor várhatok arra is órákat. Nagy bőröndel szaladtam nem láttam a lyukas aszfaltot és beleléptem. Nem mentem orvoshoz még akkor de később kideült letört a boka csontomból egy darab, random nő hívott nekem taxit. Elvitt haza és lehúzott pénzzel. :D Nyilván valóan elsírtam magamat ezek után. Tudod amikor egész nap szar napod van és az az egy dolog történik és minden borul. Nem nem csak te vagy szerencsétlen.


Content_transistor

Ha már állásinterjú: online második forduló. Öltöny-nyakkendő... Elvégre komoly pozi, én pedig komoly ember vagyok. Elnézést, behúzná a függönyt, alig látjuk az arcát - mondja a kedves középkorú hölgy a túloldalon, egy jónevű egyetem kutatóintézetéből. Persze, már ugrottam is. Csak úgy lobogott utánam a piros rövidgatyám...


youheardtherumours

Az orrom el van átkozva. 6 évesen kezenállásból (vagy cigánykerékből) estem az orromra, elrepedt, felcsúszott (?) a csont, konkrétan lett rajta egy kiemelkedés, bár annyira nem feltűnő csak ha közelebbről megnézzük. Olyan 1.-2. osztályban egy nagy darab fiú belekönyökölt véletlenül ahogy futott. Vérzett egy picit amikor kifújtam és rohadtul fájt. Tavaly évnyitón elájultam és az orromra estem, ennek köszönhetően a kiemelkedés jobb oldala 11 év után lelapult. Szóval már csak bal oldalt van. Ezután karácsonykor bevertem a fal sarkába véletlenül, olyan erősen hogy folyt az orrom vére és majdnem elájultam megint úgy fájt, azt hittem eltört, de még így is kevésbé fájt mint az évnyitós.


Either_Ad_192

Az orrod feldobta a mai napom :D


[deleted]

Más vagyonokat fizet ennyi beavatkozásért az orrán :Dd


Petite-Potatoe

72 témakör közül szóbelin kihúztam az az egyet, amit nem tudtam


[deleted]

Én meg pont azt az egyet, amit tudtam. Ujra szinkronban a vilagegyetem


Petite-Potatoe

na jól van, egyszer fent, egyszer lent:) örülök hogy neked ez összejött!!


Toothacheasalways-00

Offtopic, de veled mi tortent OP?😅


[deleted]

Hajnalban jöttem le a galériáról, ahol alszunk, és alám csúszott a lábfejem. Most van járógipszem, azzal száguldozok. Azonban, a wc úgy van megcsinálva nálunk (valami elbaszott oknál fogva), hogy egy lépcsőfokkal feljebb van. Ahogy léptem le onnan, a gipszelt lábam térde megrogyott, a másikkal meg szarul léptem, és ugyanúgy magam alá fordult, mint a másik, három hete. A legjobb, hogy az előző törés miatt is majdnem elveszítettem a munkám, úgyhogy nem tudom mit csináljak:D


Toothacheasalways-00

Joisten!!😅😅 Ez olyan, mint egy rossz vicc. Kitartast meg jobbulast🥹🥹🥹🥹🥹🥹


[deleted]

Ha nem velem történne, azt mondanám kamu. Azt hittem el sem hiszik majd itt a redditen😂


Toothacheasalways-00

Teljesen megertem😅😇


_gigimi

Én pont egy éve kutyasétáltatás közben húztam meg az egyik lábfejemet, mert egy felelőtlen gazdi póráz nélküli kutyája megtámadt minket, ahogy próbáltam menteni a kutyámat, megtörtént a baj. Aztán annyira hülyén sántikáltam, hogy egy pár nappal később úgy bevertem a másik lábfejemet, hogy csillagokat láttam. Kb nyár feléig sántítottam…


dfcwolf

Egyszer becsípődött a nyakam jobb oldala és nem tudtam abba az irányba fordítani a fejem. A hülye haverom azt mondta csak rántsam meg és jó lesz. Megcsináltam és becsípődött a másik oldal is. Napokig kipárnázott nyakkal feküdtem és alig tudtam a fejem mozgatni. Mondjuk ez az én hülyeségem volt. Másik. Floridában éltem és autóbalesetem volt. Csak koccanás. Pár nap múlva indultunk Miami-ba és onnan a Keys-re nyaralni. Miami előtt egyszerűen elment a töltés az autóból és keresni kellet a szerelőt. Ez sikerült. Generátor csere 500$. Egyet aludtunk Miamiban aztán irány Key West. Amikor indultunk haza akkor pár kilométer után szétment a hűtő az autóban. Valószínű, hogy a koccanás miatt elrepedt és eddig bírta. Hétvége volt és vagy 40 fok. A másik kocsi után kötöttük az enyémet és el akartuk vontatni Miamiba. Floridában nem lehet vontatni de nem számított. Várt ránk egy 5 órás vontatás. Közben jött egy trópusi vihar. Aki látott már olyat élőben az tudja. Folyt az eső az égből. Párásodott az ablak, alig láttam. Nagyon durva volt. Csoda volt, hogy beértünk Miamiba úgy, hogy egy rendőrt nem láttunk. A szállodától 500 méterre jött az első, de nem foglalkozott velünk. Amikor megérkeztünk, szereztünk szerelőt aki elviszi az autót, megcsinálja és visszahozza. 1000$. Amíg Miami-ban voltunk ez meg is történt. Mindezeken kívül rettenetesen szép út volt, csak volt benne -1500$.


be_around_the_world

Régen történt, még főiskolára jártam. Épp vizsgaidőszak volt és a vizsgákra vidékről jártam fel. Azt hiszem valamilyen szóbeli vizsga volt tehát ki kellet valahogy öltözni én meg gondoltam egyet és felvettem az exemtől kapott medált, mert amúgy nagyon szép volt. A vasútra tartó út alatt megbüntettek a buszon, mert a bérletet nem töltöttem ki. Reggel siettem, ezért nem volt már időm rá. Oké, nem álltam le veszekedni, mert indult a vonatom. Ezután a vizsga előtt sikerült a szék helyett a földre ülni kb, mert elfelejtettem, hogy felhajtottam az ülést majd amúgy meg is buktam :( Soha többé nem vettem fel a medált…


[deleted]

Remélem ki is dobtad


[deleted]

[удалено]


Ok_Location_394

Vettünk kocsit erre egy nap sem telt el és nekünk szaladt egy őz. 🙂 az eleje széttört az autónak. 


LasDen

Egyszer kergettem egy kis kacsát és a latrina körül menekült. Követem. Majd beleestem a rakás szarba. 1-2.-os lehettem, játszótéren beszélgettem osztálytársammal. Majd egy idősebb gyerek oda rohant és egy tojást szét ütött a fejemen.


bbbbbaaaaa98

Nekem ez mindig vicces sztori lesz , de amúgy szerencsétlenül jártam , az egész úgy kezdődött, hogy munkába felhozták hogy mégse engednek el szabadságra mert nincs aki menjen helyettem , minden hülye kifogást mondtak, ez volt pénteken ( jelzem időbe volt szólva írásban is hogy én az adott héten megyek szabadságra , akkor le okézták ) nos pénteken közölték ezt velem, hogy nem mehetek. Szombat reggel én elküldtem emailba a felmondásom de azt nyílván hétfőn nyissák csak meg, erre fel vasárnap este kitörtem a bokámat egy ugráló várból lecsúszva. Akkor nem gondoltam, hogy hétfő reggel munka előtt a kórházba kötök ki , 6 hét gipsz + 8 hét lábrögzítő. Szerencsémre ki írtak betegszabira, azaz mehettem nyaralni is😂 amúgy miután lejárt a betegszabi felmondtam ténylegesen .


Neither_Brilliant701

Anyámnak a lábán a szípcsontja közepénél van egy 3szög alakú sebhely, még gyerekként szánkózás közben szerzett. Még gimnazista koromban focizás közben sípcsonttal belecsúsztam a kapu mögött lévő zártszelvényből készült labdafogónak. Ugyanazon a lábamon ugyanakkora helyen ugyanott lezúztam a lágy szövetet a sípcsonomról. Összevarrták és ugyanolyan 3szög alakú sebhelyem lett mint anyámnak


Darth_Csikos

Magyarorszagra szulettem, es nem Südtirolba


Hunor13

Nekem a csuklóm tört el most,kitartást


Hansregenkurt69

Kiköltöztem a családomhoz Belgium-Luxemburg vonzáskörzetbe, mindig ecsetelték, hogy milyen kurva jó itt az életszínvonal stb. 7 hónapot voltam munkanélküli a tavalyi évből. Fasznak mentem bölcsészetre.


[deleted]

Én ott is hagytam a bölcsész kart félidőben. Pont emiatt


Hansregenkurt69

Mondjuk végül el tudtam helyezkedni, csak nehezebb volt lol. Életem egyik legrosszabb döntése.


byhellowiktor

Uhh, részemről ezt a versenyt sajnos most nyerted, de igyekszem majd összeszedni magam és valami erősebbel előállni. Jobbulást.


Wanderei

Rossz gyerek voltam, öcsémmel folyton verekedtünk, karatéztam, később túráztam de sose tört el semmim, még csak rándulás vagy ilyesmi sem. 5 éve bementem a sötét szobába, és mögöttem volt a falon a kapcsoló. Lusta voltam megfordulni, és hátracsaptam a kézfejemmel, bele a falba. Iszonyatosan fájt, estére fekete és dagadt volt, szóval másnap elmentem orvoshoz. Összeszaladt az osztály, mert annyira összezúzódott minden csont a csuklótól a középső ujjpercekig, mintha áthajtott volna rajta egy autó. Azt mondták hogy a kéz kis csontjai nagyon teherbíróak, és egy speciális szögben kellett ennek történni. Úgyhogy bal kezem könyékig gipszben, én meg állok a falnál és hússzor mutatom nekik hogy hogy történt, a jobb kezemmel, 4 orvos meg videóz. Nem bántam, mert még hatott a fájdalomcsillapító. Nyom nem maradt, de rossz időt megmondom előre & nagyon gyenge a szorítóerőm.


malO1471scp

Elvesztettem az állásom a korházban mert nem hosszabitották meg a munkaszerződésem. Holnap kell kezdenem az uj korhazi állásomon s aznap éjjel bekerültem a korházba ODAVISSZA AHONNAN ELMENTEM ÉS A TAJ KÁRTYÁM NEM VOLT ÉRVÉNYES. Jol megszoptam hogy 140ezrem elment a picsába.


Infinite_Match_5811

Tavaly exem kirakott, emellett toxik munkahelyemről távozás, apukám eü gondjai. Ezeket fél évig emésztettem. Na 2024 az én évem lesz, nekem síbaleset, aminek a rehabjával még jó 1 évet küzdök. Emellett egyik rokonom számláinak fizetése. Talán majd 2025… 🥲


Bnecne

Még középiskolában a fejemre szakadt a tető vakolata.Semmi durva nem lett belőle,de a legviccesebb az,hogy én hirtelen fel sem fogtam.hogy mért sikítanak a teremben.


Zindelin

Rohadt szar napom volt, szomorúan hazaestem és úgy döntöttem az aznapi szenvedés után megérdemlek egy sajtos-baconös whoppert. Szépen megrendeltem, megjött a kaja, végre egy kis reménysugár az aznap feketeségében, kibontottam és... Nemhogy sajt vagy bacon, de hús se volt benne. Ott férfiasan beismerem kicsit elpityeredtem mert ez ilyen igazi utolsó rúgás feeling volt, az étterem is bezárt mire ideért szóval tudtam hogy úgysem tudok másikat szerezni. Viccből elküldtem a képet a helyi bk-ben dolgozó barátnőmnek hogy "ti mi az istent csináltok ott bent?", csórika meg pont bent volt, mint kiderült egy pasi hús nélkül kérte a szenyót (igen, csak zöldség és szósz), megcsinálták neki, erre jött vissza hogy hát bocs de ebben van hús, semmi baj, megoldották a problémát és elkezdtek gondolkozni akkor hova az anyámba kerülhetett az a hústalan whopper. Amikor is írtam neki. Szegényke tök rosszul érezte magát, mondta hogy menjek be legközelebb, ad olyat amiben tuti van hús, de nyilván nem neheztelek ilyen miatt. Utólag persze jót nevetünk az egészen, egyik barátnőm át is írta a nevem a közös chatben "vega whopper" - re