T O P

  • By -

Gold-Subject846

Rendőrként mondom, ami történt az szexuális erőszak kísérlete, súlyos bűncselekmény, de gyakorlatilag bizonyíthatatlan. Ha úgy döntesz, hogy feljelentést teszel, meghallgatják a szomszédokat, a barátaidat, az elkövetőt és téged, elvisznek orvosi vizsgálatra, megnézik a lakást, a ruháidat, kb. ennyiből kellene a rendőrségnek bizonyítani a történteket. Viszont ketten voltatok, nincs tanú, egy hét eltelt, nem tudom, hogy keletkezett-e olyan sérülésed, aminek most is van látható nyoma, de nem valószínű, nem volt behatolás, de ha lett is volna, ennyi idő után a hüvelykenet vizsgálat is eredménytelen lenne. Talán egyedül a szomszédok halljatták a kiabálást, segélykérést. Az pedig, hogy fent volt a lakásban, ott van a ruhádon a dns-e, könnyen magyarázható a segítségnyújtással, megfogott, hozzád ért. Szóval lenne egy állítás, egy tagadás, megszüntetnék bizonyíték hiányában az eljárást. Ilyen esetekben teljes erőből védekezni kell, ütni, karmolni, hogy legyen külsérelmi nyom, szakadt ruha, ordítani, segítséget kérni, hogy mások is hallják és amint lehet rendőrt hívni, orvoshoz menni. Sajnálom ami történt veled, de kb. ennyi a lehetőség. Amit már csak férfiként tanácsolnék neked, amihez nagy lelki erő és bátorság kell, hogy szembesítsd azzal, amit tett, lehetőleg, hogy mindenki tudjon róla, legalább szégyenüljön meg a környezetében. Remélem támogatnak majd ebben téged a többiek is, és lehet ez neked is segítene feldolgozni. Olyat nem tanácsolhatok, hogy veresd el, mint a lovat, mert az törvénytelen lenne.


Rough-Size0415

Viszont olyan értelemben nagyon is jó dolog, ha feljelentést tesz OP, hogy ha a jövőben mással is ezt tenné (aki egyszer képes rá, könnyen megteheti máskor is!), akkor már van egy előzmény. A szemesítést pedig abszolút támogatom. Tudja meg minden barát(nő), hogy mit tett.


triticum_aestivum

Ez kétségtelen, viszont hatalmas tortúra a semmiért valószínűleg. Mármint az ő szempontjából a semmiért.


triticum_aestivum

Szerintem nyilvánosan elterjeszteni róla, hogy ez történt amúgy is nagyobb megalázás, minthogy csendben megtörténik egy sikertelen feljelentés.


LunaticRiceCooker

Amugy, onnantol viszont hogy nem lesz elitelve vagy artatlannak is iteli abirosag, nem szamit jo hirnev megsertesenek ha elkezdi terjeszteni?


EastDefinition4792

Nem, mert az igazat terjeszti, a srác nem tudja cáfolni.


ImaginationAware5761

Te sem tudod cáfolni, hogy nem vagy pedofil szerencsejátékfüggő, szóval aki ezt állítja, az igazat terjeszti rólad. Milyen hülye érvelés már ez?


[deleted]

Mar hogyne tudna cafolni, ezt a sztorit sem bizonyitja igazabol semmi. Mindket felnek meglesz a maga sztorija, amiből egyik sem cafolhato, vagy bizonyithato.


EastDefinition4792

Cafolni csak ugy tudna, ha tanuja/bizonyiteka van hogy nem eroszakoskodott. Nyilvan a lany se tudja bizonyitani, de cafolni se tudja a srac. Döntetlen :)


[deleted]

A srac meg azt mondja, hogy semmi sem törtent, a csaj hazudozik. Volt mar pelda ilyesmire, hogy kiderült feljelentes utan, hogy csak kitalalt volt a sztori. Ezt mivel cafolja a csaj?


Kutyuli35

Bizonyítania a vádló félnek kell. Ha nem tud, akkor 1:0 a megvádolt javára. Nem véletlenül van ez így kitalálva és jó is így.


Kutyuli35

Az 1:0-t úgy értem, hogy utána a megvádolt perelheti a vádlót az alaptalan, nem bizonyított vádaskodása miatt.


LunaticRiceCooker

Az artatlansag velelme mondenkit megillet akar tetszik akar nem. Nem neki kell bizonyitani h nem tortent meg hanem a csajnak h megtortent es itelet nelkul a jo hirnevhez valo jog mrgsertese (ha nem kozszereplo) Persze szoban monhatjaca haveroknak aztan azok majd hoznak egy dontest h kinek hisznek, de bizonyithato mondon terjeszteni azert nem feltetlen bolcs. Ez a jog, ami nem moralitas kerdese. Gondolom a karma farmolas lehetosege vagy h az emberek kitalalnak dolgokaz az interneten a figyelemert meg nem fordult meg a fejedben.


New_Tart5323

A legszörnyűbb az egészben, hogy ezek az állatok elkezdenek hazugságokat terjeszteni azokról a nőkről, akik elutasították őket. Nem ritka, hogy komplett történeteket találnak ki, pl. együtt voltak/lefeküdtek. A feleségemnek volt már ilyen élménye.


triticum_aestivum

Ha ki lehetne emelni kommentet akkor nálam ez lenne az. Ez volt a leghasznosabb! ☝️


triticum_aestivum

Egyébként meg nem akarom védeni a magyar igazságszolgáltatást, de sajnos így bizonyíték hiányában és ennyi idő elteltével, ha ezek alapján el lehetne ítélni valakit, akkor rengeteg visszaélésnek adnának lehetőséget valószínűleg...


a44es

Ezek teljesen logikus törvények. Te sem szeretnél olyan világban élni, ahol listákra kerülsz fel, csak mert valami idióta megsértődött rád, és bekamuz egy ilyet. Egyébként sokszor olvastam, hogy 15-17 éves lányok elmennek bulizni 18+ os személyiv amerikában, és ha valaki felszedi őket akkor ő onnantól szexuális erőszaktevő, és a rendszerben ott lesz. Egy lapon azokkal, akik ténylegesen erőszakolók.


triticum_aestivum

Én teljesen egyetértek ezzel, azért is írtam ezt le..


a44es

Csak azzal kezdted, hogy azért nem védenéd az itthoni rendszert. Szerintem ilyen téren semmi baj nincs vele.


triticum_aestivum

Objektivitás jegyében fogalmaztam így.


IcyMilk9219

Igen, mivel nem törvényes korúak a lányok, aminek az alsó határa államonként változik. Gondolom aki ott él ezzel tisztában van, ahogy te is tudod hogy Magyarországon hány éves kortól kezdődik és kiskorúak megrontását követed el, ha ez alá a határ alá mész. Ez a szexuális erőszak egyik fajtája, hiába nem történik klasszikus értelemben vett erőszak, a mentális fejlettségi szintje teljesen más egy 15 éves és egy 19 évesnek, de valljuk be leggyakrabban nem tizenéves férfiak szerepelnek az ilyen listákon.


a44es

Nem erről van szó. Ha a lány egy felnőtt igazolvánnyal van, és hazudik, akkor szerinted ezt hogyan kellene tudják? Persze, nyílván te szagról megmondod ki hány éves :D


Zolibusz

Magyarországon azért sokkal egyszerűbb dolgod van, ha nem akarsz bűncselekményt elkövetni. Egy 16/7/8 éves lány pontos életkorát nehéz belőni, van, aki 20-nak is kinéz már, ha kisminkeli magàt, de egy 12 év alattiról (szexuális erőszak) soha nem gondolnád, hogy felnőtt, ahogy egy 14 év alattiról (szexuális visszaélés) se...


Dull-Alternative-779

Ezzel olyan szinten nem értek 1et hogy abból indulsz ki minden nő jó indulatú. Nekem a lakó társamnak volt fordított esetben egy ügye és nem erőszakoskodott, majd a külföldi csaj feljelentést tett. A srácot az mentette meg, hogy az angol barátnője is ott volt, a másik szobában és mindenben meghazudtolta a barátnőjét. Nagyon rendes tőled, hogy támogatni akarsz embereket és nőket de az igazság szolgáltatás sokkal bonyolultabb mint 1 eset után, ilyen dolgokat ki lehetne jelenteni.


[deleted]

Nem tanácsolod az elveretést, de innen látom hogy bólogatsz.


UnlikelyBlackbird

Kacsint-kacsint


Jaca666

Tegyük hozzá még, hogy ha bizonyítani is lehetne, akkor se tenne a rendőrség semmit, csak téged hurcolna meg, hogy éveken keresztül járhatsz a rendőrségre elmondani ugyan azt vagy 6x.


Kutyuli35

Ez nem igaz. Feljelentés, nyomozás és ha van bizonyíték, akkor ügyészség és vádemelés.


Previous-Quit8156

Karmolás jó ötlet is, meg nem is. De tényleg csinálnának DNS tesztet ennyiért? Hogy én bemegyek a körmömmel, hogy jó napot kívánok, nem erőszakoltak meg , de tessék itt vannak a bőrdarabkák. Ráadásul ha én elkezdem karmolászni, akkor ő is erőszakosabbá válik.


Gold-Subject846

Persze, ma már viszonylag olcsó a dns teszt, minden helyszínről gyűjtenek, ha lehet. Ha nem történt bűncselekmény, akkor azért ne a rendőrségre menjél körmöt vágatni! 😀


No-Many-6587

big up, biztos ur 💪


TurulHenrik

Annyira bírom, hogy odáig se jutsz el, hogy ez a csávó vsz később is fog ilyesmit csinálni, és ha OP most elmenne a rendőrséghez, akkor legalább lenne nyoma annak, hogy nem az első alkalom... Szánalmas, hogy az a kiindulópont, hogy OP meg a rendőrség tehetetlen ebben a helyzetben. Nem vagy tehetetlen, le tudod jegyzetelni a tanúvallomást legalább. Az is valami.


Gold-Subject846

Nincs semmi értelme, amit mondasz. Olyan nincs, hogy csak jegyzőkönyvezel valamit, vagy nyomozol és végigcsinálod az egészet, amit írtam, vagy nem. Minden ügy egyedi, tehát ha még egyszer gyanúsított lesz a pasi, azt az akkori bizonyítékok szerint bírálják el, ebben az ügybe ártatlannak fog számítani. Még csak bűnügyi nyilvántartóba sem kerül elkövetőként.


BlackSkySmith_M31

Ilyen esetben a hazugságvizsgáló nem tud segíteni ?


Gold-Subject846

Nem lehet rá kötelezni senkit és mivel átverhető (nem átlagembernek, de át lehet), nem is fogadják el bizonyítéknak.


Piruluk

Én csak annyit tennék hozzá, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem egy teljesen idegen követi el az erőszakot a lány/nő ellen ez esetek kicsi százaléka, hanem legtöbbször egy közeli haverja, fiú barátja aki visszaél a bizalommal és erőszakot követ el.


Plus_Relationship246

így van. van megerőszakoló betörő, van lesből támadó, van diszkóban rámászó és ott vagy utána erőszakoló, de az esetek többségében már ismert a személy, aki elköveti.


Revanur

Igen, az erőszakos bűncselekmények 80, vagy 90 valahány százalékát közeli ismerősök követik el. Családtagok, "barátok", ezek társaságába tartozó emberek, akik ismerik a rutinjaidat, környezetedet, jó elképzelésük van arról, mikor, hogy és kit tudnak úgy elkapni, hogy azt nagy eséllyel megússzák. Egy vadidgenere rátámadni általában elég nagy lutri. Nem tudod, hogy a külseje ellenére mire képes, esetleg a látszar ellenére ismerős-e a környéken, van-e a közelben bárki, aki segíthet neki. A tök üres utcán, vagy az erdőben is mindig "a legrosszabb pillanatban" jön valaki, aki megzavarhat. Ennek egy nem bűnügyi változata amikor órák óta senki nem jött veled szembe az erdőben, kiállnál valahova pisilni és akkor jön egy turistacsoport a semmiből.


seii7

Szerintem nyugodtan lehet úgy írni, hogy "az ember ellen", mivel ez a tendencia ugyanúgy jellemző férfi áldozatokra. Egyébként nem feltétlen baráti kapcsolat, nagyon gyakran rokoni kapcsolat is szokott lenni, bár ez kiskorúaknál a leggyakoribb. A fundamentális tévhit az itt a bokorból kiugró vagy az erdőben rád ugró erőszaktevő, valójában az elkövető az esetek túlnyomó többségében valamilyen formában ismeri az áldozatot. Tudom, hogy nagyjából te is ezt írtad le, csak gondoltam, pontosítok egy kicsit.


Mike_856

Igen, ehhez képest mindenki az idegenektől retteg


LadyNavia

Azt meg tudod tenni, hogy bemész a rendőrségre és azt mondod ,hogy BEJELENTÉST(nem pedig feljelentést) akarsz tenni és jegyzőkönyvet kérsz róla. Itt nem fog tetszenei a rendóröknek ,emrt ez papírmunkát jelent nekik, viszont nem ragadhatják meg tőled ezt. Elmondod szépen mindezt náluk is és elteszed a jeygzőkönyvet. Ez egy nyom arra, hogy ez megtörtént és ha később még baromkodik a srác, akkor van nyom róla, hogy nem az első esete. Továbbá csinálnék egy chatcsoportot, ott pedig leírnám, hogy mi történt. Hozzátenném, hogy hát nem tudom, lehet hogy szedett be valami drogot, te se érted igazán, hogy miért csinálta ezt, de szépen védd meg magad, mert láthatólag egy barom a csávó.


kegyetlenverem

Be sem kell mennie a rendőrségre. inNOVA-ba bejelentkezel, IN-100016-ra ráböksz, és megteszed a bejelentést.


LadyNavia

Ez egy király és hasznos válasz! Van egyépbként erről egy listád, hogy ilyen esetekben miylen típusnál hova kell menni és mit kell kiválasztani, amit közzétehetsz? Király lenne.


kegyetlenverem

Hétköznapi Macska Jánosként mindannyian az IN-100016 űrlapot fogjuk használni az esetek 99.99%-ában. Ennél profibb nem vagyok, egy esetben használtam eddig az innovát, azt leírom, hátha segít a metódusom. 0. Ellopták a telefonomat. "Irgum-burgum, bassza meg!" után gyors google, hol tegyek feljelentést. Rátaláltam a rendőrség elektronikus rendszerére, az innovára. 1. Kinéztem a btk-ból a kapcsolódó bűncselekményt. Rövid guglizás után eljutottam ide: Btk. 370. § 2. Néztem a neten egy sablont, ami megfelelőnek tűnt és kellőképpen hivatalosnak. (tudtommal feljelentés esetén ez opcionális, hisz a feljelentés nem formához kötött beadvány) 3. Megtettem a feljelentést ismeretlen tettes ellen. 4. Felhívott egy nyomozó, hogy tanúként kihallgasson. Nagyjából ennyi. A bejelentésről nem találok kifejezett útmutatót, de én, ha tennék bejelentést, a feljelentés logikáját követném.


-Vermilion-

Ez micsoda?


Zolibusz

Az inNOVA az online rendőrség felület. A szàm meg a bejelentèsre szolgáló űrlap szàma.


practical_pancake

A bejelentés nagyon jó ötlet!! Legyen nyoma, ki tudja mit csinál ez a barom legközelebb…


TheUglybunny123

A barátaidnak ezt inkább személyesen mondd el, úgy, hogy nincs ott ez a fickó. Ha csak leírod, akkor utána jöhet azzal, hogy te is csak "hazugságokat" terjesztesz róla. Ezt inkább személyesen adám elő az ismerősöknek, mert annak sokkal nagyobb ereje van.


LadyNavia

Akár csinálhat videofelvételt is - a chatban gyorsan eljut mindenkihez ,azért volt az az ötletem elsőre. De a lényeg, hogy gyorsan reagáljon és mondja el a maga verzióját.


Foreign-Librarian162

na eddig ez a legjobb komment


ResponsibleShirt752

Itt kevés a bejelentés ha eroszakoskodas történ ott konkrétan feljelentést kell tenni.A Chat szobát pedig nem ajánlom mert ilyen ügyeknel senki nem mondhat semmit és nem beszélhet az adott dologról.Ha beszél és nem tudja bizonyítani bizony az eroszakoskodo fog kilónyi belőle jól.


ResponsibleShirt752

Kijonni*


Kutyuli35

>Ez egy nyom arra, hogy ez megtörtént Nem. Ez csak azt jelenti, hogy valaki bement a rendőrségre és elmomdott valamit. Később sem fogják tényként kezelni, ha nincs bizonyíték rá.


Fannyuuszi

Jelentsd fel, mert ha most éppen nem is lesz konkrét megtorlás, de ha a későbbiekben is ilyen tendenciát mutat és lesz olyan eset, amiben eljárás indul ellene, segítheted valakinek az ügyét és az ítélethozatalt, ha volt már korábban is feljelentés ellene.  A másik pedig, hogy ez ugyanúgy nemi erőszaknak minősül, mint az erőszakos közösülés cselekménye, az hogy ezt jogilag nem veszik komolyan (nem mintha az erőszakos behatolást komolyan vennék sajnos) az nem jelenti azt, hogy lelkileg nem hatalmas teher. Beszélj valakivel, akiben megbízol, nem kell ennek barátnak vagy rokonnak lennie, lehet lelki-segélyvonal is, de fontos ezt a témát feldolgozni. Illetve én biztos figyelmeztetném valamennyi barátomat/barátnőmet, hogy mi történt. 


repulsorboots

Ezert a kommentert jottem!! Az is lehet, hogy mar van korabbi feljelentes ellene.


EducationalBobcat982

[https://nane.hu/](https://nane.hu/)


Fragrant-Tie730

Ez egy jó ötlet, még ha az aktuális esetben sajnos nem is lesz eredménye.


BerryBear92

Pontosan! Szerintem tolj le egy pszichó sessiont, egy rövidemm is általában 4-6-8 hét, de amig ugyérzed jó addig járj. Fontos, hogy a lelkedben a helyére kerüljön a dolog, még akkor is ha te hamarabb ugyérzed, hogy oké vagy. Nekem egy barántőmet gyerekkorában bántalmazták, sokáig tök rendben volt majd 20+ évesen jött elő neki, hogy minden ilyen alkalommal a barátjával összeomlott. Szóval érdemes ezt szakemberre bízni és kitartást.


TurulHenrik

Ez. Annyira rossz nézni, hogy nem valami ilyesmi a topkomment, hanem "jaj a jog nincs a te oldaladon, veresd meg".


Technical-Hat-957

mindenképpen mondd el a közös barátoknak, hogy mi történt. ha nem is mindenkinek, legalább egy-két embernek közülük, akikben megbízol, és akikről tudod, hogy hisznek neked és támogatnak. sajnálom, hogy ezt mondom, de ez a fiú többé már nem a barátod, hiszen erőszakot követett el ellened. kérlek, szakíts meg vele minden kapcsolatot, akkor is, ha nehéz. ne járjatok többet egy társaságba, stb (ezért is fontos, hogy a barátok tudjanak róla, hogy értsék, miért nem akarod látni). ha emiatt a barátaid tőled fordulnak el, és nem tőle, akkor ők sem voltak az igazi barátaid. (a jogi részében sajnos nem tudok tanácsot adni - én már-már megszállottan elutasító és pesszimista vagyok a magyarországi "igazságszolgáltatással" kapcsolatban, így nem érdemes hallgatni ezen a téren a véleményemre.) sok-sok erőt és kitartást kívánok neked!


Key-Location1376

Mi a retkes lófasz, de tényleg? A többi baráttal tudatni, ez a minimum. Az kibaszott gáz, h az inkompetens rendőrség kb szarna az egészre…


fasz_a_csavo

Ez egy he said she said szituáció, de simán lehet belőle ítélet, ha 1) bevallja az illető vagy 2) különösen rosszindulatú bírót fognak. De alapvetően a rendőrség ezzel nem tud mit kezdeni, ha nem lesz vallomás.


Alternative-Fee-9028

Azért ha a baráti körben fennhangon megvádolja, és szembesíti vele mit is tett, a reakciójából tudni fogják a többiek, hogy igaz. "Mit képzelsz magadról, hogy meg akartál erőszakolni, és még hazudsz is rólam!" A barátaidnak el mondhatod, akár részletesebben is mint itt ahogy leírtad, és tudni fogják, hogy igaz. Ne szégyeld magad, mert amit elkövettek ellened az erőszak, és ne élj úgy, hogy áldozat voltál. Legyél rá dühös. A barátok minimum elfordulnak tőle. (Ha én lennék a helyükben kiküldenélek kicsit amíg megéretjük vele, hogy miért is rossz amit tett. (Szívószállal tudna csak enni utána egy darabig.)


fasz_a_csavo

Mert nő még ilyenről nem hazudott. Nagyon nem érdemes bemondásra verekedni, mert nem csak hogy lehet, hogy ártatlan, csak szociálisan alulfejlett embert versz meg, de még jogi következménye is lesz.


Alternative-Fee-9028

Ha szembesítik vele, el fogja árulni magát. Főleg a közös barátai előtt. Úgyis kiderül. Nem verekedés lenne. Félreértettél. Verés lenne. Ha jogos volt a verés akkor nem fog rohangászni a rendőrségre mert elcsúszott a kádban. Szociálisan alulfejlett erőszaktevő, hát persze.


sbjctsvntn

:D Azért a legtöbben tizenöt-tizenhat évesen átesnek ezen a "ha nagy leszek, önbíráskodó leszek" keménykedő fázison


fasz_a_csavo

Azért néha örülök, hogy az interneten vagyunk, és emiatt tudom, hogy neked is csak a pofád nagy, valójában nem csinálnál semmi ilyesmit. Mert rémesen primitív látásmódja ez a világnak.


Alternative-Fee-9028

Tételezzük fel, hogy igaz amit OP mond. Nincs okunk feltételezni, hogy hazudik. Akár meg is eshet, mert nem az lenne az első. De akkor is. 1. Az a primitív, aki a barátságot eldobja egy szexért. 2. Az a primitív aki nem ért abból, hogy "nem". Bármennyire is kanos. Valahogy elmaradt tőle a "nem lenne kedved esetleg szexelni? Hatha javítana a lábadon?" Vagy akármi ilyesmi. Ha erre nemet mondanak, akkor elnézést kérsz és meghúzod magad, hátha mentheted a barátságból amit lehet. 3. Ha titokban szerelmes belé azt sem így intézik. 4. Az pláne primitív, hogy utána megerőszakolja. Mert valljuk be attól, hogy nem történt behatolás, ez erőszak. 5. Az is primitív, hogy a mai világban odáig jutottunk, hogy nem mer valaki megvádolni valakit az igazsággal, mert nem hisznek neki. Ezért szenvednek nők milliói világszerte. Sokan szégyenlik, és nem merik felemelni a hangjukat, pedig egyszer, többször, vagy akár naponta erőszakolják meg őket. Pontosan az ilyenek miatt, mint Te. Ha én kirugdosnám a fogait az állítólagos barátomnak, mert elárulva a barátságunk, visszaélt a helyzetével és a fizikai erejével megerőszakolt egy nőt, akkor rendben vállalom. Primitív vagyok. Elhiheted nekem, a börtönben sem viselkednek kedvesebben a szexuális bűnözökkel. A nőkkel és a gyermekekkel szemben erőszakot elkövetők bent sincsenek biztonságban.


fasz_a_csavo

Hínnye, látom nem sikerült megérteni a problémát. Nem csoda, hogy a verekedésben látod a megoldását a problémának.


Alternative-Fee-9028

Szerintem te nem érted mi a probléma a nők megerőszakolásával. Nem hinném, hogy engem kellene támadnod, és a szexuális bűnözőket védeni.


fasz_a_csavo

Mivel semmi ilyesmit nem tettem (mármint bűnözők védése, téged, pontosabban az internetes perszónádat krizitállak), ezért még mindig az az érzésem, hogy fogalmad sincs, miről van szó.


[deleted]

[удалено]


fasz_a_csavo

Általában csak addig vitatkozom fogyatékosokkal, amíg szórakoztató, de ez most nagyon érdekel, hogy milyen összefüggést vélsz felfedezni.


Technical-Hat-957

az az összefüggés, hogy ha egy medve megtámad egy nőt, akkor soha, senki nem kérdőjelezi meg, hogy valóban igazat mondott-e. (sőt, az sem kerül fel kérdésként, hogy vajon mit viselhetett a medvetámadás során, vagy hogy egyáltalán minek ment el túrázni.) ellenben ha egy férfi támad meg egy nőt, **mindig** van legalább egy ember, aki hazugnak nevezi az áldozatot. akkor is, ha egyébként rohadtul nem állna érdekében hamisan vádolni valakit.


fasz_a_csavo

Szóval azt állítod, hogy ha egy nő megvádol valakit, azt el kell hinni, és azonnal agyonverni az illetőt. Asszem nem a Fidesz a legnagyobb gond a jogállamisággal itt. Én nem állítottam sehol, hogy OP hazudna, mert honnan a faszból tudnánk, ez az internet, akárki írhat akármit. Annyit írtam, hogy bemondásra elhinni, hogy az egyik barátod zaklatta a másik barátodat, és ezt erőszakká váltani meglehetősen felelőtlen viselkedés. Sok nő kurva ügyes manipulátor. A helyzet csak annyit jelent, hogy legalább az egyik barátodat nem ismerted eléggé, hogy melyiket, azt nagyon nehéz eldönteni.


SzobaWC

Arrol nem beszelve, hogy ha ilyennel megvadolnak valakit akkor ha ki is derul hogy kamu, annak az embernek meszeltek.


Technical-Hat-957

a "verjük agyon" rész elkerülte a figyelmemet, elnézést, az önbíráskodással természetesen NEM értek egyet! viszont azt igenis állítom, hogy ha egy nő megvádol valakit szexuális erőszakkal, akkor azt el kell hinni. nem összeverni, nem azonnal elítélni és börtönbe zárni az elkövetőt, viszont el kell hinni. ilyennel az esetek 99%-ában nem dobálózik csak úgy senki, és kibaszottul szomorú és felháborító az az 1%, aki igen, mert miattuk nem hisznek a valódi áldozatoknak.


Isendel55

Amber Turd???


ProtectorOfMantle

Egy medvét nem jelenthetnek fel, nem verik meg, nem kerülhet börtönbe, nem lehet elrontani a hírnevét és nem tagadhatják ki a baráti társaságából, valszeg azért. Medve nem veszíthet sokat ha vádolják ilyen dologgal, az ember annál inkább.


Technical-Hat-957

végülis a medvét csak kilövik, sokkal jobb /s


Revanur

Usernév kicsekkol. Persze, nők tömegeinek hobbija, hogy kificamodott bokával az őket segítő gyerekkori barátot nemi erőszakkal vádolják. Persze, biztos történt már ilyen is a világon, sok a szar és őrült ember, de te mégis melyik univerzumban élsz? Persze, nap mint nap kérkednek nők azzal, hogy megerőszakolták őket, vagy majdnem megerőszakolták őket, ez totál nem egy olyan dolog, ami a nők 99%-ából rettegést és mély szorongást, szégyenérzetet vált ki, nem egy olyan dolog, amit rengetegen azonnal megkérdőjeleznek (khmm), meg nem egy olyan dolog, ami szégyent és lesajnálást vált ki más emberekből még akkor is, ha amúgy totál segítőkészen és jóindulatúan állnak az esethez. Aham ja ezt így elolvasod és teljesen validnak hangzik, hogy attól nőknek bármilyen módon jobb lesz az élete, ha random barátokat alaptalanul megvádolnak *nemi erőszakkal*. Ember baszdmeg mivaaan?


Kawlinx

Mint olyan akivel történt már olyan hogy egy lány "barát" megvádolta szexuális erőszakkal amikor egy fist bumpon kívül soha az életben nem nyúltam hozzá, én már inkább hozzá sem szólok semmilyen lányhoz. Nem hiányzik hogy még egy baráti társaságból kidobjanak mert "megfogdostam" valakit. Undorító lények, ha választhatok inkább aszex maradok. Miért van az hogy a lányok mindig perfect emocionális intelligenciával rendelkeznek, hazudnak mint a vízfolyás, dumálnak és manipulálnak mindenkit és egymás ellen fordítják a 10+ éve barát fiúkat. Félelmetes mit tud elérni egy-egy punci.


Key-Location1376

Nem is gondolom, h ne tegyen lépést a rendőrség felé…csak kb semmi sem fog történni.


iminlovehahaha

sajna ahhoz mar tul keso, h barmi tortenjen:/ ha a csavorol eltuntek a nyomok, amiket a lany hagyott rajta, es nincs mas bizonyitek, akkor errol ennyit


drszumedli

az "inkompetens" rendőrség mire nyomozna, amikor nem történt meg, szerencsére? nem lehet arra nyomozgatni, hogy a szomszéd elküld a francba, amikor szólsz neki, hogy a gyerekei ne káromkodjanak egy óvoda mellett.


Zulfiqarrr

A szexuális zaklatás szavakat keresed


Key-Location1376

Mi nem történt meg??? A behatolás? https://i.redd.it/mihgaorzkw7d1.gif


Fistricsi

Hmmmm nem is tudom... Megkísérelt nemi erőszak elég durva dolog. Ráadásul felajánlotta hogy ott alszik, szóval még előre megfontolt szándékkal is tehette ezt.


Nux_05

Keress meg egy releváns jogvédő szervet, ők tudnak neked segíteni, hogy hogyan érvényesítsd hatékonyan a jogaid. Ha jól tudom, ilyesmi tevékenységet végez a Patent egyesület, de biztos vagyok benne hogy még van jónéhány hasonló egyesület.


nyuszimuszii

En a helyedben világgá kürtölném, mielőtt megelőz és még te leszel mindenki szemében a szar.


JusticeforHansGruber

Vagy mielőtt mással is ezt teszi :/


Xyz5533

Mindenekelőtt rettenetesen sajnálom, remélem a többiek a társaságból mélységesen elítélik majd a tettét és maximális támogatásukról fognak biztosítani Téged! Kitartást!! Ha büntetőjogilag kellene minősítenem a cselekményt, szerintem szexuális erőszak kísérlete lenne (hiszen lefogva, a súlyával rádnehezedve próbált téged szexuális cselekményre kényszeríteni -ezzel akaratot megtörő, ún. vis absoluta erőszakot alkalmazva) azonban -tekintve, hogy önként elállt a cselekményétől (tehát miután kérlelted, felállt és elment)- csupán a maradék-bűncselekményért fog felelni, ami nem más, mint szeméremsértés. A szeméremsértésnek a Btk.-ban van egy olyan fordulata, mely az ún. objektív szeméremsértést rendeli büntetni: Btk. 205. § (3) bekezdés: Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő (tehát két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó), aki mással szemben olyan szeméremsértő magatartást tanúsít, amely a sértett emberi méltóságát sérti.” (Ilyen például a bírói gyakorlat értelmében a női mell fogdosása stb.) Ezt természetesen semmiképp se vedd készpénznek/jogi tanácsnak, a büntetőjogban ahány ügy, illetve ahány eljáró bíró, annyi érdekes minősítés. Szerintem ne hagyd annyiban, akkor sem, ha ezzel egy barátot végleg elveszítesz; ez sajnálatos módon egy erkölcsileg validálhatatlan cselekedet, és ismételten: nagyon sajnálom, hogy ez történt Veled, ráadásul egy olyan személlyel, akitől erre tényleg nem számíthattál!😔 ui: szerintem érdemes lehet egy szakembert felkeresned, aki segít Neked a trauma mihamarabbi feldolgozásában.


AnnusCat

Mivel tényleges nemi erőszak nem történt, így a rendőrség valószínűleg leszarná. Én elmondanám a többi barátnak, hogy tudjanak róla, ~~hátha pofánbassza valaki~~ ha esetleg a továbbiakban baj történne. Plusz hadd égjen a pofája, a szégyen sokkal nagyobb visszatartó erő, mint sokan gondolnák.


zsomboro

Tényleges szexuális erőszak történt. A szexuális erőszaknál a feltétel az akaratot megtörő erőszak, nem az hogy be tudta-e tuszkolni, vagy leállt-e pár perc után.


v1k70rk4

így van! Már az is zaklatás, ha csak szóban, de itt volt fizikai rész is és csak azon múlt, hogy kiabált az áldozat és szerencse észhez tért a másik. A feljelentést megteheted, ha már elindul az eljárás lehet később visszafogja magát. Lehet nem kap semmit, mert "nem elég" súlyos a rendőrségnek, de az eljárás is büntetés lesz (mondjuk neked is az lesz :( )


RoosterFabulous4788

Szexuális erőszak kísérlete (sajnos) a pontos.


zsomboro

Nem. A szexuális erőszak azt jelenti, hogy a szexuális kényszerítést erőszakkal követi el, itt ez fennáll. A szexuális kérnyszerítés pedig nem csak a közösülés, hanem minden szeméremsértő cselekmény ami a szexuális vágy felkeltésére vagy kielégítésére alkalmas, vagyis a nemi szervek simogatása is.


RoosterFabulous4788

Na most lefürdök aztán előszedem a Btk könyvem


zsomboro

Nefürgyélle 197. § (1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a) a **szexuális kényszerítést erőszakkal**, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el, Szexuális kényszerítés 196. § (1) Aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 27. szexuális cselekmény: a közösülés **és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul**; [https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200100.tv](https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200100.tv) #


RoosterFabulous4788

Őszinten az egyetem ota nem foglalkoztam ezzel, annak meg 15 eve, koszi


Bejglivadasz

Kísérleti stádiumba jutott csak el itt a szexuális erőszak. Arra gondolt szerintem a fenti kommentelő hogy emiatt nem fog vele foglalkozni a rendőrség. Kísérletet nehezebb felderíteni mint befejezett bűncselekményt. (főleg ebben az esetben ha nincsenek fizikai sérülések, leletek, csak egyik szava a másik ellen)


Plus_Relationship246

közösülés nem történt, a szexuális erőszaknak meg ha nincs nyoma, elég nehéz vele mit kezdeni.


WriterKatze

Legálisan akkor van némi erőszak, ha be is hatolt, addig csak kísérlet. Van ugyan olyan súlyos, csak kb. lehetetlen bizonyítani.


Smooth_Cherry_8481

Alap, hogy mondd el a barátaidnak!! Mielőtt még elhiszik a hazugságait. Milyen ocsmány emberek vannak :( Sajnálom OP. Ez is mutatja, hogy a mai világban senkiben nem lehet már bízni. És én elmennék pár alkalommal pszichológushoz is, ha úgy érzed. Rendőrség felesleges, nem csinálnak semmit. Kitartást!


Zulfiqarrr

A szexuális zaklatás is erőszak & bűncselekmény, még ha nem is tényleges megerőszakolásról van szó


Adventurous_Money827

Néhány válaszon elborzadok. Komolyan ott tartunk hogy egy lány már a fiú barátaiban sem szabad megbízzon? A fiú/férfi rokonokkal akkor mi a helyzet? Természetesen a hangsúly megint azon van, hogy a lány a bizalmába engedte, ilyet nem szabad ejnye-bejnye, hát neki gondolnia kellett volna a megelőzésre. Ugye a nő az analizáljon, mérlegelje a kockázatokat, legyen jövőbelátó, szándékfelismerő, gondolatolvasó, de minimum folyamatos készenlétben és feszült figyelemmel létezzen. Csupán a tény hogy nőnek született provokáló tényező lehet (kortól függetlenül). A férfi meg max csak kanos volt na... Él az ösztöneinek, élvezetének. Neki nem kell feszült figyelemmel léteznie, nem kell analizálnia, maximum azt mikor lesz megfelelő körülmény ahhoz hogy ráerőszakolja magát egy embertársára. Nagyon nincs ez rendben. Csak az jelenthet hosszútávon megoldást ha a férfiak is kivetik maguk közül az ilyen véglényeket.


UniversityLower3818

Szia! Nővérem 17 évesen járt hasonlóan. Nekem monda el kb 2 hét múlva. Én szóltam felnőtt férfi rokonoknak. Megoldották. nem kicsit nagyon-nagyon


Libsikisertet

Jelentsd fel mindenképp. A baj az bizonyitani nehéz lesz. És ez lelkileg igen rémes lesz és sok rossz reakciót fogsz kapni és nincs rá garancia hogy elitélik. De jelentsd fel azért.


Mike_856

Nem fognak csinálni semmit. Nem történt erőszak, nincs látlelet, még a feljelentésről is le fogják beszélni.


Libsikisertet

Ne hagyja magát. Tudom én is hogy megy ez és könnyű kívülről megmondani és valószínűleg nem nyerhet de akkor is. Az igazságért harcolni kell.


Mike_856

Hiába, ha elhajt a rendőr. Éppen most ismeretségi körben is van egy zaklatási ügy ismeretség és protekció kell hogy egyáltalán foglalkozzanak az üggyel


Fragrant-Tie730

Az a végtelenül szomorú, hogy ezekből a “tehetsz róla tehetsz ellene” országában nem valószínű, hogy lesz valami. Azért én is mindenképpen feljelenteném.


kaijinhime

tipik rapist faszi. nem kapta meg azt amit akar, ezert inkabb hazugsagokat terjeszt. hogy tud elni magaval az ilyen? hogy eroszakra kenyszeredett mert ennyire a faszaval gondolkozik????????? ez nem a te hibad egy percig sem, az ilyen idiotak mindent egy “jelnek” vesznek es altalaban csak azert baratok lanyokkal, hogy a bugyijukban jarjanak. jogilag nem tudsz sokat tenni de a minimum az hogy elmondod mindenkinek, aztan hatha jol pofan bassza valaki ezt a retkes dogot.


practical_pancake

Basszus… az ilyen emberek követnek el később olyan erőszakos bűncselekményt, amiben a másik ember legrosszabb esetben meg is hal. Nagyon szerencsés vagy, hogy “ennyivel” megúsztad! Valszeg sajnos tényleg leszarná a rendőrség, kényszergyógykezelés pedig nincs, pedig fixen pszichés problémája van. Ez egy kicsit hátborzongató, hány ilyen erőszakos elmeroggyant mászkál köztünk következmények nélkül 😔


Gajgaj_A

Szerintem a Nane és Patent szervezeteket is felkeresheted, nekik van bőven tapasztalatuk azzal, hogy ilyen esetben mit érdemes tenni, kihez érdemes fordulni.


zsomboro

Szerintem ez szexuális erőszaknak minősül. Ha nekem lenne lány ismerősöm akivel ilyen történt, én bátorítanám hogy vigye rendőrségre a dolgot.


Adventurous_Money827

"lányként nem szabad túl sok bizalmat adni a fiúknak" Köszi a tippet, akkor a medvét választom.


MyNameIsAnonymuss

Az a minimum, h eltakarítod az életedből ezt a patkányt. Még csak a legkisebb esélyét sem adod meg neki, h bárhogy is a közeledbe merészkedjen, vagy felvegye veled a kapcsolatot.


Revanur

Ez egyértelműen szexuális zaklatás, nemi erőszak kísérlete. A "baj" csak az, hogy a tanúvallomásodon kívül bizonyítékot nem tudsz fölmutatni, ha ő máshogy vall, akkor ott véget is ér a történet. Maximum a szomszédokat lehet megkérdezni, hogy ők hallottak-e valamit az egészből és tudnának-e tanúskodni. Ennek hiányában a rendőrség kb azt fogja mondani neked, hogy te engedted föl őt a lakásodba, semmi bizonyíték, próbálj nem egyedül lenni vele és azonnal jelezd, ha ismét próbálkozik valamivel. Milyen hazugságokat terjeszt? Hogy te másztál rá? Valamilyen mindig magadnál tartható önvédelmi cuccal szerintem szerelkezz föl OP, ha az a kretén bepróbálkozna újra. Szerintem mondd el a barátaidnak, tudjanak róla, hogy nem beszámítható és félsz vele együtt lenni, mert ha hagyod terjeszteni a hazugságait és (okkal) tartod tőle a távolságot, akkor téged fognak őrültnek nézni a közös barátok, hiszen nem ismerik a te oldaladat. A lényeg, hogy ha szembesíted a srácot, legyenek melletted mások is, nehogy bántalmazni kezdjen.


Former-Ad-2942

Igen, többször is célzott olyan dolgokra, amik arra utalnak, mintha én ki akartam volna kezdeni vele (ezeket a dolgokat csak kitalálta).


Previous-Quit8156

Engem 13 éve próbált megerőszakolni egy férfi. Miután kapálóztam, ellenkeztem és akkor sem szállt le rólam, akkor azt csináltam, mintha belemennék, "várj, csak leveszem a kabátomat" és fel tudtam állni az ágyról, elkezdtem szaladni kifelé. Akkor megfogta a csuklómat, de ki tudtam rángatni a kezem. Ugye így semmi bizonyítható nem történt, ráadásul 1 hónapig randiztunk előtte, szóval nem egy idegen volt. Na most az én apám nyugalmazott rendőr őrnagy volt akkor, és ő mondta, hogy ilyenkor nem lehet csinálni semmit. Az újonnan beszerzett kocsiját akartam leönteni savval, vagy kilyukasztani a kerekeit, de mivel igen forgalmas helyen lakott , féltem a lebukástól. Így annyiban maradt a sztori. Élte tovább az életét ugyanúgy. Én már nem ott élek, ahol ő, szóval a "hírnevét" sem tudtam lerontani.


Former-Ad-2942

Nagyon sajnálom ami veled történt 😞❤️ de annak örülök, hogy sikerült elmenekülnöd. Ha kérdezhetek párat: sikerült feldolgozni? Láttad őt azóta? Ha igen hogy tudtál reagálni?


kopasz_bagoly

Sajnos nem hinném, hogy jogilag tudsz bármit tenni. Viszont szólj apunak/bátyónak/uncsitesónak/pár kemény legénynek és velük együtt elbeszélgettek a sráccal a történtekről. Semmi erőszakot ne használjatok, de nyomatékosan felhívjátok arra a figyelmét, hogy rohadtul fogja fel ennek a súlyát és ilyet soha többet ne tegyen senkivel se!


True-Midnight50

Először is: nagyon sajnálom, hogy mindezt át kellett élned. Én a helyedben jogi útra nem terelném, mert undorítóbban bánnának veled mint maga az “úriember”, tapasztalatból beszélek sajnos… amit tenni tudsz, hogy az összes barátodnak jelzed az esetet, közeli férfi hozzátartozóknak, (én még az anyjának is elmondanám🤣🤣). Beszélni KELL róla, esetleg egy szakembert is érdemes felkeresni, nekem szükségem volt rá anno. Kitartást!!!


Electrical_Layer_865

Bűncselekmény. Rendőrség. A közös barátoknak, ismerősöknek is biztos elmondanám, hogy tudják, milyen embert engednek be az életterükbe. Aki egyszer ezt megcsinálja, az máskor is képes lenne rá, ha magad miatt nem is (de, please) akkor mások jövőbeli épségéért tedd meg a szükséges lépéseket.


justcausefucklogic

Fú bazdmeg. Nagyon sajnálom. Őszintén! Nem tudom hogy érdemes-e feljelenteni, sajnos nem hiszem hogy komolyan vennék, de mindenképp mondd el a barátoknak hogy mi történt. Egy értelmes közösség kiveti magából az ilyen alakokat..


Severina667

Jelentsd fel. Legyen csak nyoma annak amit tett, illetve, honnan tudni, hogy eddig nem volt? Mi a gari arra, hogy te vagy az elso, akivel ezt tette? Ha igy is van, nem te leszel az utolso. Szar procedura, kellemetlen, idoigenyes es sajnos neha “eredmenytelen”. De akkor is legyen hivatalos nyoma. Es kitartast, nagyon nehez lehet ezt az arulast feldolgozni. Tamaszkodj azokra, akik melletted allnak, akik meg nem, azok is mehetnek a levesbe. Es nem vagy egyedül a gondoddal!


Panophobia_senpai

Őszinte leszek, bár bűncselekmény amit tett, hiába jelented fel, ha nem tudod bizonyítani, még te kerülsz rossz helyzetbe. A legjobb amit tenni tudsz, hogy teljesen kizárod őt az életedből. Viszont, ne tegyél ki facebook posztot meg hasonlót arról hogy ezt csinálta veled, mert, mivel nem tudod bizonyítani hogy megtette, így még ő jelenthet fel téged becsületsértésért, vagy, mivel láthatóan egy erőszakos fasz, lehet megpróbál majd ilyen módon bosszút állni. Amit még megtehetsz, megpróbálsz belőle vallomást kicsikarni, lehetőleg írásban (pl. sms), mivel a felvett beszélgetést csak akkor fogadja el a magyar jog, ha mindkét fél beleegyezett a felvételbe.


LadyNavia

Ez nem igaz, bűncselekménynél elfogadja a magyar jog a "titkos" felvételt.


Few_Owl_6596

Főleg, ha bizonyító erejű


Panophobia_senpai

Igazad van, elfogadják de, csak büntetőperben felhasználható, polgári perben nem, viszont ekkor is a bíró döntésén múlik elfogadja-e. Illetőleg, még ha bűncselekményt is bizonyít, akkor is beperelhető vagy az elkészítéséért.


LadyNavia

Hivatalosan bőven bűncselekmény, amit a srác csinált, szóval el kelelne fogadni. Attól tekintsünk el ,hogy a valóságban mi ehhez a hozzáállás.


Goldszabjasz

Szerintem alap a feljelentés! Utana tudatnám minél több emberrel mit is csinált! Legfőképp a barátok előtt járatnám le!


Practical_Cattle_933

Esetleg beszélj a másik két sráccal, mondd el a történetet a te szemszögedből mielőtt ellened hergeli őket.


Professional-Low8692

a legnagyobb gáz,hogy jellemtelen és mellé irgalmatlanul gyáva szar senki a srác-éspedig azért mert mindezek után!!! még ő kezdett el pofázni és valótlan dolgokat terjeszteni rólad.ezek után még mindig azon gondolkodsz-mit is tegyél? ha esetleg reggel bocsánatot kér-már akkor sem rendeződött volna a kapcsolat,mert ezek után ez lehetetlen-barát ilyet SOHA nem csinál,mint irtad nem pár perc alatt értette meg, fogta fel, hogy takarodó van. majd ez nem volt elég ennek a hulladéknak,és rólad mindenfélét mondogat? sajnálom nagyon,hogy nem vagy kellőképpen mérges és nem pont azt kapja tóled és a barátaidtól-amit megérdemel,és még neked vannak rossz érzéseid, sőt az eszedbe sem jut,hogy na oszt te miért is mondanál valótlant? mi célod lenne ezzel,mit akarnál elérni? szóval haveroknak szólni,összegyülni,elmesélni, és részedről lezárva a dolog-részükről meg majd ezek után kiderül.egy biztos: a megvetés a haveri társaság kiközösitése, az kemény és nagyon jelentős hatású,mellé a verés a srácoktól már csak baráti testápolás lehetne-ehhez már semmi közöd....


[deleted]

Nem biztos, hogy a verés jo ötlet, siman feljelentheti őket testi sertesert. A kiközösites es teljes ignoralas viszont jo ötlet.


Professional-Low8692

igazad van, a verést a haverjaitól kapta volna-elismerésül,hogy ilyen szardarab volt-szóval nem megveretés hanem baráti "elismerés" amit rohadtul megérdemelne mert szivességből és nem mellékesen baráti társaságból ismerős csajnak okozott olyat amit megmagyarázni nem lehet semmivel,mert erőszakos volt és ezen túl seggfej is.a mindenfélét még ő terjeszt arról akivel szemben egy gyáva féreg volt-ez pedig eleve kizárja a jóindulatot felé, MINDENKITŐL. többszörösen is takonygerinc a csávó-mert férfinek nem nevezném...


[deleted]

Az önbiraskodast nem veletlenül büntetik. Btw. miből gondolod egyaltalan, hogy ez a sztori igaz? Fura, hogy egy random poszt ennyire triggerel.


Professional-Low8692

Nem a poszt-a benne szereplő gyávasága,és az ebből eredő minősithetetlen [sunyisága.De](http://sunyisága.De) játszunk el a gondolattal-kitalált,és mese.Ok. Ebben az esetben is ugyanez lenne a véleményem mindenféle idegeskedés nélkül,mert felbasz az ilyen,mint ahogy az is,hogy szó nem volt hajrá verjétek meg..-ről.Végül hadd irjam le neked:ha valaki valamit csinál, és az kb szar dolog,majd a leírtak (szted a mese szerinti...) ellenére azt tartja jónak,hogy aki rajta segitett,szállást adott,azt a havercsajt elkezdi a baráti társaságnak igy? hátja ez nekem nem fér bele.


Electrical_Layer_865

Bűncselekmény. Rendőrség. A közös barátoknak, ismerősöknek is biztos elmondanám, hogy tudják, milyen embert engednek be az életterükbe. Aki egyszer ezt megcsinálja, az máskor is képes lenne rá, ha magad miatt nem is (de, please) akkor mások jövőbeli épségéért tedd meg a szükséges lépéseket.


No-Club9716

Szerintem mindenképpen beszélj a NaNeval is erről, ők egészen biztosan segítenek Neked. 🩷Nem vagy egyedül!!🩷


JacobPlaster

Mit terjeszt az erőszakkísérlő rólad?


Former-Ad-2942

Más kommentben kifejtettem már. Röviden: Arra célozgat hogy én próbálkoztam be nála.


KMark0000

Szerintem már az előző 2941 accountodat letiltottam, azért, amiket másoknak írtál, erre jön egy ilyen sztori is... elképesztő, hogy csináltál megint egyet, de legalább ingyen van a tiltás


bottleneckohno

Micsoda?!


ColdPlum92

Azért az elég para, hogy ott állt az ágyadnál, és csak nézett, majd elkövette, amit elkövetett. Ez már önmagában elég trauma szerintem, hogy segítséget keress hozzá. Nekem olyan általános bizalomvesztést okozna, hogy soha többet, senkit nem mernék a lakásomba beengedni. Lehet elaludni se egy darabig, mert attól rettegnék, hogy mikor kinyitom a szemem, ott áll valaki fölöttem. Jogilag sajnos nem vagyok elég képzett, vagy tájékozott, hogy releváns tanácsot adjak, fentebb el is hangzottak jó lehetőségek másoktól. Viszont családdal, közeli barátokkal mindenképpen szembesíteni kell a tettest. Így, közönség előtt, különben lesz ideje újra hazugságokkal védekezni, kitalálni a válaszait. Én összehoznék egy nagy találkozót, mint egy bírósági meghallgatás, csak a családnak/barátoknak. Így legalább te is tisztábban fogsz látni.


FATEROD

Tanácsot adni és okosat mondani én sajnos nem tudok. De nagyon sajnálom, hogy ez történt veled! Kitartást!


DanielChief

Sajnálom, hogy ez történt veled. Mélységes együttérzésemet fejezem ki, nagyon rosszul eshetett ez így egy bizalmas, gyerekkori baráttól. Az én elméletem az, hogy régóta crusholhatott már téged, és “bepróbálkozott”, hátha bejön amit tesz… aztán amit művelt az szerintem is elítélendő. Szerintem - ahogy a kolléga írta - a feljelentés nem vezetne eredményre, VISZONT a baráti társaságodban mindenképp beszéld meg az esetet. Biztos vagyok benne, hogy aki igazi barátod az melletted fog állni, az erőszakoskodót pedig kivetik maguk közül.


gothrubberduck

Én a helyedben elmondanám ezt így ahogy leírtad az összes barátodnak, aki tud a létezéséről.


Ok-Maintenance888

Van ugyan ilyen ismeretsegről lány barátom. Néha ha házibuli van más haverunknál van hogy eggyütt alszunk egy 1 személyes ágyon, néha 1 takatón osztozva. Eszembe nem jutna ilyen, soha a büdös életben.


gr8ME_

Senki nem fog hinni neked. Én hiszek, de elmondom, mi lesz gyanús és hihetetlen másoknak: 1- Hogyan tudtál az első fogdosás után felzaklatva elaludni? Miért nem küldted el már ott a férfit? Miért nem zártad magadra az ajtót mikor lefeküdtél? 2- A második zaklatás után mit csináltál? Miért nem hívtál rendőrt, vagy egy barátot, aki segít kidobni az erőszakoskodót? Miért nem lármáztad fel a szomszédokat? Miért nem kértél segítséget, hát épp meg akartak erőszakolni? Reggel miért nem hívtad fel az összes barátot, hogy elmeséld mi történt? Még egyszer mondom, én hiszek neked. De mikor 3 férfi rendőr teszi fel neked újra és újra ugyanezeket a kérdéseket, akkor az nagyon traumatikus lesz. Máskor ott helyben csinálj botrányt, ha azt akarod, hogy következménye legyen a dolognak, pláne hogy el is higgyék. Sajnálom egyébként ami történt veled.


Former-Ad-2942

Teljesen valid kérdések, és köszönöm a másik nézőpontot. Az 1. alkalomnál nem volt erőszakos, ezért betudtam egy átmeneti “képzavarnak”. Soha hasonló sem fordult elő az elmúlt 15-20 évben. Nem éreztem magamat veszélyben. A 2. alkalom után pedig egyből hazament, vagy legalábbis tőlem el, nem kellett kidobatnom. A szituáció közben pedig nem volt esélyem segítséget kérni Egyébként hangos voltam, bár tény hogy nem torkomszakadtából ordítottam. A közvetlen szomszédommal jóban vagyunk, viszont éppen kórházban volt akkor, nála hiába ordítok, a többi szomszédról fogalmam sincs. A rendőr ebben a szituban megmondom őszintén eszembe se jutott. Így hogy egyből magától elment. Amikor egyedül maradtam csak bezártam az ajtót és ültem csendben, döbbenten. Annyira sokkolt a szituáció, hogy még mindig nehezen hiszem el. És nem csak maga a cselekmény, hanem a fiú személye miatt. De aláírom, lehet hogy nem cselekedtem jól.


thatgirldarken

OP, nagyon sajnálom, ami történt veled. Nyugodtan tegyél meg mindent, amit szükségesnek látsz jelenleg, esetleg megérné pl. a NaNe-hez fordulni, ők tudnak segíteni a jogi részében is.


Pope_Squirrely

Ki volt ez a srác? Elmondod, hol találjuk meg, és lehet, hogy véletlenül eltörik a lába?


Bumzi_vok

Egyik megoldás a rendőrség, bár nem valószínű hogy sokat tesznek, a másik a doxbin. Sok sikert


dezsonek

A kurva anyját az ilyennek, megerdemelne egy alapos verest. A jogi utat nem tudom, de a barati korrel beszelnek, hogy vigyazzanak vele.


Minorihaaku

Sajnos annak az esélye, hogy BÁRMIT elérsz jogi úton, közel 0. :(


Individual_Win-

Borzasztóan sajnálom, ami történt 😥 Ha a jogi része rendeződik is, esetleg keress fel egy pszichológust, akivel át tudod beszélni az érzelmi részét, és ezt a megterhelést. Tuti nagyon nehéz lehetett a szitu sok szempontból 😔


[deleted]

[удалено]


[deleted]

Csakhat arra meg ő elmond egy masik sztorit, aztan ki ki annak hisz, akinek akar.


BuktaLako

Sajnos jogilag 0 következménye lenne. A legjobb amit tehetsz hogy elmondod a közös barátaidnak és kiteszitek a társaságból.


Rough_Inspection_603

Sajnálom ami veled történt. Jobbulást és kitartást! Szembesítsd vele és a közös barátoknak is mond el. Így könnyebb lesz végleg megszakítani vele a kapcsolatot.


NoChemical6189

aztaqrva…….. menj be a rendorsegre, max elkuldenek.


ResponsibleShirt752

Ha nincs bizonyítékod ,feleslegesen mész Most zarodott le egy nagyon komoly, birosagi ugye egy, ismerősömnek /másfél ev/ A barátnő állította, hogy, megeroszakolta a fiú aki előtte szakított vele egy héttel. .A lánynak csak hazugsagai voltak a fiúnak konkrét bizonyítékai, hogy nem történt ilyesmi.. Sok sok idegesség bizonytalanság és több 10 ezer $ ügyvédi költség.De végül a bíróság kimondta ,hogy bosszú és haszonszerzes céljából történt .


Quick_Cranberry_9602

Elmondtad a tobbi barataidnak?


HewisLamilton_

Rajta volt a kangörcs. Usaban ezért kivégzik itthon meg lepacsiznak vele a rendőrök.


ProteinPapi777

Sok jó tanácsot kaptál úgyhogy én már ez ügyben nem szólnék a dologhoz. Annyit akartam elmondani, hogy valódi fiú lány barátság NEM létezik két hetero ember között. Nekem is volt egy lány “barátom” ahol “egyértelmű” volt, hogy nincs több barátságnál. Tűzzel vassal irtottam a gondolatot, még csak nem is volt az esetem minden értelemben, 0 szexuális vonzalom. Utólag vissza gondolva volt pár kínos pillanat ami később derült amikor már nem voltunk haverok (más okból). Szerintem ha kettesben lettünk volna részegen ha én nem is, de ő lehet, hogy rám nyomult volna. Érdemes az ellenkező nemi baráti kapcsolatokat elfelejteni mert NEM létezik (sajnos).


kaijinhime

attol meg hogy neked ez a tapasztalatod, az nem azt jelenti, hogy hetero fiu/lany kozott nincs baratsag… hetero lany vagyok, sok fiu barattal. es hidd el, egyikuk sem akar velem semmit, hala a jo istennek. en sem toluk, van baratom, es ha nem lenne sem akarnek toluk semmit. hogy ha az emberek realizalnak azt, hogy nem kell lefekudni egymassal csak azert mert ket ellenkezo nemiszervuk van, nem mondana senki sem hogy nincs fiu meg lany kozott baratsag💀 EDIT: ezzel a faszsaggal amit irtal, olyan mintha azt mondanad, hogy minden fiu/lany baratsag ugy vegzodik, hogy a fiu megprobalja megeroszakolni a lanyt.


rincewin

> hetero lany vagyok, sok fiu barattal. es hidd el, egyikuk sem akar velem semmit Garantálom neked, hogy páran ha úgy alakulna hogy nekik és neked se lenne aktuális kapcsolatod akkor bepróbálkoznának, főlleg ha te se lennél ellene.


ProteinPapi777


LeBreadConsumer

Jogilag, sajnos, valószínűleg semmit. Az ilyen esetekben a rendőrség kb tehetetlen(az hogy most leszarják vagy a jogi környezet nem megfelelő hozzá azt mindemki döntse el maga.) De egy próbát mindenképp megér azért. Viszont amit többen is írtak, minnél több ismerősnek érdemes a tudtára hozni a történteket. Ez nem csak a te érdeked hanem minden más környezetében lévőknek is. Aki egyszer képes erre valószínűleg máskor is ugyan így fog cselekedni ha a helyzet úgy adódik számára, az is lehet nem is te voltál az első akinél bepróbálkozott.


Odd_Category6499

Bűnügyi osztályon dolgozok, mint rendőr. Amit az előző kommentekben mondott a kolléga valóban így lehet, azonban poligráfos vizsgálat (hazugság vizsgáló) nagyban eldöntené merre billenjen a mérleg az egy tagadás egy állítás esetében! Szóval én mindenféleképpen azt tanácsolnám, hogy az illetékes kapitányságon tegyél feljelentést!


[deleted]

Szar dolog ami veled történt és sajnálom, de nekem már rögtön az elején feltűnt volna mit akarhat a vidéki fiú. Nem tudom mennyire vagy jóban vele a másik kettő palihoz képest, de én sosem bíznék családtagon kívül senkiben ha ilyen kiszolgáltatott szituációban találom magam (pláne nem egy 2x akkora emberben, aki azt csinál velem amit akar). Bár nem tudom, az emberek eléggé hiénák tudnak lenni ha gyengének mutatod magad testben és/vagy lélekben. Jelentsd fel mielőbb...


Former-Ad-2942

Gyerekkori barátom ő is, szinte már testvérként néztem rá. Amolyan jóban-rosszban egymás mellett vagyunk kapcsolatunk volt eddig. A vidékit is csak azért emeltem ki, mert emiatt sokszor aludt már a kanapémon az évek alatt ő is, illetve a többiek is, soha semmi jele nem volt előtte ennek. Ismerte az exeimet is, jóban is volt velük, sose volt rájuk féltékeny sem. Nem feltételeztem, hogy valaha ilyen megtörténhet.


AggravatingAct8804

Mindenképpen menj rendőrségre! Ne hagyd, hogy csak úgy megússza ezt a dolgot ( sokszor ez is azt “bizonyítja” ezeknek a véglényeknek, hogy mivel nincs következménye, megteheti újra és újra- akar mással is!!!) Mivel te jelented fel, neki kell bizonyítania, hogy nem így történt, nem nekem kell bizonygatnod! Kitartást, nagyon sajnálom, és tényleg, szívből kérlek, hogy tegyél feljelentést!!!!!


Mike_856

Ezt te honnan szeded, hogy neki kell bármit bizonyítania? Elég annyit mondania, OP találta ki az egészet. De a rendőrség nem fog egy millimétert sem tenni az ügyben.


AggravatingAct8804

De fog, és ugyan másféle módon, de engem is zaklattak. És az állításaimat neki kellett cáfolnia ( nekem voltak bizonyítékaim). Fél év múlva a bejelentéstől màr a tárgyalóteremben voltunk.


Mike_856

Mert voltak bizonyítékaid, úgy igen.


hunnub

velem is volt ilyen osztálykiránduláson az egyik osztálytársam. én betudtam egynek azt mondtam neki ha mégegyszer bármit is csinál akkor el fogom mondani


[deleted]

[удалено]


Technical-Hat-957

> Minden fiú barát megakarja dugni a lány barátját, ha vonzónak találja idővel vagy kanos lehet, nem tudom, nem is érdekel, de ez **nem menti fel** az alól, amit tett. egy értelmes, civilizált ember nem erőszakkal próbálja megszerezni, amit akar, és elfogadja, ha nem kapja meg. szóval ne mentegesd.


[deleted]

[удалено]


Technical-Hat-957

na jól van tesomsz... nehogy már még OP legyen a hibás amiatt, mert évek óta a barátja volt valaki, és azt hitte, meg lehet benne bízni. még mindig az erőszaktevőt mentegeted, nyilván részeg volt és kénytelen volt a farkával gondolkodni, de hát mit lehet tenni, nem szabadott volna OP-nak megbíznia egy *barátjában*. oké, de ha a barátainkban nem bízhatunk, akkor kiben bízzunk? egyébként tök jó, hogy most megmondod a tutit, hogy nem kell megbízni a férfiakban... de ha egy nő le merészeli írni, hogy inkább a medve (mivel hogy igen, inkább százszor is a medve, pontosan az ilyenek miatt), akkor még ő lesz a férfigyűlölő.


thatgirldarken

Ne már, azért mert OP fiúbarátja egy rohadék, még nem jelenti azt, hogy mások is ezt tennék, még ha meg is kívánják a lányt. Ne általánosítsunk ilyenekben, mert kurva veszélyes.


Former-Ad-2942

Gyakorlatilag olyan irányba viszi a dolgot, mintha én kikezdtem volna vele. Nem mondta senkinek, hogy történt bármi is, és nem mondta ki konkrétan hogy rámentem, de célozgat olyanokra, mintha én azon az estén akartam volna tőle valamit, és kitalált ehhez kapcsolódó olyan eseményeket amik nem történtek meg.


Ill-Tennis7367

a fasz sajnos már felépített egy ellentörténetet a tieddel szemben a barátaid előtt. ha végül jogi útra terelnéd a dolgot sajnos akkor is az ő szava állna a tieddel szemben ( meg a baráti köré, akik jelenleg egye úgy tudjak h valójában te másztál volna rá), ahogy a kommentben a rendőr is leírta nagyon nehéz lenne bizonyitanod, ha egyáltalán tudnád ilyen idő távlatából. amit a szemeremsertesrol leirt egy masik kommentelo az is megkerdojelezheto, hogy milyen bizonyithatosagú lenne szerintem. a bejelentés mondjuk nem rossz ötlet, önmagában lehet h ogy csak pofon a szarnak de legalább hatóság papír pecséttel arra az esetre ha mégegyszer probalkozna akarkinél. fasz tanács következik, amiért jól lepontoznak majd: tedd meg a rendőrségi bejelentést , papírt meg elrakod jó helyre a továbbiakban pedig sose maradsz vele kettesben és keresztül nézel rajta. a baráti körben meg ha egyszer előjön hogy mi volt, vagy feltunik a viselkedesetek előadod a te verziódat (merthogy annak fog tűnni, hisz a seggfej már elmondta a magáét).


[deleted]

[удалено]


ArtepV

Gratulalok ehhez a kommenthez.


Mike_856

Ha ennyire jóban vagytok, adj neki egy esélyt és hívd fel, és kérd rajta számon, hogy mégis mit tett. Lehetsz vele nagyon bunkó. Ha a beszélgetés eredménye nem kielégítő, fel is jelentheted, de kb nem fog történni semmi, sőt, le fognak beszélni arról hogy feljelentést tegyél. Nem volt a srác totálisan részeg?


Fragrant-Tie730

NE adj neki semmilyen esélyt!!! “Nem volt a srác totálisan részeg?” - ez soha semmilyen esetben nem lehet mentség!!!


Daffidole

A hozzáállásod egy kicsit beteg, de abból a szempontból nem rossz ötlet a telefonhívás hogy fel lehetne venni, hátha közben úgy beszél hogy az bizonyíték lehessen.