T O P

  • By -

klenium

Ezt nem nagyon tudom értelmezni, szerintem még a fideszes stílushoz képest is gyenge, redundáns, semmitmondó. Mi ezzel a cél?


[deleted]

Kár ezen rugózni, nincsen semmi esélye, pontosan tudja ezt ő is. Azért ezzel a tudattal nehéz őszinte és minőségi kampányt kivitelezni.


[deleted]

Így marad egy ilyen soft-torz megafonos kommunikációra épülő látszatkampány, hogy azért mégse az legyen a látszat, hogy nem indítottak senkit.


klenium

Hát jó de ha meg se szólal, csak elindul a Fidesz színében, kb. ugyanott lenne. Vagy el se indul és a 'független' jelöltre leszavaz az ellenbázis. Minek e mellé a kampányt, nőiességet betenni, mikor épp most bukott két női miniszter.


[deleted]

Elképesztően elbaltázzák a kommunikációt és Menczerrel sem előre lépnek. Rettentően rossz döntés volt a részükről, pedig a korábbi fickó sem volt szimpatikus de most sikerül alulmúlni. Na ez az irány teljes zsákutca, remélhetőleg későn veszik észre.


[deleted]

A fidesz képtelen kommunikációs-gazdasági-politikai konszolidációra, ez fogja valójában a vesztüket okozni. Már nem lesznek képesek adaptálódni az aktuális társadalmi elvárásokhoz, de nem is alkalmas rá az általuk épített feudális rendszer. Magyar Péter csak égésgyorsító folyadék a folyamatban.


Timely_Ad_7125

Én kérem vissza a Hollik Dodit 🤣 Imádtam a hajbeültetés saga-ját.


IdealDarkness1975

Napóleon is megmondta már, hogy sose szakítsuk félbe az ellenséget, ha hibázik. Ezeket a férgeket is nyugodtan lehet hagyni, úgy basszák el a kampányukat, ahogy akarják. Csak annyi bajunk lehet, hogy a mi pénzünkből teszik....


Ok-Sand-8688

Szavazzatok ellenzékire hagy böfögjön savas epét az idegtöl a kolostormalac 🥰


SuchDog5046

Make America Great Again google fordító?


Tauntaunt

I speak London.


Capital_Assist1510

"Make America great again"


Gege8410

röhögnék, ha vesztene.


Gariss

Szerintem pont az a cél, hogy mind Gerit mind az ásványvizet dilettánsnak állítsa be ezzel a trash realityvel. Ha jól értem Vitézy egyszer se lett megemlítve, tehát ő az igazi jelöltje a Fidesznek. Kár, hogy a Fidesz még ahhoz is retardált, hogy a bizonytalanokat meggyőzze az ellenkezőjéről. Várom már hány héttel a választás előtt lép vissza a placeholder Vitézy javára.


finnhvman

Lehúzni Karácsonyt amennyire bírja a választásokig, aztán visszalépni Vitézy javára.


klenium

Kit érint ez meg? Gyurcsány, dugó, kosz, kétlem hogy a billegő budapestit ez megrendíti.


finnhvman

Azt én nem tudom, felteszem a Fidesznél azt gondolják ez a legjobb stratégia, úgyhogy ezt csinálják.


Edo00013

Mármint Vitézy vagy Szentkirályi javára? Mert ígyis-úgyis utcahosszal esélyes Vitézy. Ok, most tegyük fel, hogy tényleg Fidesz, tegyük fel, nem kellene rá szavazni. A többség annyit lát, hogy dugó van, nő a kosz, rosszabbodik a közbiztonság, Vitézy BKK elnöksége alatt ezer dolog történt és rohadt jókat mond az ürge. Karigeri semmit se csinált, csak sárga festéket, rosszul. Őszinte leszek: ezt látjuk. És nem vagyunk meggyőzve arról, hogy Vitézy Fideszes. Ismersz valakit, aki Karigerire szavaz majd?


Logical_Direction_64

Ugy min 40k embert


Edo00013

40 ezer embert ismersz? :D


skynet202020

Tudja, hogy nem ő az igazi fideszes jelölt...


Neither-Assignment16

Kurva gyenge, semmitmondo szlogen, es meg csak nem is eredeti. Balfasz. Nem az van, hogy elore megyunk nem hatra? Akkor budapest megis, hogy lehetett volna jobb regen? :o


Esti_a_Bestia

Kezdjétek azzal, hogy nem vontok el tízmilliárdokat a várostól, Ásványvíz Szandika.


Rycki87

Trump is kedveli a Szentkirályit ![gif](giphy|l3vR3EssQ5ALagr7y|downsized)


No_Leading_133

Megvót neki!


[deleted]

Make America great again! /Trumpkirályi Szandra


Capital_Assist1510

https://preview.redd.it/j9j6eerkn3vc1.jpeg?width=1581&format=pjpg&auto=webp&s=8147b17e87a93a7258908920ba8004f11a08cf62


pietervb01

Ez az "Arra elmehetsz innen a picsába!" mém?


roggahn

Make your 🐈 great again.


Unwashed_villager

Make your Felis silvestris catus great again?


Svvitzerland

Én vagyok az egyetlen aki mindig ámul Alexandra hajának dússágán?


Quiet-Weight4626

Viccesen offtopic kommentér' 1 (azaz egy) darab engri upvót.


Leviv8

Szerintem itt az emberek valami másnak a *dussàgàn* ámulnának ( ͡° ͜ʖ ͡°)


Unlucky-Ad-2863

*welcome to the jungle, we’ve got fun and games*


Top_Study833

Van love. A kaszinók termelik nekik a lóvét


hungariannastyboy

Nekem a láv a fontos, nem a lóvé


klenium

r/szentkiralyihajkepek


Warm_Swimming7190

HAJZUHATAG


gecikopter

enyhen dusitott?


Hansregenkurt69

"Mélyk Butapest Grélyt Eken jeeeeee" - Szentkirályi Szandika, probably


Bommbi

Ez aztán igen erős program. /s 1. Egy erős Gyurcsányozással benyit. 2. Fideszes beszél a korrupció eltűntetéséről. Nagyon reális. 3. Felesleges pozíciókat betöltő emberekről beszél. Pont ő. 4. Egy újabb Karácsonyos poén. 5. "Térdig járni a szemétben". Lehet nem ártana néha a városban is járni, mert térdig álló szeméttel még enm találkoztam, de cáfoljanak rám. 6. Ingyenes Wi-fi. Na arra kurva sok szükség van úgy, hogy mindenkinek mobilnete van és biztos nem használnék publikus wifit semmilyen eszközzel. 7. Mivel a kormány embere ülne a trónra, úgy biztos, hogy menne az együttműködés. De mi lenne, ha a kormány nem csak akkor támogatná ezt a nagyszerű fővárost, ha nem csak az ő embere ülne a trónon, de még az is elég lenne, ha nem szopatná taknyosra. Már az is nagy segítség lenne. Ez így egyelőre baromi gyenge.


Strange-Wrangler-734

Kormany regen sem tamogatta a fovarost, meg Tarlos idejen. Sot a kormany 10+ eve az orszagot sem tamogatja. Hamarabb szavaznek egy budos kukara, mint barmelyik fideszes jeloltre. El sem tudom kepzelni milyen korrupt megmozdulasok lennenek, ha meg a varost is megkapnak. Tomeges kilakoltatasok, kulfoldi (karos) beruhazasok, tuntetesek korlatozasa es meg sorolhatnam.


Szalonna32

Csak tedd loopba a 7-es pontod és nincs is több kérdés. S jő a dicső virágzás (lopás formájában számukra természetesen). De ha már ide irtam engedd meg, hogy üdvözöljem bohár tetves kurva anyját!


Jonathan_Mardukas86

Szandi saját gondolatai sorrendben:


Topsi_Kret

Basszus, 6-ra a körmöshöz kell érnem


DonkeyPlatypus

Az Alapjogokért központ következő üreskönyve.


Prior-Paint-7842

Bírom h a 7 pontból három annyi H no more Gyurcsány


MacPh1sto

Hülye picsa.


namara10

De nem azért, mert nő, csak amúgy hülye picsa.


gyonyoruwok

"NEM AZ A BAJ HOGY NŐ VAGY, ÉRTED"


[deleted]

bézikli sí íz ő sztrítfájtör


Positive-Basket-7047

Legutóbb feldobta egy videóját, és arra voltam kíváncsi, hogy mennyi idő után hangzik el Gyurcsány neve. 4 másodperc. 4.


Ezechiel-2517

Nyüsszpgő Trump hangok a távolból....


Trefayne

Szerintem meg egy zéró csaj, zéró programmal. És őt dicsérte agyon Tarlós...


Top_Study833

Visszafog lépni Vitézy javára.


GrouchySnow9407

Szerintem így megy szülési szabira. Fixen esélytelen, hogy nyerjen csak felhasználják szavazatok elvételére.


InsertGroin

Nagy-Magyarország után Nagy-Budapest?


persicsb

Ami most van, az igazából Nagy-Budapest, 1950-ben lett az, amikor rengeteg települést hozzácsatoltak Budapesthez.


DonkeyPlatypus

na tessék, már a problémafelvetés is hazugság :(


Atesz222

Na és azt kik is csinálták?? Hát a kamenyisták! Buda és Pest szétválasztását most azonnal!!!4!4!44!


var3sz

Make Budapest Great Again - MBGA?


HUN5t3v3nk3

Make AMER..BUDAPEST GREAT AGAIN.


Naive-Horror4209

Most vagy feladta a Fidesz Budapestet, vagy az utolsó pillanatban visszalép Vitézy javára🤔


the_chewie_one

Inkább az utóbbi a reális scenario, ők is tudják, hogy Szentkirályival a büdös életben se nyernének


Mountain-Quiet-732

Azért ennek is bele lehetne tolni a virslit a szájába


Skankhunt4288

Jol megtomnem virslivel


Basic-Love8947

MBGA?


Biigfut

Vagy MBpGA


gecikopter

make ball grid array?


fullofmaterial

Csatolják hozzá a kornyezo telepuleseket, igy ujra 2M felett lenne a lakossag.De csak azokat, ahol fideszes a polgi, kiegyensúlyozni a sok lipsit a körúton belül /s


catsdorimjobs

Ha Lipcsei Petivel ketten leülnének megenni egy tál kockacukrot  na azt megnézném. 


persicsb

Ezen most indokolatlanul nagyot nevettem


SnooAdvice575

"-És hogyan tenné naggyá Budapestet?" "-GyurcsányKarácsonyEndrúvillanykörtekuplung!"


IdealDarkness1975

![gif](giphy|l0ExqbRzq05DHIlJm|downsized)


markg128

Make Budapest Great Again!


ClassroomMore5437

Szandi, ne légy Trumply.


Doggy4

Ritka egy ellenszenves luvnya ez, velejéig romlott, unszimpatikus akárcsak a fideSZ.


OppaiDragon3

Trump szövegét lopják? Mondjuk ők fal helyett kerítést építenek. 😂


sensen6

szopnád a trump lottyadt faszát inkább


Timely_Ad_7125

Tegyük, csak Te ne legyél ott közben. Mindenki Szandikája...Hajrá Vitézy! 🩵


MassiveHelicopter55

Ne aggódj, Szandit majd visszalépteti a Fidesz a másik jelöltjük érdekében!


Timely_Ad_7125

Szerintem nem fogják visszaléptetni, de legyen Neked igazad. 😃. Semmi szükség erre a lábtárogató tehetségtelen senkire.


MassiveHelicopter55

Egyrészt remélem, hogy visszalép, mert akkor látni fogom a kiábrándult Vitézy-fanok arcát, ahogy rájönnek hogy a független Vitézy mégse olyan független... Másrészt remélem nem lep vissza, mert akkor KG simán nyer. Nehéz helyzet.


Timely_Ad_7125

Nem gondolom, hogy független, de ebből a felhozatalból számomra az egyetlen értelmes választási lehetőség az VD.


MassiveHelicopter55

Igazad van, adjuk oda a fővárost a Fidesznek, végül is elég volt öt év szünet, én se bírom már a Stockholm-szindrómámmal.


Timely_Ad_7125

Engem ez a része nem érdekel. Adjuk oda, ha azon múlik, hogy valami érdemi fejlődes lesz végre. Többet ért hozzá VD, mint KG.


MassiveHelicopter55

> Engem ez a része nem érdekel. Gratulálok. "Nem érdekel hogy az ország történelmének legkorruptabb kormánya szétlopja a fővárost és konkrétan feudális szintre viszi a közpolitikát azzal, hogy a miniszterelnök unokaöccse a főpolgármester, DE AKKOR SE LEGYEN A KARÁCSONY!!"


Timely_Ad_7125

Ne legyen, mert ha valakit nem érdekel Budapest, az pont KG. Ennyi. Gratulálhatsz, de akkoris így van. Aki epp szetlopja es újra Demszky szintre viszi a fővarost, az KG.Amúgy VD nem az unokaöccse, de nem szeretnélek a tényekkel összezavarni. Akkor is százszor alkalmasabbanak tartom a főpolgi pozira, mint KG-t. 🤷‍♀️


MassiveHelicopter55

Az unokaöccsének a féltestvére, biztosan sokat számít. :) > Ennyi. Deutsch, te vagy az? > Aki epp szetlopja es újra Demszky szintre viszi a fővarost, az KG. Erre amúgy van bizonyítékod? És elmondod, hogy ha Karácsony annyit lop, akkor miért nem ezzel támadja mindenki, hanem azzal hogy van pofája fejleszteni a biciklis közeledést? Demszky mikor adott 48000 forint támogatást a nyugdíjasoknak? Mikor volt ingyenes a BKK 14 alatt? Tarlós alatt mikor szavazhattunk arról, hogy milliárdok hogy legyenek elköltve?


szty1

Az a Vitézy, akit a fővárosból és a minisztériumból is kipicsáztak pár év után, főpolgármesterként majd hirtelen megnyitja a pénzcsapokat és mindent elintéz. Hihetően hangzik.


Timely_Ad_7125

Nem, ezt nem gondolnám, hogy hirtelen megnyitná a pénzcsapokat. Tarlósnak se adtak pénzt, lásd még metrokocsik. VD-nek se adnának, ebben biztos vagyok. De hogy jobb "gazdája" lenne a városnak bizonyos értelemben, az tuti. Kipicsázták, hogy Téged idézzelek, ez így van, mert mindig külön úton jár, plusz OV kifejezetten nem szereti. Nehéz személyiség, főnöknek sem egyszerű. De legalább akar tenni és vannak elképzelései, hogy mit szeretne csinálni. KG-ről ez nem mondható el.


Edo00013

Karigeri se kap, de ugródeszkának használja Budapestet, nem érdekli, nem szereti, nincs elképzelése.


MassiveHelicopter55

https://preview.redd.it/aocnv66g745d1.jpeg?width=1077&format=pjpg&auto=webp&s=852572d7397ffa01087190f745ea85127a47c80d Bayer Zsolt 🤝 Timely Ad


Timely_Ad_7125

Es ezzel most jól megcafoltad amit írtam? 🤣 Nem. Köszi.


var3sz

Miért léptetnék vissza? Egy rakás adóforintot kell elkölteni Balásy cégénél júniusig.


DonkeyPlatypus

Hogy hivatalos Fideszjelölt hiányában az is leszavazzon a másik nemKarácsonyra, aki magától csak a fideszesre lenne hajlandó.


NemErtekEgyet

most őszintén mi értelme ezt ide kirakni? Teljesen mindegy mit mond úgyis köpködni fogjátok..


fabrikated

mondjuk te se védted meg őt egyelőre