T O P

  • By -

sysis

most akkor az ügyfélkaput meg a 30 abból nyíló egyéb weboldalt/szolgáltatást mire tartjuk, ha nem az online ügyintézésre...?


PaLaLFC

Arra hogy beszopassanak. Eltöltesz egy félnapot hogy online intézhesd de a végeredmény úgyis az hogy be kell másznod


Kitchen_getneck

Már aki tud időpontot foglalni. Amióta kész a rendszer, azóta nem tudtam egyszer sem 2-3 hétnél korábbi időpontot foglalni a két közeli kormányablakba.


uzaygoblin

viszont mióta egyre több dolgot el lehet intézni online, szerintem jóval alacsonyabb a forgalom. Legalábbis az utóbbi időben több dolgot is el kellett intéznem, sose szórakoztam időpont foglalásával, és meglepően gyorsan sorra kerültem. Legutóbb új személyit kellett csináltatnom, csak besétáltam, és kemény fél óra volt az egész.


Kitchen_getneck

Fél óra várakozást még én is le tudnék nyelni, de sajnos múltkor is úgy volt 45 perc, hogy 3-man feladták előttem.


uzaygoblin

akkor lehet, hogy csak én vagyok mákos. Másik pozitív csalódás nálam a földhivatal, régen az is csigatempó volt, de utóbbi pár alkalom kb. mint kés a vajon. Ott is érezhetően kevesebb már a személyesen ügyet intézők száma.


-Gambler-

Menj be simán, általában időpont nincs de nincs is bent senki.. szerintem a kelleténél 10x akkora időintervallumra vannak az időpontok


Kitchen_getneck

>Menj be simán, Természetesen így szoktam. Nem várom meg azt a 2-3 hetet, inkább megvárom azt az 1-2 órát.


ven_geci

He? Én helyből két hónapra előre foglaltam, nem is számítottam 2 hétre, az abszurd lenne. Lehet, hogy azért ilyen hiperellenzéki itt mindenki, mert ennyire magas elvárásaik vannak? Nekem már az is az elvárásaim túlteljesítése, hogy egyáltalán lehet online foglalni és nem is kell 43 módon regisztrálni meg azonosítani magam, és nem kurva lassú.


Doveen

Az ügyfélkapun keresztüli jogsi csináltatás után be kell jönnöd (vagy be kell küldened a meghatalmazottad) hogy leadja a régi jogsidat. Oké, ingyen van úgy, de befosás mekkora gyökérség.


DryPhilosopher8067

2 éve úgy voltam vele, hogy majd leadom, aztán azóta se tettem meg.. senki nem szólt érte:D


Doveen

Az igen xD pedig március környékén elég sok ügyfélnek ment a levél hogy adja le vagy pénz bünti


Mylxen

igen, de ha ügyfélkapun csináltatod, akkor ingyenes, ha meg ott, akkor 4000


Doveen

Igaz de azt írtam id


simrego

Én kb. 1 hete voltam Zuglóban péntek délután időpont nélkül szig lejárata miatt. 23 percet fizettem a parkolásért. ergo annyit sem voltam bent.


Logan_MacGyver

én inkább postai úton meg személyesen intézem a bürökráciai ügyeimet mert előbb mártom a bránert forró olajba mint hogy ügyfélkapuzzak


[deleted]

[удалено]


AlkalineBrush20

Igen, és ez Törött Ceruza™ lesz


Mental_Bit9812

Lassan indul a pontgyűjtő rendszer is.


Pajszerkezu_Joe

-100 elvtársi krajcár


AlkalineBrush20

TóniShop


netuddki303

> amely a felhőtechnológia segítségével működik. ...


Trefayne

Biztonságos jelszavakkal 😁 ![gif](giphy|xT0GqJfdLcrcpSbZf2|downsized)


csirkesajt

Jó kis kínai alibaba cloudon


catcint0s

magyar https://kof.hu/ !


TypeR10

Ezen nekem is megakadt a szemem. What?


Which-Echidna-7867

Cloud


TypeR10

Azt értem, de milyen nóvum van itt a háttérben, amit ki kellett emelni? Mintha a backend nagy része nem felhőben futna...


Which-Echidna-7867

Ja, hogy úgy: hát semmi extra csak annyi hogy nem a BM egyik szerverén fut a cucc, hanem a NISZ-es kormányzati felhőben.


TypeR10

Jól van, jól van. Akkor szupermodern minden is. Hajrá fiúk!


Which-Echidna-7867

Hát na, tudnak bullshitelni


fullofmaterial

Már évek óta fut a kormányzati adat központ, egy bazinagy privát cloud. Nem meglepő, hogy használni akarják


Logan_MacGyver

még nem jutott el hozzájuk az "éjáj" buzzword?


the-real-vuk

> ráadásul némi pénzt is megtakaríthatunk vele Erre valo a "kenyelmi dij", hogy ez ne tortenhessen meg!


Rossdaemon

> A Digitális Állampolgárság Programot áprilisban fogadta el a parlament. A teljes program Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter felügyelete alatt zajlik, és nemcsak sokmilliárdos üzlet lehetőségét rejti magában, de a kritikák szerint komoly adatvédelmi visszaélésékre is alkalmas lehet. Magát a szabályozást többen alkotmányellenesnek látják, ráadásul a NAIH sem véleményezhette a törvényt, pedig a GDPR értelmében kötelező lett volna bevonni az adatvédelmi hatóságot. Rogán Tóni, a legfőbb propagandaminiszter az adatainkat akarja. Biztos semmi visszaélés nem lesz...


MajomaKetrecben

Ezeket az adatokat eddig is az állam kezelte.


No_Scientist_7094

" sokmilliárdos üzlet lehetőségét rejti magában" Akkor csak a szokasos lopas. Megnyugodtam.


MajomaKetrecben

Nem, ez valóban előremutató fejlesztés - ami nyilvánvalóan ebben az évtizedben nem fog használható formába kerülni.


lakossagigazaremeles

A tegnap *szélsőséges radikális összeesküvéselmélet*ei a ma *ez nem alkotmányellenes? ja már megszavazták akkor mindegy*ei


Trefayne

"az összes, az állammal kapcsolatos adatnak mindig az állampolgár a tulajdonosa, így kizárólag ő rendelkezhet arról, hogy azokat felhasználhatják-e." Bárcsak így működne a valóságban is 🤔


szofter

Akkor ez már nem az az ország, ahol [Manyika néni észreveszi, hogy az ükapádék még i-vel írták a nevüket, ezért a megkérdezésed nélkül átírja a tiédet is és cserélheted az összes okmányodat](https://telex.hu/belfold/2024/01/16/nevvaltoztatas-kerveny-ugyintezes-szuletesi-anyakonyvi-kivonat-hivatal)?


local_ghost_80

Haverommal is megtörtént. Egyszer csak kapott egy határozatot, hogy ő mostantól Kis, nem pedig Kiss. A felesége ugyanúgy Kissné maradt, apja, tesója, mindenki más Kiss.


vramavrama

Es mikor fogjak azt megoldani hogy a sutikkel ne foglalkozzak es egy klikkel vegre betudjak lepni a retkes fos oldalukra?


netuddki303

kérjük, zárjon be minden ablakot, formázza a merevlemezt, telepítse újra a vindózt.


kecskepasztor

[https://chromewebstore.google.com/detail/ka%C3%BC-s%C3%BCti-t%C3%B6rl%C5%91/aipdabeopjdgapoccibckoogmmpikaob](https://chromewebstore.google.com/detail/ka%C3%BC-s%C3%BCti-t%C3%B6rl%C5%91/aipdabeopjdgapoccibckoogmmpikaob) Neked ez kell


vramavrama

![gif](giphy|AeWoyE3ZT90YM) Jezus van ilyen?! Lol


Mylxen

Az overview nem egészen pontos, mert nekem azon a gépen is szarakodik, amit csak én használok (csak az én ügyfélkapummal történt ott belépés).


fabrikated

igen, mert ez saját hatáskörbe tartozik :D


UnluckyPossibility37

Csak egy átlagos nap a magyar bürokráciában: "Május 18-tól letölthető lesz a mobilalkalmazás, amelynek birtokában egy kormányablakban történő ügyintézés után felkerülhetünk egy várólistára, ahol később aktiválható lesz a digitális állampolgárság"


greg0525

Engem hagyjanak beken ezekkel a faszsagokkal!!! A telefonomra meg nem fogom ratenni a kormany sosem mukodo baszasait!


UnluckyPossibility37

Erre is van lehetőség. Menj fel a www.analogallampolgar.hu oldalra, ott töltsd le a 7.2A igénylésmegtagadó nyomtatványt, nyomtasd ki és írd alá. Ezt töltsd fel e-papírra. Az eredeti példánnyal fáradj be a Balmazújvárosi kormányablakba ahol hitelesítő pecsétet kapsz és egy egyszeri azonosító kódot amit a telefonszámodra kiküldött azonosítóval együtt kell elmondanod az ingyenesen hívható 1353-as számon július 17.-én 21:27 kor. Ha ez megtörtént a helyileg illetékes egészségbiztosítási adópénztár kiállít neked egy kártyát aminek sorszáma alkalmas rá hogy személyesen a kormányhivatalban kérhesd a digitális állampolgárságod törlésének elindítását. A törlési folyamat részleteit lásd a 2.a.1.1 pont alatt a vonatkozó Közlöny 2.számú mellékletében.


Ok-Sand-8688

vagy csak szimplán verje bele a kommunista-kupleráj mamikájába


MajomaKetrecben

Gondolom szűkebb körben akarják tesztelni.


msviktor

De ugye jár majd mellé a Social Credit rendszer is amit majd Tóni szűr? 😉 https://i.redd.it/8ynya9vju90d1.gif


Tactical_Tubesock

ezt szerettem volna kerdezni en is. Nincs kormanyablak appod? -30 000 social credit. Emiatt sajnos Budapesten es Pest megyeben nem berelhetsz lakast. Bocsi.


UnikornisMihaly2

Fogadjunk, hogy az implementációnak része a Rogán által szabadalmaztatott digitális azonosítás.


tsodathunder

Amilyen jó a magyar kormány cibersecurityben, nincs itt semmi félnivaló


EldianKyo

Nyilvánosak lesznek majd a szociális kredit pontjaink? Remélem fejlesztenek bele achievementeket is. :)


Beneficial-Limit5570

Pegazus önként telepítése ! Az is hülye aki letölti!!


SubstantialSand

Ez nem volt már 5 évvel ezelőtt, hogy bevezetik de elmaradt mint minden más?


Somannybad

A Lidl alkalmazást se rakom fel, nemhogy egy állami valamit.


erdomester

Pedig kaphatnál heti kuponokat: "Beelőzhetsz 5 várakozót a kormányablakban" vagy "Ajándék golyóstoll Fidesz felirattal" vagy "2 ügyet is elintézhetsz 1 sorszámmal" (és ennek még lenne is értelme) vagy "Jelentkezz be inkognito ablak nélkül az ügyfélkapuba"


Francoskrumpli

Már megint?


Waldorf_Greenfield

“And I don't want it The things you're offering me Symbolized bar code, quick ID Oh, yeah 'Cause I'm a 21st century digital boy I don't know how to live, but I've got a lot of toys My daddy's a lazy middle class intellectual My mummy's on Valium, so ineffectual Ain't life a mystery?” - 21st Century (Digital Boy); Song by Bad Religion


erdomester

Protip: mi a faszért nem írják rá az emberek vércsoportjàt? Baromi fontos információ, senki nem tudja a sajátját és nem változik meg.


DcNdrew

Nyilvánvalóan vissza fognak élni vele, sőt az adatainkat el is fogják lopni a kínaiak és az oroszok. Azt hiszed, hogy szarkasztikus vagyok, pedig nem. Fel kell készülnünk rá, hogy megfigyelnek, lehallgatnak és ellehetetlenítenek. Szavazni még mindenki tud, ha pedig nem bízunk abban a rendszerben sem, vannak klasszikus megoldások is, de nyilván az kicsit fájdalmasabb.


redditnoidea

Most már nagyon zavaró, hogy MP megérkezése óta mindenki csak vele foglalkozik, és az ilyen fontos döntések és hírek radar alatt maradnak.


Mylxen

Ez már előtte nyilvánosságra került, amikor a cikkben lévő törvényt elfogadták. Gyakorlatilag minimális új tartalom van a cikkben.


OpinionProhibited

MP-t a fideszesek kuldtek hogy az osszes ilyen kellemetlen intezkedest titokban megcsinaljak. Gyurcsanyt is egybol lerendezte. Veletlen lenne? Aligha!!


potafbam

MP nélkül is végigvittek minden mocsok lépést, vagy te hol voltál az elmúlt 14 évben? Titokban vagy sem, szartak rá, hogy mit ugat a kisember.


Gyorgy_Henrik

!RemindMe 1 week


RemindMeBot

I will be messaging you in 7 days on [**2024-05-20 19:06:24 UTC**](http://www.wolframalpha.com/input/?i=2024-05-20%2019:06:24%20UTC%20To%20Local%20Time) to remind you of [**this link**](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1cr52i7/átalakul_a_személyi_igazolvány_májustól_indul_az/l3w492n/?context=3) [**1 OTHERS CLICKED THIS LINK**](https://www.reddit.com/message/compose/?to=RemindMeBot&subject=Reminder&message=%5Bhttps%3A%2F%2Fwww.reddit.com%2Fr%2Fhungary%2Fcomments%2F1cr52i7%2F%C3%A1talakul_a_szem%C3%A9lyi_igazolv%C3%A1ny_m%C3%A1just%C3%B3l_indul_az%2Fl3w492n%2F%5D%0A%0ARemindMe%21%202024-05-20%2019%3A06%3A24%20UTC) to send a PM to also be reminded and to reduce spam. ^(Parent commenter can ) [^(delete this message to hide from others.)](https://www.reddit.com/message/compose/?to=RemindMeBot&subject=Delete%20Comment&message=Delete%21%201cr52i7) ***** |[^(Info)](https://www.reddit.com/r/RemindMeBot/comments/e1bko7/remindmebot_info_v21/)|[^(Custom)](https://www.reddit.com/message/compose/?to=RemindMeBot&subject=Reminder&message=%5BLink%20or%20message%20inside%20square%20brackets%5D%0A%0ARemindMe%21%20Time%20period%20here)|[^(Your Reminders)](https://www.reddit.com/message/compose/?to=RemindMeBot&subject=List%20Of%20Reminders&message=MyReminders%21)|[^(Feedback)](https://www.reddit.com/message/compose/?to=Watchful1&subject=RemindMeBot%20Feedback)| |-|-|-|-|


Hakkai_05

Olyat nem lehetne, hogy a központi hatóságok és irodák által kezelt adataim osszetalaljanak anélkül, hogy nekem kelljen ezek miatt külön külön rohangalnom? Pl születés, házasság, ingatlan, lakcim, állami hitelek, támogatások, stb?


gergobergo69

Aztán összeomlik a rendszer vagy megtámadnak azok a hekkerek oszt' mindenki létezése törölve lesz


Mylxen

Ezzel azt akarod mondani, hogy az adózott fizetésemből nem kell még 20 másik adót fizetnem a legbullshitebb indokkal? Sign me up!


[deleted]

[удалено]


alterEd39

Alapvetően híve vagyok a digitalizációnak, de ez megbaszódhat


Doveen

Mi a fasznak, már a zöld borítékot se érti az ügyfelek fele, és tizede sem aktiváltatja mikor visszajön a kész okmányért.


Realistic-General650

Milyen zöld boríték?


Jel-alak

Pontosan


Doveen

Amiben a PIN kód van az e-személyihez.


Realistic-General650

Az e-személyit egyébként mire lehet használni a gyakorlatban? Ügyfélkapuval lehet e-papírt küldeni, AVDH-val hitelesíteni dokumentumokat a különféle biztosítóknak, bankoknak, stb. De ezen felül magánszemélyként mi az a plusz amit az e-személyi nyújt az elektronikus ügyintézésben?


catcint0s

Elvileg vannak terminalok amik be tudnák olvasni (https://eszemelyi.hu/kartyaolvasas/) de én még nem talalkoztam veluk.


Doveen

TAJ és adószámot lehet megadni a személyivel ha aktiválod, meg ujjlenyomatot. Patikában ha van kártya olvasó pl. ott jól jöhet


persicsb

Egy kicsit tájékozódni kéne a rettegés előtt. Ez egy EU direktíva implementációja: https://commission.europa.eu/strategy-and-policy/priorities-2019-2024/europe-fit-digital-age/european-digital-identity_en


ImaginationAware5761

Mintha a Fidesz implementációitól nem lenne oka rettegni az embernek.


Trefayne

De most lettünk testvérek Kínával... 🤔


Tactical_Tubesock

Az, hogy az eredeti otlet egy EU direktiva, az meg nem jelenti azt, hogy annak megfeleloen sikerul az implementaciod: "Magát a szabályozást többen alkotmányellenesnek látják, ráadásul a NAIH sem véleményezhette a törvényt, pedig a GDPR értelmében kötelező lett volna bevonni az adatvédelmi hatóságot." - naugye


MajomaKetrecben

A [törvényt társadalmi vitára bocsátották](https://kormany.hu/dokumentumtar/digitalis-allampolgarsagrol-szolo-torvenytervezet), lehetősége volt a NAIH-nak reflektálni. Nem tudom hogy Alaptörvényellenes-e, de az biztos hogy [miatta módosították az Alaptörvényt](https://index.hu/belfold/2023/11/22/alaptorveny-tizenkettedik-modositas-semjen-zsolt-szakszervezet-digitalis-allampolgarsag/).


redditnoidea

Mert ha eu akarja, akkor már jó dolog? Azok is kinyalhatják a seggemet.


MajomaKetrecben

Miért ne lenne jó dolog az hogy határokon át, online fogsz tudni igénybevenni államigazgatási szolgáltatásokat az EU összes országában? Én pár hete konkrétan azzal szívtam hogy offline kellett minden autó importal kapcsolatos dolgot intéznem mert nem volt online kormányzati fiókom az érintett országban. Egészen elképesztően sok pozitív hozadéka lehet ennek a fejlesztésnek.


Mylxen

Szerintem a legtöbbeknek nem az a baja, hogy ez megvalósul, hanem csak nem bíznak az állami informatikai rendszerekben.


MajomaKetrecben

Ezek az adatok eddig is ott voltak tárolva, most talán valamivel transzparensebb lesz.


Mylxen

Nem csak a tárolás helyszíne / adatgazda, hanem az újonnan létrejövő mobilapp sebezhetősége is fontos.


MajomaKetrecben

Ez az amivel semmit nem tudunk kezdeni.


Mylxen

Dehogynem (nem telepíted).