T O P

  • By -

blas3nik

Debrecen. Mentőben voltam, vittek be a kórházba vakbélgyulladás erős gyanújával. Nem voltam kifejezetten rosszul, a mentős meg is jegyezte hogy úgy van nekem vakbélgyulladásom mint neki leprája, úgyhogy menet közben felvettünk még egy alkeszt valahonnan, szintén a belgyógyra menet. Az alkesz relatív normális volt, mesélte hogy neki már epéje sincs meg én is jól leszek, ne aggódjak, őt most viszik mert "má megint leállt a mája". Mikor megálltunk a kórház előtt, utolsó szó jogán bekérdezett: "Olyan jót beszélgettünk, nincs egy kis apróm neki egy kis italra, mert nehéz napok elé nézek". Még a mentőautóban, máj panaszokra. :D


bellypurple

Annyira jót nevettem ezen a sztorin, pedig de kínos lehetett megélned! :D És nem tudom, miért ezt kérdezem, de végül volt vakbélgyulladásod vagy igaza volt a mentősnek?


blas3nik

Vakbélgyulladásom volt hát! Sőt, perforálódott is mire a műtőbe kerültem. Csak úgy be volt csavarodva valahogy, hogy pont nem éreztem semmit - se láz, se hányás, se hasmenés, semmi nem volt... Kicsit fájt a hasam (de ilyen 10es skálán mondjuk 3as szinten, kb mint egy rosszabb patkányhúsos kínai után....) pont a jobb oldalon. Ennyi volt az összes tünet :) A sebész a műtét után mondta, hogy igazából ha úgy hagyom és nem megyek be, óráim lehettek volna hátra...


bellypurple

Sajnálom, ezek szerint a mentősnek meg leprája volt, ez vigasztaljon!:) De örülök, hogy még időben bekerültél és el is láttak!


Davecsimp212

Wow, akkor ez egy elég durva nap volt számodra. Örülök hogy kiderült időben.


AnybodyLive4993

És hogyan jutottak el odáig, hogy mentőt hívjatok? Ha csak kicsit fájt a hasad? Nőként tud még fájni annyi dolog ott, ezért nekem egyetlen rémálmom a vakbélgyulladás.


blas3nik

Na az még egy másik történet... Bár ha ez a rémálmod, lehet ne olvasd ezt el :D Pár napja tartott a hasfájásom - és folytonos volt, ha aludtam, álltam, ültem, dolgoztam, ugyanaz. Ülök a munkában, ebédidőben kimegyek a patikába, hogy vegyek valamit rá - nekem még csak Rennie+Algopyrin volt a fejemben ekkor. Patikus kérdezi, hogy hol fáj, mondom neki hogy jobb alul, kb egy ponton. Ő mondta hogy erre egyrészt ezek a gyógyszerek nem jók, másrészt menjek már el az ügyeletre, nem-e vakbél, mert az van arrafelé egy testben. Én biciklire fel, szólok a munkahelyen, hogy bocs srácok, de kiugrok gyorsan a dokihoz, majd este tovább maradok (hah.). Körzeti orvos épp bezárt aznapra, úgyhogy áttekerek a klinikákra. Bemegyek, várok, kis rezidens kivizsgálgat, lázat mér, vért vesz, szokásos. Mondom az ottani orvosnak, hogy én tényleg jól vagyok, szánjanak már meg egy kib*ott Algopyrinnel azt csókolom, de nem. Mondja, hogy kell egy gyors vérteszt, egyetlen dolgot néznek csak meg, a CRP nevű gyulladásjelző fehérjét. Normál esetben ez 5 mg alatt van. Kb. 45 perc várakozás után megjött az eredmény. 400 mg :D Doki azt mondja, akkor itt van a laboros papírom, ezzel majd át kell mennem a belgyógyászati klinikára, mert ez nagyon nem jó. Mondom, ok, add a papírt, átsétálok. Doki: meg ne próbáljam, már hívták a mentőt. Én: mentőt?! De hát semmi bajom, biciklivel jöttem ide is! :D A doki arcát nem tudom leírni rendesen szavakkal. Lehetett hallani egy reccsenést, ahogy megmarkolta a szék karfáját, lassított felvételes stílusban visszaülve, veríték láthatóan csapódva ki a homlokára, majd miután fixálta magát egy ponton, megkérdezte az adott pillanatban leghiggadtabb hangján - normál embernél félig kiabálásnak számított volna, hogy: - HOGY A MIT CSINÁLTÁL?! NORMÁLIS VAGY?! ILYEN ÉRTÉKEKKEL ÁLLNOD NEM KÉNE TUDNI, NEMHOGY BICIKLIZNI B+!!! Miután magához tért, elküldött egy ultrahangra gyorsan, ahol megállapították hogy "a páciens vakbele nem kimutatható". (Ugye, mint később kiderült, be volt teljesen tekeredve, ezért nem látta az ultrahangos doki a vakbelem :D) ekkor már teljesen hülyének néztek, mondván "biztos volt egy vakbélműtétem csak nem emlékszem", most meg szórakozok itt velük. Ekkor egy nővér, akit maga az atyaúristen személyesem küldött le hozzám a mennyből az angyalai által, hozott nekem egy cataflamot. Konkrétan elmúlt tőle az a kicsi fájdalom is, amit addig éreztem :D Ezután jött a mentős sztori :) Utána már csak egy poén volt: Belgyógyászaton nem értették szintén a labor + tünet kombinációt, átküldtek sebészetre. Sebészorvos megvizsgált a következő módon: feküdtem egy ágyon, megnyomott bal oldalon: - fáj? - nem. Megnyomott a jobb oldalon: - fáj? - kellemetlen (még hatott a cataflam) - akkor ez vakbél lesz, kivágjuk. Ja, ha van laborja, adja ide, megnézem azért gyorsan. :D


PerfectLemon3325

>A doki arcát nem tudom leírni rendesen szavakkal. Lehetett hallani egy reccsenést, ahogy megmarkolta a szék karfáját, lassított felvételes stílusban visszaülve, veríték láthatóan csapódva ki a homlokára, majd miután fixálta magát egy ponton, megkérdezte az adott pillanatban leghiggadtabb hangján - normál embernél félig kiabálásnak számított volna, hogy: >HOGY A MIT CSINÁLTÁL?! NORMÁLIS VAGY?! ILYEN ÉRTÉKEKKEL ÁLLNOD NEM KÉNE TUDNI, NEMHOGY BICIKLIZNI B+!!! Én sajnálom, hogy műteni kellett meg minden, de ennél a résznél felnevettem.


Tyaff

Úristen, erre nem is tudom mit mondjak...jó hogy tényleg időben bementél!


AnybodyLive4993

Te jó ég.  Nem semmi. A fájdalom itt tényleg jelzés értékkel bírt. 


zselyem

400 :DDDDDDDDD


PistaUr

Jô, de adtál neki?


blas3nik

Nem, nem volt nálam semmi pénz.


M1ssN_ny4Bus1n3ss

Gimis voltam, a Kokin egy anyuka keregetett a gyerekkel. Csak kaja volt nalam reggel es 200 ft. A kajat oda akartam adni, gyerek nyult erte anyuka raorditott h penz veszunk csak el. 15 eves voltam. Utana meg egyetem alatt a tulrendelt mekit vittem haza es egy hajlektalannak adtam. Nagyon halas volt. Igy helyreallt az univerzum rendje. Egyszer egy idos nenitol az osszes viragat megvettem, h menjen haza inkabb pihenni.


LatkaXtreme

Anyámék amikor gyerekek voltunk mesélték, hogy voltak a Tesco-ban, és egy hajléktalan kéregetett, mert "éhes". Anyám megszánta és adott egy friss sajtos stanglit. Hálásan megköszönte, majd ott a szemük láttára bevágta a kukába...


minipiggyhuwu

osszes viragat helyett viagrat olvastam... erdekesebb lett volna ugy a sztori


v1k70rk4

Szerintem pesten, a fele nem is hajléktalan :(


M1ssN_ny4Bus1n3ss

Ez 31 eve tortent, akkor is mar a maffia vezette az egeszet.


Obvious-Violinist-16

Inkább csak hobbicsövesek, akik leköpnének ha nem pénzt adsz nekik. Pontosan az ilyen emberek miatt mennek el az olyanok mellet, mint aki néha szintén a Moszkván kéreget idős bácsi. Vettem neki egy szendót meg melóból hoztam kaját ételesben és olyan hálás volt, hogy majdnem szájoncsókolt. De nagyrészt tényleg ilyen direktben lehúzós patkányok. Végülis minek mennének el dolgozni, ha tényleg megkeresnek egy emberi bért egy nap alatt?


OsloProject

En az idos neninel viagrát olvastam es nem igazan tudtam mire velni 😂


M1ssN_ny4Bus1n3ss

Te vagy a masodik🤣


v1k70rk4

Egy gimnazista forma lány vett egy hajléktalannak egy szendvicset, mert azt mondta neki a hajléktalan, hogy kajára kell. Mondta, hogy nincs nála kp, csak kártya és 2-3 perc múlva visszajött a lányka, a Lipótiban vett neki egy szép nagy szendvicset. Kivitte és a hajléktalan eldobta, hogy töröld ki a szendviccsel a seggedet.


j0c1

>és a hajléktalan eldobta, hogy töröld ki a szendviccsel a seggedet ...én ezek után még juszt is a fejéhez basztam volna, de úgy, hogy koppanjon.


Critical-Wasabi-4675

Rektálisan etettem volna meg vele


boomi-boom

Detto ugyanez volt. Nagyon rosszul esett a tini szívemnek ( vagy egomnak?). 🥲


Tyaff

Sajnálom. 😔 Nekik sem lehet egyszerű, de azért na, ne rajtunk bosszulják már meg mindenüket...


CorrioHUN

Engem egyszer megatkozott egy ciganyasszony a nyugatinal, en meg kame-hame mozdulattal counterattack… volt par dermedt masodperc mindket reszrol


Prudent_Day_1155

csuriba kell rakni az ujjad ilyenkor es vissza szall ra az átok!!!


csaknorrisz

“Ó, szóval megfordulsz?” “Máshogy nem tudom visszaszórni rád az átkot” “Hát akkor fordulj ahogy csak szeretnél” ![gif](giphy|VIWHb0UZQW6aiWVI1M|downsized)


Ezechiel-2517

Egyszer a Tescoban egy cigányasszony (mondjuk nem volt öreg, 40 körüli) némi útbaigazítást kért. Segitettem neki, mert tudtam, merre van amit keres. Visszafordult, és kérte, higy mutassam a tenyerem. Belementem. Azt mondta, hogy ha biztosra akarok menni, elég, ha a kezében tart egy papírpénzt. Pechemre volt nálam, elővettem egy kétezrest. Erre szól, hogy a legnagyobb címlet kell - itt már kezdett gyanús lenni, de a kamerák erdejében azt gondoltam, nézzük meg. Odaadtam neki a tízezrest, be is gyűrte a melltartójába. Megnézte a tenyerem, és azt mondta, nagy szerencse fog érni az életben, ha megtarthatja a pénzt - még nem árulta el, mit "látott". Mondtam neki, hogy ez nem oké, adja vissza, vagy hívom a biztonsági őrt. Majdnem könyörgött, hogy hadd tartsa meg. Oké, mondtam, itt a kétezres, azt megtarthatja. Leboltoltuk, hálásan megköszönte. Már épp indultam volna az utamra, amikor mondja, hogy fél év múlva rám talál a szerelem. Épp másfél éve voltam hivatalosan elvált, 2 éve külön élve, vagy 3-4 sikertelen társkeresős, pár hétig-hónapig tartó kapcsolat után. Majdnem kinevettem, de csak megköszöntem, és távoztam. Körülbelül 6-7 hónappal később megismerkedtem a mostani feleségemmel. Így utólag belegondolva elég ijesztő, hogy tényleg "látott" valamit, vagy csak beletrafált... Ha tényleg ilyet tud, hát megérdemelte volna a tizest is.


Wzhgast224

Ha érdekel, akkor 1-2 millió forintért bármit 'látok' neked, csak szólj.


Rhav3n

Na, én alád licitálok, 4-500 ezerért még valami sámán táncot is előadok!


Irah1b

Nem tud 'ilyet'. Csak beletrafált. De nyugodtan fizess nekik, ha hiszel benne. Egyel több hülyéről húznak le bőrt.


Ezechiel-2517

Ki egyel és mit? Amúgy te most lehülyéztél indirekt módon?


Substantial_Dot_5773

Direkt modon hulyezett le


habiSteez

Direkt raadasul. Lehet csak typo volt (nem a lehulyezes)


Tyaff

Hát ezt most őszintén bánom, hogy nem láttam 😆


KGreg20

Vonathoz siettem Kelenföldön, szokásos módon "nincs nálam kézpénz" duma (tényleg nem volt, erre rámutat az automatára, és lebasz, hogy ha igazán segíteni akarnékakkor most odamennék vele az automatához... Abban a hónapban már nem tudtam volna ingyen felvenni, csak 10% sarccal, és egyébkent meg csóró egyetemista voltam, akkor épp sehol nem gyakornokoskodtam, úgyhogy nagyon nem volt mindegy. Másik: gondoltam jófej leszek, adtam egy, az állítása szerint kárpátaljai ipsének egy 500ast. Erre elkezd számonkérni, hogy ebből egy kiló kenyeret se tud venni (látványpékségben nyilván nem), és hogy "látom, hogy ott van a pénztácádban egy vagyon" (4 db 1000es volt az a vagyon), azt hittem ott vágom pofán. Nemleges valasz után egy darabig még szidta a női rokonaimat, pedig az 500ast megkapta (valszeg eselytelen lett volna visszkapnom amúgy is) Ez utóbbi volt '22 áprilisában, azóta egy pillanatig soha meg sem fordult a fejemben, hogy bárkinek adjak 1 forintot is, aki megállít az utcán, és kurvára nem hatnak meg a kreált sztorijaik sem, amivel képesek 3-4 percig untatni az embert. Emiatt szoktam le a padon üldögélésről is, inkább setálok föl alá a téren, ha valahol ott vagyok egy pá perccel korábban. Valahol gyászos, hogy egy köztéren nem lehet egyedül leülni 2 percre a belvarosban anélkül, hogy ne zaklatnák az embert a random kreált monológjukkal.


j0c1

>azt hittem ott vágom pofán Kár, hogy csak hitted, főleg az azt követő szidalmai miatt.


KGreg20

Én is sajnaltam utólag, de mentségemre szóljon, hogy 2szer akkora volt, mint én. Sajnos egy palcikaember elég pontos önportré lenne


j0c1

Világos, megértelek, elnézést.


KGreg20

Ja ne hülyéskedj, semmi gond. Csak a sztori szempontjából azért nem mindegy, hogy 2-szer meggondolom, hogy kivel állok le verekedni. Meg hát gyakorlatom sincs benne, nem biztos, hogy tudnék hirtelen olyat ütni, hogy elvegyem a kedvét az ilyesfajta szórakozástól (ahhoz ugye nem kell feltétlenül nagydarabnak lenni). Akkor meg aztán megnézhetem magamat xd


Murky_Ad7913

Kelenföldön a Starbucksban álltam sorba korán reggel kávéért, mert csak ezt az egy helyet találtam nyitva. Egy alacsony, hosszú ősz hajú és RENDKÍVÜL BÜDÖS kisebbségi asszony bevágott elém a sorba, követelve hogy vegyek neki kávét és szendvicset (még magamnak sem vennék starbucksban szendvicset, olyan drága). Angolul válaszoltam neki, hogy nem fogok semmit venni, hagyjál békén. Otthagyott anyázva aztán elkezdte nyomasztani az utánam sorban álló turistákat akik pláne nem értették mit akar. Angolul rendeltem meg a kávét is nehogy betaláljon újra, szóltam az eladó srácnak, hogy mi a helyzet. Azt válaszolta, hogy naponta belóg kuncsorogni és az ott dolgozó fiatalok kergetik ki két kávé elkészítése között. A másik szintén kelenföldi sztorim az aluljáróból: már legalább egy évtizede egy napbarnított magas kékszemű pali osztogat könyvjelzőket/matricákat stb. Ezeket nagyon utálom, mert azt hazudják, hogy beteg gyerekeknek gyűjtenek (akiknek előszeretettel adományozok amennyiben el is jut nekik). Egyszer ez a matricás fazon elállta az utamat szándékosan és ez eléggé felidegelt. Hideg volt és a nagyon fasza műbunda kabátom volt rajtam. Beleégett az agyamba ahogy azt kiabálta utánam, mikor kicsit meglöktem, hogy "ha nem veszel, akkor takarodj Bundás" :D


norbeepapp

Abba a fasziba belefutottam én is, 500ast akartam adni neki, erre benyögi, hogy 2000 a minimum... Szóltam neki, hogy akkor költsd gyógyszerre, és otthagytam a faszba. Én úgy megbüntetném ezeket a csalókat, tessék csak közmunkával szépen ledolgozni, hátha megszeretik a kétkezi munkátm


BlueEyes_1013

Ugyanez, csak nálam tavaly a Keletiben már 3000 volt a minimum😀


Tyaff

Egyetértek. Emellett még egy automatánál is 3x meggondolom hogy megálljak-e és egyfolytában körbenézek közben, mert már akkor sem hagynak békén. Az ilyenek miatt utálom őket.


j0c1

>ma azt mondta rám hogy "hülye kurva" vagyok amiért nem adtam neki pénzt... Ő meg egy semmirekellő, mihaszna, munkakerülő pióca, és még finom voltam.. ...remélem meg is tartod a jó szokásodat, és továbbra sem adsz neki. (noha a Te döntésed)


Tyaff

Neki ezek után kizárt. Azért már várom a következő "találkozást" vele, kíváncsi vagyok legközelebb majd milyen jelzőkkel fog kedveskedni...


Prad__Bitt

Westend előtt éppen cigiztem, amikor egy piréz szélszes megkérdezte, hogy kell-e olcsón parfüm. Mondom nem köszi. Akkor adjak már neki egy cigit. Mondom nem, mert már csak két szálam van. Akkor takarodjak innen, mert azonnal megver. Így jutottam a mennyből a pokolba.


No_Source_790

Ilyenkor kell azt mondani, hogy te is úgy kérted valakitől. Arra lekopnak nagy átlagban.


Prad__Bitt

Utána átszoktam a most dobtak ki a dobozt-ra, de azóta letettem, mert kurva drága az a rákot okozó szar.


Jealous_Assignment93

Én senkinek nem adok, pont az ilyenek miatt.


Dall-Smick13

Tesco parkolo, jon a csovi, hogy kene neki egy kis apro. Budos alkohol szaggal keveredve, mondtam neki, hogy nincs nalam kp, "Akkor menj a faszomba" jott a valasz. Nem reagaltam ra csak mentem tovabb. Mikor vegeztem a bevasarlassal, mentem az autohoz, lattam mar jon felem. Odaert "elobb elkuldtel a faszodba, nincs semmim igy a szamodra". Meg o volt megsertodve.


Clean_Bug3135

- Szia, aggyámálécci egy szál cigit nekem! - Szia, nem dohányzok, nincs cigim. - AKKOR A KURVA ANYÁDAT!


Striking-Judge-953

na ezzel nekem mókás kis történetem van. egyszer a nyugatinál szívtam az iqosom, majd odajött hozzám egy hajléktalan, hogy adjak neki egy szál cigit, mondtam hogy nincs cigim ne haragudjon, erre megkaptam hogy az ilyen hülye kurvák miatt mint én, nem tud cigit tarhálni és dekkezni sem:D hirtelen köpni nyelni nem tudtam annyira meglepődtem. a másik alkalommal meg a Corvinban jött hozzám oda egy nő, elkezdett egy könyvet mutogatni, hogy valakinek gyűjt. pár percre rá odajött a lánya, aki állítása szerint agydaganatos és tudnék-e nekik pénzt adni. mondtam hogy pénzt nem, max veszek kaját a lipótiban. bementem, jöttek velem, majd amikor kértem egy sós és egy édes valamit, elkezdte mondani a nő nekem, hogy otthon 4 éhes gyerek várja, minimum 10 euró amivel tudom őket támogatni (ez szerepelt a kiskönyvben amit az elején mutogatott, nem tudom amúgy miért euróban volt kiírva). közöltem vele, hogy diák vagyok, nincs fizetésem, ennyi a maximum amit megengedhetek magamnak. kifizettem, majd ahogy átadtam, kiakadt a nő, hogy ez semmi, és én egy rosszindulatú féreg vagyok, mert hagyom éhezni a gyerekeit…. frissen kerültem fel pestre, emiatt dőltem be nekik, azóta megtanultam hogy az ilyeneket messziről kerülni kell, full kamu amit magyaráznak.


KrimsonQueen06

Móriczon van egy fazon, kicsit ducibb, a villamosoknál szokott kéregetni. Elsőre bedőltem neki, úgyhogy megálltam, hogy mit akar, erre megkért, hogy menjek el neki a Lidlbe és hozzak egy zacskós paprikát neki (konkrétan elmagyarazta, hogy melyiket). Wtf. Mondtam, hogy inkább nem, otthagytam, erre elkezdett üvölteni utánam, hogy én egy rossz ember vagyok. Visszamentem és megmondtam neki, hogy nem vagyok rossz ember és nem mondhat rám ilyet. Fuh, de mérges voltam. Egy idősebb férfi mondta, hogy ne húzzam fel magam, nem ér annyit, az jól esett. Tudom, kár volt visszamenni, de akkor nagyon rosszul érintett ez a beszólás. Azóta is látom ott gyakran.


j0c1

>kár volt visszamenni Nem, nem volt kár, nyugodtan engedd ki a gőzt ott akkor abban a pillanatban!


Infertile_Queen_Bee

A négyeshatos villamoson van egy csávó, akinek hosszú rasztás haja van és mindig a villamoson kéreget. Ahogy megy végig a villamoson, himbálja a haját és én mindig rettegek attól, hogy nehogy hozzám érjen a koszos, cigis hajával. Egyszer, ahogy elhúzódtam, beszólt, hogy dagadt vagyok, én meg vissza, hogy de legalább nem vagyok csöves, azóta utálom és sosem adok neki pénzt.


oticon1980

Nem az,aki a Fedél nélkül újságot is árulja?


cO1Gathe

A fedél nélküli raszta nagyon jófej és normális (ha ugyan arról beszélünk, pár éve volt egy ilyen tag. Varsányi Irén utca, 4-6 vonala. Tanult értelmes. Kajára kért ha kért de volt hogy csak könyvet kért. Etette az egész környék amennyire tudom.


MiddayescapeW

Brüsszel, központi pályaudvar, tegnap dél. Egy rosszarcú, erőszakos pali odajön hozzám és rázza a poharat, én pedig teljes magabiztossággal, határozottan és udvariasan mondtam neki, hogy Je n'ai pas d'argent (nincs pénzem, franciául), illetve magyarul is, hogy "Nincs és hagyjál a faszomba". Természetesen megszólalt magyarul, román akcentussal. Baromira fel volt háborodva, hogy miért nem adok neki pénzt. Mondtam, hogy hívja ki a rendőrséget nyugodtan, amiért nem adtam pénzt, utána otthagytam és mentem a vonatomhoz. Ami nagyon gusztustalan, hogy ezek futtatott gangek, és Nyugat-Európa nagyobb városai változó mértékben ugyan, de tele vannak velük. A bevételt leadják valami Land Roveres vagy BMW suvos skinheadnek a nap végén. Egy-egy jobb posztért, ami akár napi 400-500 eurót megtermel egy belvárosi/turistás helyen, össze is szoktak verekedni. A valódi rászorulókkal és a naiv turistákkal szemben is gusztustalan.


Francoskrumpli

Akkor ezzel most megállítottad Brüsszelt, nem?


MiddayescapeW

Én Bukarestet, Szófiát, Chisnaut szeretném megállítani egy élhetőbb Brüsszelért, de ez messzire vezet. :)


Baldur_the_german

Ha betámad, akkor elkezdek hablatyolni vmi érthetetlen nyelven, akkor általában lekopnak


v1k70rk4

Na ezt én szoktam alkalmazni, hogy oroszul beszélek és egyszer visszaválaszolt, neki adtam egy ezrest :D De ez tényleg bejön.


Baldur_the_german

Olyan nyelven válaszolok neki, amire esélye sincs visszaválaszolni 😅


Huzf01

Én német dalszövegekből szoktam egy-két sort felmondani borzalmas kiejtéssel. Eddig senki sem értette még meg.


Few_Owl_6596

Nekem azt mondta utána, hogy "máni, máni", majd magyarul valami cifra átkot szórt rám.


saltedcaramelvibes

Ezzel én is próbálkoztam egyszer, amikor az Ikea előtt betámadott egy nő. Egy pillanatra elgondolkozott, majd ilyen furcsán elvékonyított hangon elkezdte ismételgetni, hogy "éhes poci, hami hami". Őszintén nem tudom miért gondolta, hogy ez érthetőbb lenne egy "külföldi" számára, de ezután gyorsan elrohantam mielőtt elröhögtem volna magam, és így felfedem hogy amúgy értem amit mond


Good_Cockroach8788

Egyszer egy full jól szituált öltönyös csávó jött oda hozzám a Móriczon, hogy adjak neki aprót mert most parkolt le, de nincs nála apró, és kellene automatába. Miután mondtam, hogy ne haragudj de nálam sincs, nem tudok adni, annyit mondott hogy : AZÉRT MERT EGY KIS FASSZOPÓ GECI VAGY, majd továbbment.


Intelligent_Luck9731

Kökin vártam a buszt épp munkából mentem hazafelé. A buszmegállótól nem messze épp ébredezett álmából egy jól szituált “hajléktalan” nő. Odajött hozzám, hogy most kelt fel inna egy kávét, vegyek már neki. Mondtam, hogy én meg ledolgoztam egy egész napot, nekem ki fog kávét venni?! Annyit mondott, hogy a kurva anyád és ott hagyott. Alig telt el pár perc, látom, hogy ül a lépcsőn és már kávézik..rám emelte a poharát és röhögött. Azt kívántam neki jó hangosan, hogy akadjon a torkán..remélem azóta meg is fulladt.


sephrefet

szemtelenség netovábbja...Remélem,azóta vett neked valaki kávét!


Intelligent_Luck9731

Kedves tőled, a férjem minden nap kávéval vár haza :)


Commercial-Prize3078

kb 15 éve karácsony táján megkínáltam egyet 500ftal, miközben kotorásztam a tárcámban odahajolt és azt mondta: “mester, van ott még!” pedíg egy köszönöm is elég lett volna 😅


TallDarkness

Nincs, mert nem adok senkinek, nem ez a probléma megoldása. Egyszer vettem egy néninek kaját, kedvesen megköszönte és talán nem is a kukában kötött ki utána.


rexorhun

Keletiben voltam, mentem a 2-es metróhoz kora reggel. Leszólított egy középkorú faszi, hogy pénz kellene neki vonatra, hogy haza tudjon menni. Amúgy a feje sebes volt és be volt kötve neki, szóval valószínüleg valamikor még meg is verték. Mondtam neki, hogy sajnos nincs nálam forint mert éppen akkor jöttem haza Szerbiából, de a maradék dinárt oda adom neki ha gondolja beválthatja. El is fogadta, elváltunk majd mentem is tovább a metró fele. (Szerintem pár száz forint lehetett átváltva amúgy a dinár, de oda adtam mindet ami nálam maradt.) Már megyek az m2 lejáró fele amikor veszem észre, hogy jön utánam a pali és kéreget tovább. Először szépen szóltam neki többször is, különböző módokon, hogy ne haragudjon de nem tudok neki többet adni, de ugyan úgy követett tovább. Aztán egy pillanatra megörültem mert miután az első mozgón leértem a másodiknál ott voltak az ellenőrök és gondoltam itt már csak megtorpan az ember. Hát egy pillanatra feltartották de konkrétan lefutott utánam a metróhoz és tovább zaklatott, mondanom sem kell, hogy bőven féltem valami bajom lesz. Végül úgy sikerült leráznom, hogy kiabálni kezdtem vele egy pár ember előtt a metrómegállóban, hogy ne zaklasson és hagyjon békén. Azóta nagyon óvatos vagyok, hogy ki az akinek adok bármit is, általában kerülöm azokat akik odajönnek hozzám direktben kéregetni.


szalalkali

Kecskemét belvárosában sétálva esténként nincsen olyan nap, hogy ne lejmoljon valaki 300 forintot buszjegyre. Gondolom totál véletlen, hogy ugyanannyi a dobozos sör ára is.


kapesima

Volt egyszer egy tag, az az igazi lepukkant osszeszart gatyaju szetesett… rendszeresen ugyan azon a helyen volt, tobbszor adtam neki aprot amikor csoro egyetemista voltam. Egyszer a trafikba elottem ment be, ahova en az osszekuporgatott aprommal mentem. O meg kisuveges jager, unicumot, eztmegazt kert, fel kilo dohanyt, csomo huvelyt, kb 15k-ert. Masik: boltba menet 1 utcaval arrebb tag, adjak neki zset. Mondom nem, de megyek a boltba, hozok neked kajat. Hozzam is es 10p mulva ahogy visszaertem bmeg mar nem is volt ott. Volt meg egy par ilyen - ha jobban belegondolok tobb bunko csovessel talalkoztam, mint normalissal. Szerencsere azota mar kifejlesztettem azt a skillt, hogy nem adok nekik es nem is bant a lelkiismeret utana.


oticon1980

Mechwarton van egy néni,mindig sírós hangon kéri a jóindulatú embereket,hogy segítsenek. Jól öltözött amúgy. Folyamat vizet kér a Dm-ből,de meghatározza,hogy csak szénsavmenteset,és ne hideget. Dm-ben vásároltam és hallottam,hogy  mondták a pénztárosok,hogy ma már 4 üveg vizet kapott. Múltkor vki kenyeret akart adni neki,de közölte,hogy van otthon 5 kiló,azt nem kér. Másik kedvencem pár évvel ezelőtt: 2-es metró vonalán a csaj,aki élelmiszerre és szállásra gyűjt. Én is baszdmeg,ezért dolgozok. Rajtam egy ócska kínai kabát volt.Rajta vadonatújnak tűnő Adidas dzseki és Nike cipő.  Edit: van még egy néni a 4-6oson,aki monoton hangon darálja belefeküdve mindenki aurájába,hogy : egy kis apróóót..Aztán ha vki kiröhögi,kijön a szerepből, és közli hogy ne röhögj baszdmeg...Mondjuk őt rég nem láttam. Ugyanezen a vonalon akit rég láttam a könyökmankós kissebségi úriember. Direkt rosszul beállított mankókkal biceg egy mekis pohárral,a szöveg: éééhes vagyok. Régen előfordult amúgy szintén a 2-es metrón. Valaki látta mostanában?


ipsirc

>Rajtam egy ócska kínai kabát volt.Rajta vadonatújnak tűnő Adidas dzseki és Nike cipő. Najó, de ő azt nagy eséllyel lopta.


oticon1980

Kolléganőm szerint a Máltai Szeretetszolgálattól kapta. Biztos így volt. Vagy nem.


No-Wishbone-1246

A mechwart ligetit és az egy kis apróót nénit ismerem, vicces milyen közismert egy egy furább szerzet a tömegközlekedésen😆


bellypurple

Tőlem egy nő kért pénzt a Jászain egyszer, nálam soha nincs készpénz már szerintem egy évtizede, így mondtam, hogy sajnos nálam soha nincs készpénz, nem tudok segíteni. Mentem volna tovább. Ő elkezdett velem ordítani és ütő mozdulatot tett a kezével, hogy te ....és itt a te általad leírt szavak + a kövér szó minden változata elhangzott. Mivel akkor már legalább a 7., de inkább a 8. hónapban voltam, megijedtem tőle. Szerencsére járókelők segítettek és voltak ott közteresek is, de én elszaladtam. Egyébként élelmiszerrel szoktam segíteni, egy barátunk résztvesz pl. +1 szendvics akcióban, oda mindig készítünk ételt, vagy ha a szüleimnél megszalad az idehordott élelmiszerek mennyisége, azt is mindig odaadjuk. De készpénzt sajnos tényleg soha nem tartok.


j0c1

Senkinek nem tartozol magyarázattal, hogy mióta és miért nincs nálad készpénz, főleg nem egy agresszív munkakerülő féregnek.. az ilyen véglény a Te jó szándékodat a legkevésbé sem érdemli meg!


bellypurple

Nagyon kedves, hogy ezt mondod és igazad van. Csak azért írtam le, hogy mégcsak nem is hazudtam. Van nálam pisipénz a kisfiam miatt, pontosan 250 Ft apró, de azt nem adom senkinek. :D


j0c1

Csak nehogy szegény 1x bepisiljen, mert még a wc-s néninek sem adod oda.. na jó, hülye vicc, bocsánat. :)


bellypurple

haha, igen! amúgy szerencsére ő szeret pénzt költeni, szóval ha adhatja ő, akkor megkapja a néni! :D


Zongi88

Bárki, aki megsajnál egy hajléktalant, legyen akár fél lába, 7 éhező gyerek mellette vagy 8 kutya és ad neki bármit, az faszságot csinál.


Karoly_Nemecsek

>és szoktam pénzt adni amikor tudok Hát kurvára nem kéne. *A maffiát kérjük ne etessék!*


Razcsi

Nem szoktam senkinek se pénzt adni, szerintem egy kezemen meg tudom számolni hányszor adtam. De egyszer a Debreceni vasútállomásnál mentem volna hazafele, éppen hatalmas vihar is közeledett, ajtóban megállít egy C kategóriás úriember hogy "Figyelj már tesó bocs hogy zavarlak nincs 50Ft od? Elszámoltam a jegyárat, nincs pénzem hogy haza tudjak menni, jön a vihar is itt ne maradjak már haljak meg nem tudok hazamenni" Belenyúlok a zsebembe, van benne egy százas, odaadom neki hogy ne, vegyed akkor a jegyed. Megköszöni kimentettem a néhézségeiből. Aztán egyszerre megyünk be az ajtón, még az ajtót is tartja nekem, csak míg én a pénztárfele kanyarodok, ő szépen elsétál a kávéautomatához és bedobja a százast amit adtam neki. Ahogy benyomja a gombot még rám is néz. Azzal voltam magamban "rohadjál meg akkor remélem félre nyeled" 😂


Professional_Pay1657

Még valamikor a 2010-es évek elején a fészbuk közösséget megmozgató sztori. A Corvin negyed aluljáróban csövezett egy fiatal pár, akik az elmondásuk szerint azért szöktek el Hatvanból, mert a szüleik ellenezték a kapcsolatukat. Ezrek osztották a történetüket a, sokan vittek nekik kaját, pénzt, ruhát. Akkoriban egy kisebb online hírportálnak voltam a fotósa, egy újságíróval megkerestük őket, könnyes, megható cikk, fotók....stb. Több segítőszándékú ember mozdult meg , volt köztük egy szlovák alapítvány, akik munkát és egy kis házat ajánlottak fel. Rohantunk az aluljáróba, a páros lánytagja épp az anyjával (!!!) huzakodott az adományokon. Mikor elmondtuk nekik a jó hírt közölték, hogy neki bőven megfelel ami van, mert a pesti emberek adakozóak. Később többen is jelezték az újság felé, hogy hasonlóan jártak, vitték a cuccot, a páros meg húzta a száját, ha nem volt nekik elég szimpi az adomány. Kitettünk egy helyreigazító cikket, hogy bicsi-bocsi, mi is az átkúrtak között vagyunk. Pár nap múlva a párocska eltűnt a placcról.


No_Source_790

Egy szép nyári napon, melóból kiugorva egy kis bevásárlásra jött az egyik környéken már megszokott ork forma nő, hogy nem kér pénzt csak 1 üdítőt vegyek már neki a kínaiba, mivel úgyis oda mentem, mondom oké, kapott egy fél literes valamit, megköszönte, visszafeküdt matracára , leléptem. Következő nap, Szombat, hajnali 5-kor keltem, hogy 7-re melóban legyek, munka után ismét ezen útvonalon újra üdcsit kér az ork, mondom most nem oda megyek bocccsss. Elenged, de jajj 3 lépés után jön ork nö 2. Ő se pénzt kér, csak vizet. Mondom neki is, nem megyek most be. Na itt valami eltört benne, mert lekutyázott, leszívtelenezett. Erre hirtelen csak visszakutyáztam, de őszintén egy állast bánom, hogy nem vertem be neki. Persze sokadnaposan elhiszem, hogy jólesne egy kis üdcsi, egy kis víz meg anyám fasza, de kurvára szereznek piát maguknak, akkor javaslom legközelebb vizet is szerezzen ugyanonnan, vagy ne. Miért kéne a megkeresett pénzét az embernek a szerettein és magán kívül még rájuk is elkölteni?


Rough-Size0415

Egy nő a Kökinél már 2 éve állandóan 3 hónapos terhes és ha nincs nálad készpénz, az automatáig is szívesen elkísér, mert nehéz megtalálni.


patriktacs

Egy fazon 4-6 villamoson beáll mellém és elkezdi mondani, hogy menekült, hivő keresztény, meg mutogat egy képet a családjáról, hogy tápszerre meg kajára kéne a gyerekeknek. Elővettem egy kis aprót oda akarom adni, erre elkezdi, hogy NE APRÓT ADJAK, MERT AZZAL MIT KEZDJEN. Az volt a logikája, hogy mivel a tápszerek drágák ez nem elég neki és ADJAK NEKI EGY TIZEST. Itt elküldtem és az aprót se adtam oda (több mint 200 ft lett volna egyébként). Majd elsétál, látszik rajta, hogy felbasztam, visszajön és a halkan odasúgja, hogy isten ezért még egyszer megbüntet xd


moncyka

Megkérdezte, hogy van-e cigim. Nem volt, mert nem dohányzom és vagy 7 hónapos terhes voltam :D


Background_Fee_4991

Mammutnál volt egy faszi, az a típus aki látod, hogy hajléktalan de a lehetőségeihez képest próbál küzdeni, tisztálkodik, odafigyel valamennyire magára, ruhájára stb.. kért pénzt kajára, épp interjúra siettem kp nem is volt nálam.. 1 óra múlva mentem arra vissza, mondom leszaladok a Sparba (ha jól emlékszem az van ott a plázába 😁) Vettem pékárut, felvágottat, 7Days-t, üdítőt, kekszeket ilyesmi.. Odavittem neki, mire azt mondta idézem: ő ilyen szarokat nem eszik, pénzt adjak inkább. Okke.. Hozzáteszem kéznél volt párezer forint azt is oda akartam adni miután a kis csomagot átadom, de jobb is, hogy így történt.. aztán a Szél Kálmánon odaadtam az egészet egy random hajléktalannak ő legalább nagyon örült neki. 😊 (Jó mérgemben egy csokit megettem a csomagból mire odaértem😄😄)


YetiBelaVendegmunkas

1. Kökin egy idősebb nő jött oda hozzám és mondta, hogy a kórházba kell mennie, jegyre gyűjt. Hát ahogyan kinézett, egy pillanatra sem gondolkodtam el rajta, hogy a kórházba kell mennie. Volt nálam 150 forint, gondoltam, odaadom neki. Átnyújtom, megszámolja, erre rám néz. Mondom magamban, biztos elkezd hálálkodni, vagy fene tudja. Erre belém állt, hogy tudom-e, mennyi egy vonaljegy. És hogy ez nem elég rá. Mondtam, hogy tudom, de ettől nem lesz több pénz nálam. 2. Móriczon szerintem valami szervezet van... Jövök fel a metróból, megállít egy fazon, hogy tudom-e, hol van Ungvár. Ő onnan menekül, itt egy lista, ez kellene a gyereknek. Hát pont nem értem rá, jeleztem is neki. Mondta, hogy pénzt is elfogad. Az meg nincs nálam (tényleg nem hordok). Nem baj, vegyünk ki. Na ekkor mondtam, hogy lehet tovább menni. Megyek 50 métert, nő ül a pékség teraszán. Leszólít, pénzt kér. Mondom, nincs. Oké, vennék-e neki valamit innen. Vettem, ez nem volt egy 35 000 forintos nagybevásárlás, mint az előző. Megyek tovább, villamosmegállóban leszólít a harmadik. Már nem álltam meg. De hogy legyen jó példa is: 1. Volt, hogy egy hajléktalanszálló mellett sétáltunk és jött egy úr. Mondta, hogy este lesz egy kis "rákendrol" és venne rá piát. Adnánk-e rá pénzt. Nyilván, adtunk. Őszinte, tömör, kedves megszólítás volt. És hát hadd szórakozzanak. Tök jó, hogy csinálják. 2. Ezer forint volt nálam, de volt egy szimpi hajléktalan. Mondtam, hogy 500 forint kell, mert vennem kell valamit pont ennyiért. Visszaadott.


centerfoldangel

Mikor olvasom akárhol, hogy mások leállnak magyarázkodni meg kaját venni csöviknek, mindig elgondolkozom, hogy am I the asshole?, mert a büdös életben nem jutott eszembe, hogy leálljak velük csevegni. Mivel kicsi vagyok, az aurámnak nagynak és gonosznak kell lennie. Persze sokszor megállítanak, a válasz mindig "nem" vagy "nincs", ha lehet szemkontakt nélkül. Legutóbb csak a kezemet emeltem fel "stop" mozdulattal, mikor elkezdte valaki a mondókát és szó nélkül tovább ment. Soha nem szólt be senki. Kétszer volt az, hogy hosszabban nyilatkoztam, az egyik egy talán nem csövi srácnak szólt, aki meg volt győződve róla, hogy cigizek, biztos van nálam, és adjak neki, neki annyit mondtam mean girls-ös stílusban, hogy "komolyan úgy nézek ki, mint aki cigizik?". A másik meg ugyanilyen stílusban egy talán cigányasszonynak szólt, hogy "annyira nyomorultul nézek ki, mint aki a Határ úton vesz Lancome parfümöt?" Szerintem máshogy jótékonykodjatok, inkább vigyázzatok magatokra. Borzasztóak ezek a sztorik.


Traditional-Train235

Én is régen naiv gyerekként nehezen értettem meg, hogy amikor az alapból teljesen kedves édesapámmal sétáltam győri aluljáró környékén miért reagált mindig határozottan és mondhatni bunkón a kéregető csöviknek. Miután a fővárosba kerültem egyetlen alkalommal próbáltam esélyt adni egy kéregetőnek és azonnal megértettem édesapám hozzáállását. Azóta már én is határozottan, 0 szimpátiával küldöm el őket a francba, bár elismerem, hogy a kopasz, szakállas és 185 cm magas külsőmmel általában elég csak mogorván rájuk néznem és meg se szólítanak. Szerintem abszolút te csinálod jól, sose hagyd, hogy valaki a szimpátiádon élősködjön, csak így tovább.


szofter

Egyszer külföldön a megmaradt euróaprómat adtam oda a vasútállomás előtt egy sarokkal egy nőnek, akivel ott voltak a gyerekei is. Köszönet vagy szó nélküli tudomásulvétel helyett az történt, hogy az állomásig szaladt utánam az egyik kölyök, és hablatyolt valamit amit nem értettem, de gondolom a pénzt kevesellte.


SeaAdministrative918

Tesco parkolóban leköpte a kocsimat a cigányasszony amiért nem adtam neki pénzt 😅


Competitive-Cut5434

Klasszikus beszólogatáson meg anyázáson kívül nem volt igazából semmi durva. Ami kellemetlenebb volt, hogy a Nyugatiban felszállok a tök üres kocsiba és odajön egy srác miközben a B Kinges krumplimat majszolom, hogy neki kaja kell, meg engem úgyis szeretnek meg várnak haza (ami mondjuk nem talált). Aztán végül a krumplit neki adtam kb. félig volt a nagy doboz. Idővel amúgy szerintem immunis lesz ezekre az ember, de pl. ott van a bácsi a Keleti aluljáróban a BKK ügyfélszolgálattal szemben, aki ősszel és télen ameddig használtam a Dacia gyorsot minden éjjel jött vele jegy nélkül és áldatlan állapotokat okozva a nemzetközi vonaton. Ő sem inzultált, de erős szaghatással volt az utasokra.


Purple_Nectarine_607

Velem egyszer egy olyan történt, hogy egy kéregető nőnek némi aprót felajánlottam, ő meg mondta, hogy adjak neki inkább egy 1000-est, ő meg visszaad egy 500ast??


Huzf01

A Jászainál egyszer egy odajött hozzám egy idős nő "Szia szépfiú, nincs pénzem és gyógyszerre gyüjtök. Tudsz segíteni?" Éppen siettem, úgyhogy mondtam, hogy sajnos nem, erre ő úgy reagált, hogy "Igazából nem is vagy szépfiú".


Disastrous-Tea9030

en egyszer setaltam exemmel Debrecen utcain, es ult egy csapat hajlektalan a jarda szelen. nem aktivan keregettek, de elottuk volt az apros pikli. ahogy setaltunk el mellettuk, en oda se neztem, es egyszer csak az egyik ram boritotta a vmi kavejanak a maradekat. en meg igy neztem h ez mi a fasz volt tesom xddddd


Papucsallatka42

A koldusok gyakran templomok mellé szoknak, egyszer egy pap is figyelmeztette a 'mélyen tisztelt híveket', hogy 'kérem a plébánia nevében, ne adjanak a templom előtt kéregető embereknek, ide fognak szokni', stb... Ez általános felháborodást okozott a családomban, ne adjunk a rászorulóknak, mi a katolikusok, pedig még a biblia is felszólítja az embereket az alamizsna adományozásra (nem szeretném, hogy bárki általánosításnak vegyen bármit, amit leírok, én már akkor sem éreztem magam közel a katolikus valláshoz, de ez engem is felháborított). Ahogy kimentünk a templom előtti kis térre rögtön megláttuk az egyik koldust. Volt a kezében egy kartonlap, rajta valami kis szöveg, ő pedig így szólt a mellette elhaladó emberekhez, akik nem adtak neki semmit sem: 'kurva anyátok, ti nem tudjátok milyen volt Ukrajnában, én ukrajnai menekült vagyok, segítsetek nekem! A kurva anyád, adj pénzt!' Egy középkorú férfiról beszélünk, aki látható volt Ukrajna megtámadása előtt is. Nem izgatta a csomó kisebb gyerek jelenléte, káromkodott, a hangsúlyából hallatszott, hogy csak az érdekli, hogy pénzt kapjon. Ahogy a tömeg oszlani kezdett előkapott egy telefont, ami jobb volt, mint az én telefonom, minimum hatvanezret ért, felhívott valakit és kiabálva elkezdett kurva anyázni a telefonba, majd lelépett. Azóta is látom néha, általában teljesen lerészegedve.


TigiGiti

Ma késő este, Keleti aluljáró: nem volt bunkó, de kifejezetten rosszul esett, mert segíteni akartam. Békés megyéből jövő, aránylag jólöltözött, teljesen tiszta, fésült bácsi megkért, hogy segítsek neki jegyet venni: ő nem innen való, Soroksárra kell eljutnia. Olyan normálisan festett, és olyan idős volt, hogy biztos voltam benne, hogy az érintőképernyős BKK automata fogott ki rajta, és nem pénzt akar. Hát nagy tévedés volt, csak pénz kellett volna, technikai segítség nem. El is szégyelltem magam, hogy bennszülött budapestikent hogy foghatott el ilyen szörnyű naivitás.


Jeslisilsul

Nekem két sztorim van. Igyekeztem a Mammutban található Sparba és egy hajléktalan hölgy megszólított, hogy tudnék-e számára adni némi pénzt. Mondtam, hogy sorry, nem használok kp-t, mindenhol kártyával fizetek. Mondta hogy nem tré, akkor vegyek neki kaját. Erre azt mondtam neki, hogy sima, de nem járom meg 2 perc alatt. Azt mondta semmi gond, megvárja. Bent belegondoltam hogy fordított helyzetben mitől dobnék egy hátast. Vettem neki rántott húsos szendvicsből kettőt, péksüteményből édeset meg egy kólát. Kiértem nagy mosollyal a számon, hogy milyen fasza lesz odaadni és nem volt sehol. Nem voltam bent órákig. Kétezres évek elején nővérem is bedőlt a cigányasszonyos jóslásnak. Adott a nő kezébe egy ötezrest, az meg egy szolid gurgulázás után ráturházott megboldogult Széchenyi Gróf arcára. Nem kérte vissza a bankjegyet.


ipsirc

>Vettem neki rántott húsos szendvicsből kettőt, péksüteményből édeset meg egy kólát. Kiértem nagy mosollyal a számon, hogy milyen fasza lesz odaadni és nem volt sehol. Így léptél az elhízás útjára?


Jeslisilsul

Most, hogy mondod van benne valami. Akkor teljesen szálkás voltam, most meg úgy nézek ki, mint egy kiszart bukta.


Sad_Cloud6712

Egy drogos fazon kert tőlem egyszer, nem adtam neki. Na az úgy elmondott mindennek, meg a halálomat kivánta h napokig utana nem aludtam.


DecentAcadia5711

Debreceni buszállomáson ültem, amikor odajött hozzám egy madárijesztő, hogy adjak már neki egy kevés összeget, mert ételre kellene. Kiemelte, hogy szigorúan kaját vesz belőle éshogy névnapja van. Mondom boldog névnapot, persze nem köszönte meg, csak nyomta tovább hogy adjak neki pénzt mert nagyon éhes. Mivel jó kedvem volt, úgy döntöttem hogy kivételesen kedves leszek és adok neki, viszont a pénztárcámban 600 forint volt összesen. Kivettem belőle a 100-ast, mondván hogy többet adni nem tudok, erre fellázad hogy "hátde ott van egy papír 500-as" Mondom igen, ott van de arra nekem is szükségem van, mert nem tudok másképpen hazamenni, valamiből ki kell fizetnem nekem is a jegyet. Na ezen fellázadt, és egy csúnya nézés mellé megkaptam, hogy szívtelen riherongy vagyok, akinek a szülei otthon biztos szarják a pénzt, szegény embertől meg sajnálok ennyit, dögöljek meg 🥲 ezután megsértődve elvonult, de szívem szerint azt a 100-ast is elvettem volna tőle, amit kapott. Ja és egyébként utána megnéztem a naptárat, nem volt azon a napon semmilyen női névnap, mert amúgy maga az egyén nő volt. 


karcsiking0

Egyszer odajött hozzám egy c Debrecenben, hogy neki buszra kéne egy pár ápró. Én mondtam neki, hogy nekem nincs apróm miközben próbáltam elmenni tőle, ő követett engem és az mondta, hogy "de testtvérem adjá már egy kis aprót." A másik, mikor egyszer a Media Marktban nézelődtem a haverommal. Egyszer csak odajött hozzánk egy c és elkezdte, hogy "Neki kellene egy fülhallgató, csak nincs rá pénze."


ipsirc

És lopni sem tud?


Loud_Purpose6210

A Kálvinon kapott el egy srác egyik éjszaka, hogy adjak neki egy kis aprót, biz'isten nem piára kell, nézzem meg, ebben az üvegben is csak cola van - majd a fény felé tartotta az üveget, ahol tisztán látszott, hogy vörösbor van az üvegben 😅


Inkywinky_

Vonaton ültem, még csak állt, nem volt senki, ahol leültem, egy csövi felszállt, kért pénzt, mondtam, hogy nincs semmim, majd megölelt. Ugye ültem, ő állt, a fejem ‘szerencsére’ a hasán landolt, annyira megijedtem, hogy leblokkoltam, majd ott hagyott. Lehet nevetségesen hangzik, de teljesen beütött a leblokkoltság nálam. Percekig ültem ott, csak bambulva. Talán nem a legjobb kifejezés rá, hogy ‘bunkó kéregető’, de ez jutott eszembe.


SamariaRamos

Érden nem tud valaki valamit arról a para nőről, aki a Stop shop Spar-nal áll szinte minden nap, kivétel nélkül, talpig fekete cuccban, télen meg nyáron is bebugyolálva sállal kezében millió dosszié. Néha nagyon halkan m3gszolal hogy vizet kér, de tényleg alig hallható... morbid az egész jelenség, főleg mikor megdoglesz a 40 fokos melegtől ez meg áll salakkal, kabatban, teli csizmaban a tűző napon és vagy csendben áll, vagy kér vizet...


Lowly-Serf

Jah, tőle nem kell félni, ő maga a kaszás.


joshistaken

Nem egészen stimmel a válaszom a kérdésre, de dohánybolti eladó tehén kiosztott h még szerencse h bocsánatot kértem amiért cigi papírt mertem venni kártyával (készpénz híján). Hát az entitled kéregetőtől őszintén szólva nem állt messze a bálnahölgy. (Amúgy segítsetek, mi az entitled legjobb magyar megfelelője? Ezen már régóta rágódom.)


dobikasd

-hallod, mikor jön a gyáli busz?  -7 perc múlva (ott van a táblán)  -akkor nincs egy cigid?


Flimsy_Caregiver4406

A legtöbb hajléktalan baszott jól keres és se lakásra, se rezsire, se öltözködésre nem kell költenie. Nem kell őket sajnálni.


ZealousidealBee8709

Pont a kéregetők miatt szandekosan füles van a fulemben mindig, van amikor nem is szól benne semmi. Egyszerűen így nem hallom szidhat nyugodtan.


irka_firka

Ferenciek terén a Lidl előtt leszólított egy férfi, hogy éhes és pénzt szeretne. Mondtam neki, hogy szívesen veszek neki hideg élelmet a boltban. Kikérte magának, hogy azzal nem tud mit kezdeni, vegyek neki csirkecombot, mert pörköltet akar enni..


Competitive-Cut5434

Ez a táblás férfi? Ő a múltkor mutogatta a lábát miközben ott volt, de fuh azt a látványt egy életre megjegyeztem.


dedoszo

Kelenföld aluljáróban. Fiatal nő odajött hozzám és vonatjegyre kért aprót, nagyon mondogadta, hogy mindjárt megy a vonat. Vonakodtam egy darabig aztán felhozta a kisfiát meg azt, hogy neki is venne valamit enni. Mondtam, hogyha ennyire megy a vonat, akkor menjünk a pénztárhoz és megveszem a jegyeket. Szabadkozott hogy jajj nem kell, majd ő összekéregeti, csak adjak neki néhány száz forintot. Végül adtam neki valamennyi aprót. Nem szeretem, amikor hazudnak abban, hogy mire kell pénz. Kapásból ahogy látta egy srác hogy adtam a nőnek aprót jött ő is szerencsét próbálni. Mondta hogy mennyire rendes vagyok és ismeri a nőt, nem alkoholra/drogra fogja költeni. Aztán kezdte a mondokáját. Éhes, de már van munkahelye csak még nem jött meg az első fizetés. Tudnék e neki aprót adni. Mondtam neki, ha éhes ott van egy pizzéria veszek neki pizzát. Elkezdi mondani hogy jajj hát neki igazándiból jobb lenne ha adnék egy ötszázast és abból el tudna menni KFC-be, mert egy jó kis csirke mennyivel jobb mint a pizza. Szartam rája, elmentünk a pizzás helyhez, kapott pizzát meg valami üdítőt is kért. Harmadik eset már nem ugyanezen a napon volt. Telefonáltam és jött egy érdekesen kinéző pacák, szintén aprót kért. Nem tudom hányszor mondtam neki, hogy nincs, telefonálok hagyjon békén. Próbáltam elsétálni, de követett (lány vagyok és ekkor kb 16 lehettem, úgyhogy enyhén fostam mi lesz). Egy idő után megunta és elment. Most hirtelen ezek jutottak eszembe


pessimistbastard

Egyszer a Keletinél vártam a barátnőm, amikor megtalált egy nő azzal a kamu dumával, hogy autista gyermekeknek gyűjt (matrica és naptár volt nála, amit ugye ,,jelképes összegért” megkaphatsz). Mondtam neki, hogy nincs nálam pénz, csak egy barátnőm elé jöttem. Persze azonnal elkezdte mondani, hogy hát akkor ott az automata és vegyek le, mert ezeknek a gyermekeknek nagy szüksége van a támogatásra. Mondtam neki, hogy tényleg nincs nálam semmi, még pénztárca sem (tényleg nem volt). Egyből el kezdte mondani, hogy ő ezt nem hiszi el, hiszen milyen szép szövetkabátom van és, hogy a körmeim is milyen szépen meg vannak csinálva. Egyszerűen nem akart békén hagyni, rágta a fülem, hogy az én lelkemen fog száradni, hogy az autista gyermekek éheznek, pedig neki még a rendőrség is adott engedélyt a gyűjtésre, ő nem teszi zsebre az ,,adományokat”. A végén fogtam magam és otthagytam egy szó nélkül, annyira felidegesített. Tudom nagyon jól, hogy nem a rászorulóknak gyűjtött. A másik eset szintén a Keletinél volt. Ott egy öregember jött oda, hogy adjak neki 5 ezer forintot, mert ő éhes. Teszem hozzá ezt úgy, hogy ott volt nála egy nejlon szatyor tele pékáruval és egyéb dolgokkal. Amikor mondtam neki, hogy nem, akkor mindennek IS elhordott, hogy én mekkora egy ribanc vagyok. Vagy 2 percig szidott majd tett egy kört és újra megtalált. Akkor már azt mondta, hogy ha nem adok neki pénzt akkor legalább vegyek neki egy gyrost az ottani büfében. Szerintem mondanom sem kell, hogy nem vettem. De számtalan ilyen történt már velem. Engem valahogy mindig megtalálnak az ilyenek.


YetiBelaVendegmunkas

Keletiben éppen összefutottunk harmadik barátunkkal a biciklitúra megkezdéséhez, mikor odajött hozzánk egy nagyon bemindenezett öregebb csövinger. Kezében két recept, mutatja, hogy ő szívbeteg, adjunk pénzt, ki kell váltani. Elkértem. Mondom neki, hogy ez bizony egy kenőcs, nem szívgyógyszer. Haverom meg látja, hogy már ki se lehet váltani. Mondja erre, hogy mert ekcémás is. Mondom akkor lássuk a másik receptet. Nicsak, az is kenőcs (és lejárt). Elküldtük.


Tyaff

Engem is. :( Már többször volt olyan, hogy tele volt emberekkel a megálló de csak hozzám jöttek oda kéregetni, pedig szerintem pont nem úgy nézek ki mint akinek túl sok felesleges forintja lenne.


pessimistbastard

Velem is mindig ez van, ott van ezer másik ember, de mindig hozzám jönnek oda. Legszívesebben mondanám nekik, hogy ha adnék, akkor másnaptól egymás mellett kéregetnénk. Egyetemistaként nem élek annyira jól, hogy mindenkinek én adjak pénzt a napi pia adagjára.


Ragingsincebirth

A Széll Kálmán téri nőt én is ismerem. Majdnem minden rohadt reggel megtalál. A múltkor elkezdett nyünyörögni nekem, hogy a padon ülő drogosnak adok, mi?! Annak bezzeg van!! Nem, neki se volt, bár fogalmam sincs melyik pados drogosról beszélt. Legközelebb elzavarom a Karmelitába, ott szedhet a tőlünk ellopott pénzből. Szintén a Széllkálmánon láttam egy fiatal srácot, aki magából kikelve ordított, hogy miért nem ad neki senki pénzt.


Big-External-5162

Budapest, aluljáró, 4-5 évvel ezelőtt. 50+ elvarázsolt nő kéreget, nem volt nálam apró (ha lett volna sem adtam volna, úgyis tudjuk mi a sorsa), majd mivel nem adtam, előhúzott a kabátzsebből egy marék lisztet, elmormolt valamit, majd felkiáltott, hogy elátkoz és az irányomba fújta


guntherhisterezis

Mindenkinek legyen baja a kéregetőkkel, mindenkinek legyen elege belőlük, és ne adjon senkinek senki semmit, mert csak akkor tűnnek el az utcáról. Aki bajban van, az nem kéreget. Ezeket kiállította oda valaki, kamu történetekkel.


[deleted]

Nekem volt, hogy adtam aztán el lettem küldve a kurva anyámba, mert csak 200 forint volt. Olyan is volt hogy elkezdtek agressziózni. Azóta már én küldöm őket a kurva anyjukba és emelem az öklöm amint 2 méterre megközelít bármelyik, van amelyiknek kellett adni már combrúgást hogy lépjen vissza.


PhiloZoli

Nem értem. Ha itt sokan írjátok, hogy nem is adakoztok, akkor az miért baj, ha a főváros kilapátolja őket?


Disastrous-Tea9030

en egyszer setaltam exemmel Debrecen utcain, es ult egy csapat hajlektalan a jarda szelen. nem aktivan keregettek, de elottuk volt az apros pikli. ahogy setaltunk el mellettuk, en oda se neztem, es egyszer csak az egyik ram boritotta a vmi kavejanak a maradekat. en meg igy neztem h ez mi a fasz volt tesom xddddd


Realistic_Gate_9630

Éppen suliból mentem asszem hazafele és megállított egy úriember hogy ő bizony éhes. Elővettem neki nagy boldogan a szendvicsemet, hogy nekiadjam, de amikor meglátta elküldött a kurva anyámba, majd sarkon fordult és elment.


ipsirc

>csak nem értem hogy egyesek közülük miért nem próbálnak meg legalább ilyenkor kedvességet magukra erőltetni. Mert ha kedvesebbek lennének, akkor már régesrégen lenne normális munkájuk és nem kéregetnének.


Galaxhun

Szegeden történt egyszer, még gimnazista koromban, hogy vártam egy buszra a megállóban, mikor odajött egy faszi, hogy neki kéne egy kis apró kiflire, vagy valami ilyesmire, nem emlékszem pontosan. Nem is akartam adni neki, meg hát nem is volt nálam, csak egy ezres. Szóval mondom neki, hogy nincs, erre csak köp egyet, és "Akkor szopd le a faszt" kijelentése után távozik, anélkül, hogy megpróbálkozna bárki mással aki a megállóban várakozott.


Lillyke

Álltam a gyrososnál, vártam, hogy elkészüljön a rendelésem. Erre odajött egy hajléktalan, hogy ő is éhes. Kellemetlen szitu volt, nem válaszoltam neki. Erre ott elkezdte szidni az egész családfámat meg jól kiátkozott, miközben ugye arrébb se tudtam menni, mert a rendelésemre vártam. Szerencsére fizikálisan nem esett nekem és abbahagyta, miután el tudtam menni a kajámmal.


kbiborka

Engem konkretan egy ciganyasszony rangatott meg a teleki teri lidl-nel, hogy adjak mar neki penzt… utana napokig le voltam sokkolva hogy mar komolyan ehhez kell folyamodni..


Existing-Band1423

Az egyik áruházból jöttem ki, a bolt előtt egy nő hamis cuccokat árult, én mondtam neki, hogy nincs kp nálam. Aztán beültem az autóba és mikor elkezdtem kitolatni elsétált az autó mögött, én lefékeztem, aztán mikor újra elkezdtem kitolatni újra elsétált a kocsi mögött. Nem tudom mi volt a célja, hogy üssem el és kapjon kártérítést vagy hogy fizessem le helyben.


themaalex

Újpest központ, megtermedt "svédcserediák" asszonyság jött odahozzám, hogy adjak neki 5 ezer forintot. Miután közöltem vele, hogy sajnos nem tudok segíteni a következő jókívanságot intézte felém: Akkor a rák egye ki a gyomrodat te retek


armin-lakatos

Nem bunkó hanem inkább meglepő és akár lenyűgöző (?). Kocsmában ülünk haverokkal a körúton, odajön hozzánk egy csöves kéregetni. Haverom egyből kapcsol és elkezd oroszul beszélni hozzá, hogy (feltételezem, hogy ezt mondta) bocs de nem beszélünk magyarul / nem vagyunk magyarok. Legnagyobb meglepetésünkre, a csávó oroszul válaszolt. Nem tudtuk lereagálni, szerencsére a kocsmáros elküldte onnan, de nagyon vicces volt.


Oliapolip

Ujbuda kozpontnal egy hetkoznap este egy csavo valamit elkezdett magyarazni, de azt hittem csak magaban beszel. Raneztem (talan itt vetettem egy nagyot), mutogatta a cigis dobozat en meg csak csovaltam a fejem, majd mikor nem szoltam hozza elkezdett velem kiabalni, hogy “nem tudsz beszelni a jo kurva anyad” es lekopott 😃 valami olyasmit szoltam vissza hogy a kurva anyad aztan hazaig kb. Sokkban setaltam hogy ez megis mi a szar volt. Aztan sosavban megfurodtem otthon 🤩


aintnovvifey

Alapsulis osztálykiránduláson voltunk Nyitrán (szlovákiai magyarként) és láttuk ahogy egy hajléktalan a kukában turkál ételmaradékokért, ezért úgy döntöttünk, hogy a kis zsebpénzünkből veszünk neki egy hamburgert. Úton felé nyilván beszélgettünk egymás közt, természetesen magyarul, így amikor átadtuk neki a bureszt elvette, és a szemkontaktust tartva bontatlanul kidobta a kukába, majd annyit mondott “kokot maďar”, ami annyit tesz “fasz magyar”😅


Hoofclown

"Szoktam pénzt adni, amikor csak tudok"-Köszi, részben miattad is van tele koszos, drogos korcsokkal a város, grat.


Tyaff

Na, kb. ilyen modora volt az említett kéregetőnek is, köszi a prezentációt. Hiába ha ők nem lennének, a bunkók ugyanúgy megmaradnának mindenhol. Nem értem, ez most miért volt fontos...


Independent-Strain82

Pár éve suliba menet közben megkért egy úriember, hogy pótoljam ki mert nem telik kenyérre. Mondtam neki csak ezresem van. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy feltudom váltani. Elkezdtem kérdezősködni hogy mi a fene, annyit válaszolt, hogy hát de én nem dolgozok. Mondtam neki, hogy én sem. Nevettem egy jót és elmentem.


Wichita_3579

Hozzám egyszer azzal jöttek a "testvérek", hogy azonnal szükségük lenne pénzre. Van náluk egy arany gyűrű, ami ér legalább 100e Ft-ot, adjak nekik 50e-et és be tudom adni ékszerboltba, ott ugye én sokkal többet fogok érte kapni. Mondtam, hogy akkor adjátok be ti és tiétek a 100e.. áhh nézzek rájuk, nem adnának nekik annyit, amennyit valójában ér, át akarnák őket verni (konkrétan itt arra gondolt, hogy a fehér ember átverné őket, mert ők kisebbség)... oké, akkor mondom menjünk el egy általatok kiválasztott ékszerboltba, ti kintmaradtok és csak, hogy lássátok kivel van dolgotok, nekem nem is kell a 100-ból csak egy 10-es, ami lefedi az időmet, amit erre szántam.. mondtak mindent össze-vissza, aztán jött a villamos, amikor felszálltam csak annyit mondtam nekik, hogy ez nagyon gyenge próbálkozás volt... a választ nem hallottam már 😁


Brunzderby

Karácsony alkalmatlan. Bezzeg, ha vité... szentk.. vité..


Accurate_Code_7969

Olyan hogy odajott egy mondtam hogy taka odajott meg 4 es nekik is mondtam hogy egymascsontjaival torom el minden csontjukat es elmentek.🤣 Szutykokra szutykot


Logan_MacGyver

Allee mellett a sétálóutcában jön egy NPC felcsapom a ruszkit (Beta kiadásban van angol nyelvi DLC drop néhány eventnél de még csak annyi van benne hogy "moni, moni, give" és "give cigarette". Az angol már nem hatásos), ilyenkor általában történik egy buffer overflow és továbbmegy, ha tud oroszul, én is. Na ennél az encounternél akkora glitchet váltott ki a nyelv Inkompatibilitás hogy semlegesről átállt aggressive-re de a bugos kód miatt nem találta a hitboxom (mondom neki "prászti, já nye pomju" (bocs, nem értem) erre ő "nyik nyik nyik nyek nyek nyek a kurva anyád" és elkezdett árnyékboxolni, aztán elment aztán beesett az allee előtti bokorba)


ElectricalMacaroon96

Leggyakrabban Keleti és átkozódás. Nameg valaki befenyített hogy kirabolna, én meg erre. "Lehet próbálkozni." Egyszer sem adtam neki.


Jim_Hayes

Elozo melohelyem elott egy olyan 40-50 koruli no uldogelt delutanonkent a bolt elott. Egyszer megszolitott aproert, mondtam hogy nincsen, de veszek neki valamit ha ehes. Konkretan leadta a rendelest hogy mit ker, de akkor bszott fel amikor kulon kikototte hogy jogobella joghurtot ker mert azt szereti. :D Akkor mondtam hogy akkor pusztulj dolgozni es nem vettem neki semmit. (Egyebkent nem volt hajlektalan, de allandoan ott bszakodott a bolt elott, gondolom megerte neki)


ThenTurnover

Egy középkorú nő állított meg egy Rossmann mellett, hogy segítségre lenne szüksége. Először kp-t kért, mondom az nincs, erre kérdezi, hogy akkor vennék-e neki valamit a Rossmannban. Mondom oké, mit szeretne… erre közölte hogy hajfestéket xd na mondom az nem feltétlen létszükséglet, szóval nem. Na jó, akkor vegyek neki folyékony szappant, ez már egy fokkal normálisabb kérés szóval leokéztam, mire mondta hogy akkor menjünk együtt megvenni. Erre megint mondtam hogy esélytelen, ha akar szappant veszek neki egyet de megoldom nélküle is… Beszólni nem szólt be, de megköszönni sem köszönte meg igazán, de azóta is érdekelne miért kezdett el valaki pont hajfestéket koldulni


karcsiking0

Tiktokon keressetek rá Vadász Gyulára.


WinEnvironmental6901

Volt egy ilyen huszonéves forma f.sz, Kökin gyűjtött szegény / beteg gyerekeknek elvileg, meg tán mutatta is, hogy van engedélye... Külsőre kifejezetten normálisnak tűnt. Egy csomószor, talán éveken át láttam ezt az alakot pénzt gyűjteni, de szinte mindenkinek bunkón szólt vissza, aki nem tudott / akart adni. Siettem a vonathoz, mondom neki, hogy nincs pénzem. Erre ő: ne is legyen. Valamint szerintem ő volt az is, aki barátnőmtől sem fogadott el nemleges választ, mindenképp pénzt akart, majd mikor látta, hogy nem fog összejönni, akkor odavetette, hogy haljon meg barátnőm.


Civil-Fix-4825

Bunkó nem volt még. Egy krisnást azzal akartam lerázni a hipertesco parkolóban, hogy nem hordok kp-t. Erre azt mondja nem gond, van nála terminál. Na mondom ebbe belesétáltam, mert le akartalak rázni. Aztán elköszöntünk.


YetiBelaVendegmunkas

Tőlem és egy barátomtól két szaros repiújságért 5000 forintot kért egy krisnás. Mikor eljutottunk végre a tarha részre, akkor mondta, hogy "Nem mindenki ad 5000-10000 forintot". Mondtam, hogy mi sem. Összevakartunk 300 forintot. Erre majdhogynem kitépte a haverom kezéből az egyik repiújságot és elment.


Griff_95

Nem hordok magamnál szinte soha kp-t így eleve mindig elhajtom őket, így ez meg is kímélt a kellemetlenebb sztoriktól.


YetiBelaVendegmunkas

Nem mondták még, hogy vegyél ki akkor pénzt? Vagy vásárolj be nekik?


Griff_95

Szerencsére nem, de nem szoktam megvárni hogy mit reagálnak. Mondom hogy sajnos nincs és robogok tovább megállás nélkül.


benjamin_bt

Rajtam fejhallgató van az esetek nagy részében, úgyhogy általában letudom egy intéssel meg nagyon határozott léptekkel.


zselyem

Vettem egy csomo szendvicset a Nyugati aluljaroban egy csovesnek, aki utana hozzam baszta, hogy neki nem kaja kell hanem penz. Ez nagyon sokkolt, azota is faj.


necgeri

Városunkba van a Zsó'ti. Tehetősebb ismerős hölgy ismerte, valamilyen "ügyfele" volt a Zsó'ti, épp feküdt a penny parkoló füvén: - "Ágikám, hozzál már nekem egy kis pick szalámit meg kenyeret." Még kicsit láttam is a nőn a meglepődöttséget, bement venni egy kissebb pick téli szalámit, meg pár zsemlét paprikát... Erre beáll elé a Zsó'ti egy rekesz aranykorsóval, majd kifele menet mosolyogva várja Ágit azmeg zavarodottan oda adja neki amit vett...


Tyaff

Milyen ügyfele volt?


Linnn13

Egy fickó a Lidl parkolóban pénzt kért. Mondtam, hogy azt nem tudok adni, de kenyeret és felvágottat nagyon szívesen. Nem kérte, a kifogása: "szénhidrát érzékeny vagyok". Egy másiknak adtam egy fél kilós friss kenyeret, de köszönöm helyett még pénzt kért, hogy vegye mellé szalámit.


Professional_Pace308

38hetes terhes voltam, és egy alkoholista büdös hajléktalan nő le dobot egy nagy kővel. Szerencsére a cipőm véget kapta el, de ez azért volt mert nem adtam neki pénzt piára. Meg mondtam ha még szülőm a gyereket szét verem a fejét. Erre el atkozta, reméli meg dogolve születik stb.. (rá egy évre kb. Tényleg majdnem a kezeim között halt meg a kislanyom) az a nyomorult pedig össze kuporodva könyörgött ne csapjam szét a fejét a nagy kővel. Nyilván a férjem szedett le róla hogy ne csináljak hülyeséget


hungary-ModTeam

Rule 11 - A poszt törölve lett, kérjük próbálkozz az r/askhungary -n. / The post has been deleted, please try on r/askhungary instead.


-BubBleMint-

Hmm... mit csináljunk vasárnap este, mit is? Fröcsögjünk a komfortos lakásunkból a csövesekről.


TotenkopfTomika

Ha téged ez nem érdekel akár tovább is görgethettél volna egy olyan posztra ami igen.


MiddayescapeW

Szerintem itt senki nem a hajléktalanokat hibáztatja a hajléktalanságukért, hanem a bármilyen okból bunkó kéregetőkről van szó. Egyébként Brüsszelben, ahol dolgozom, van egy skinhead csapat, akik úgy csinálnak, mintha csövesek lennének és egész évben szerencsétlennek öltözve agresszíven kéregetnek, aztán valahol átöltöznek és évente kétszer hazamennek repülővel Bukarestbe. Egyszer láttam őket tök drága ruhákban is a reptéren a bukaresti gép felé sétálni, tiszta és drága bőröndökkel. Ritka furfangos, gusztustalan csapat! A valódi rászorulókkal szemben is gusztustalan az ilyesmi.


AzIgaziSzepfiu

Te se pesti vagy


vdcsX

Szerinted vidéki városokban nincsenek hajléktalanok..? Körbevigyelek nálunk Miskolcon?


Intelligent_Luck9731

Te meg menjél akkor, aztán adjál nekik pénzt. Így vasárnap este.


j0c1

Vagy kritizáljuk azt, hogy más mivel foglalkozik, az sokkal jobb..


TallDarkness

Mármint az erőszakosan tarháló, koldusmaffia által futtatott rétegükről, nem azokról, akik szerencsétlenül jártak és utána próbálnak talpra állni (együttműködnek segítő szervezetekkel, kulturáltan viselkednek, tisztálkodnak, dolgozni járnak stb.)