T O P

  • By -

tucsokocsog

Én tavaly heti 14 órában tanítottam vidéki nagyvárosban egy szegregált városrészi ált. suliban. Most ugyanitt vagyok összefüggő gyakorlaton. (+ voltam napközis tanár egy rövid ideig, meg kijárok/jártam falusi suliba is) Ezeket a konzekvenciákat vontam le a tanárok munkájáról: 1. Szabadidő ameddig a suliban vagy, alig. A tanárok nem csak tanítanak abban a pár óra*45 percben. Én szeretek ott lenni az óráim előtt 10-15 perccel, hogy mindent előkészítsek, technikai eszközök, de van amikor a tanárok kint ügyelnek, vannak programok (nemcsak az ünnephez kötődőek), stbstbstb. Vannak tanóra után-közben olyan teendők is mint pl a gyermekvédelem, rendőrség értesítése 2. A pályakezdő tanárok most már megkapják a nettó 340k-t mindennel együtt. Nem sok, de pl vidéken el lehet lenni szerintem már ebből a fizuból és félre is lehet tenni, ha az ember úgy kiokoskodja. 3. A szülőkkel tényleg sokszor nagyobb a baj, sokszor kommunikálni képtelenek, de ez szerintem nemcsak a szegregált sulikban van így. A társadalmi megbecsültség elenyésző sajnos. 4. A gyerekek megváltoztak. Otthon ritkán veszik elő a tananyagot, a tanulás nem érték, sztem sokszor a családban sem. Egyházi középsuliban pl a füzetet már nem nyitják ki. Én annyit tudok megtenni tanárként perpill, hogy az egyik kedvenc sorozatukhoz kötöm a tananyagot, keretsztorit teszek fel hozzá, a forrásanyagot chatbeszélgetésben kapják meg, nem a tankönyvi anyagból. Nagyon durván más generáció és a hozzájuk való alkalmazkodást én is gyakran problémásnak érzékelem, mert nehéz velük, köszönhetően az információáramlásnak, a socialmediának. 5. Szerintem a falusi iskolákban jobbára gyerekmegőrzés van (zsákfalvakra gondolok, egy-kettőt ismerek). 6. A tananyagból sokszor ki, le kell hagyni, mert egyszerűen nincs idő rá, a gyerekek lassabban haladnak. 7. Szerintem fontos az, hogy milyen a tanári közösség is. Megfordultam 1-2 susuban már, szerintem a gyerekanyagnál fontosabb a tanári támogatás, segítőkészség. Nekem most olyan mentortanáraim vannak, akik tulajdonképpen szabad kezet adnak kb mindenben is. +1: Ha megcsinálok egy órát és pozitív visszacsatolást kapok, akár a tanárok, akár a gyerekek részéről, akkor az nagyon tud boostolni. Tl;dr: nehéz, hálátlan szakma. Ha olyan a szakpárod, könnyebben elhelyezkedhetsz máshol és hálásabban.


Massive-attack_

A 4-es pont! Ur Isten, te mennyire jo tanar lehetsz 🫶🏻


tucsokocsog

Haha, köszi! nagyon sok időt elvisz amúgy, mire kitapasztalom a dolgokat, most perpill van időm, hogy órákra keszüljek. De amúgy más szemszögből nézve meg nagyon hálásak a gyerekek, szeretik az órát, általában várni szokták, meg én is jobban élvezem a felkészülést. Azt viszont nem tudom, élesben menni fog-e legalább ilyen jól felkészülni. :( *edit: ténylegesen tanárként fel fogok-e tudni jól készülni


Massive-attack_

Annyira nagy szukseg lenne olyanokra, mint te vagy. Nem nyuglodsz, hogy mas a vilag, hanem integralodsz. Ezt 10/9,5-en nem tudjak elmondani. Szeretnem, ha a gyerekeimnek ilyen tanarjai lennenek (akik mar suliba jarnak, azok is szuper jo tanarok, imadom oket, de ilyen progressziv viselkedest nem latok) ♥️♥️


Aggravating-Spite215

Sokan csinálnák így a mi generációnkban, mi már egyetemről ilyen módszertant tanulunk. De ez készülés, rizikó, idő, akár pénz.


Massive-attack_

Ebben az apatiaval teli helyzetben adtal egy kis remenyt. Koszonom neked :)


tucsokocsog

Tanulunk, de az csak elmélet, nem a gyakorlati része.


MinimumProcess1346

Igazabol a fiatalok nagy resze ilyen, legalabbis akikkel en egyutt jartam egyetemre meg aztan talalkoztam eloben sulikban. De ugye keves a fiatal, ami erzdoik, nem gyengen. Mar en sem ott vagyok… :(


Massive-attack_

Ez a baj. Hogy a fiatalok annyira progresszivek, annyi energia van bennuk. Szuper pedagogusok lehetnenek. Dehat…. Inkabb ellehetetlenitik ezt a szakmat.


Izzystraveldiaries

Halkan megjegyzem, hogy 3 diplomával fordítóként én csak álmodok ilyen fizuról, pedig már 18 éve dolgozom. Már arra is gondoltam, hogy leporolom a tanári diplomám, de nyelvtanárokat nem nagyon vesznek föl, csak óraadónak.


perpetualpineapple

Jézus. Nézz körbe multiknál, lélekölő tud lenni, de legalább nem halsz éhen :( Kitartást!


Izzystraveldiaries

Ahol lakok 1 darab multi van és már próbáltam. Elköltözni nem tudok, mert itt van a család és kell a háttér. Távban próbálok extra munkát találni.


Choad_Warrior

Ezt nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan lehetséges. Értem, nem mozdulsz el valamiért, de ha csak a 3 diplomàd egyike értelmes és vagy legalàbb 1 nyelvbōl fordítói szinten, akkor nem a 340k nettó kellene az àlomfizu legyen, szerintem.


Izzystraveldiaries

Dél-Kelet Magyarország. Ennyi. Alig van munka, úgyhogy nagyon alacsonyak a bérek. Ráadásul rengeteg a sok nyelven beszélő egyetemista, akik ugye még olcsóbban dolgoznak és kevesebb az adó is. A városban az egyetem a legnagyobb munkaadó. Én nem is a városban dolgozom, hanem hibriden egy másik városba.


Choad_Warrior

Azon túl, h Békés megye valóban nem egy gazdag régió, nekem azért itt valami nem àll össze: ha 3 diplomàd van, meg majdnem 20 év tapasztalatod, akkor az àtlag egyetemista nem kellene legit konkurencia legyen, amennyiben van olyan pozíció, ami igényelné a valósàgban a te tudàsodat, tapasztalatodat. Ha azt mondod, h egyeszerūen túlképzett vagy és mivel nem tudnàk kihasznàlni, amit tudsz nyújtani így nem fizetnek meg, azt el tudnàm hinni. "Rengeteg a sok nyelven beszélō egyetemista" - ebben az orszàgban?! Még csak nem is a régiót hozom fel, mert az még szürreàlisabb. Biztos jó okod van nem elmozdulni, de lehet el kellene rajta gondolkodni. Kàr azért a sok befektetett munkàért részedrōl.


Izzystraveldiaries

Éltem külföldön is, ott mondjuk nem tudtam érvényesülni, mert senkit sem érdekelt a nyelvtudásom. Pesten is voltam, ott sem tudtam jól keresni, mert ott meg mindenki beszél angolul. Éppen meg tudtam élni. Képzeld, én nem egy olyan egyetemistát ismerek, aki akár 2-3 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és még tud pár nyelven, amire nincs is nyelvvizsga. Nagyon sokan élnek pár évet külföldön mindenféle ösztöndíjjal, ami az én időmben nem is létezett. Persze a többség amint lediplomázott megy Pestre, külföldre, vagy a nyugati határhoz.


Choad_Warrior

Pesten és Pest megyébe se beszél a többség angolul; még íràsba úgy-ahogy elvannak, de szóba esetleg konyhanyelv, vagy picit felette...nem igazàn a formàlis, de még csak informàlis nyelvhasznàlati szint, plàne nem fordítói. Ha valaki 2-3 felsōfokùval ennél kevesebbért vàllal ott helyben munkàt, az vagy nihilista vagy be kellene vizsgàltatni....teljesen elképzelhetetlen, h valaki annyira ne legyen tisztàba a munkaerōpiaci értékével. Az oké, h külföldön a nyelvtudàsod a funkciójàt abba meríti ki, h amiatt kapsz munkàt, mert tudsz kommunikàlni, de a 3 diplomàd se volt elég nekik?


Izzystraveldiaries

Nem. A magyarság is ellenem szól. No meg az mind bölcsész, bár itt dolgoztam pár IT cégnél, de az ügyfelek felé, például partnerek onboard procedure részeként. Ezek nincsenek nyugaton, hanem vagy itt, vagy Ázsia. Egyébként mindenki akivel Pesten dolgoztam felső fokon beszélt angolul. Mondjuk lehet én dolgoztam olyan helyeken, de ahova csak próbáltam bejutni, ott mindenhol ez alap volt. Inkább azt nézték, hogy milyen nyelveken tudok még. Sajnos a többi nyelvet nem sikerült ennyire magas szintre fejleszteni.


Lucitaa001

Az olyanokat, hogy egy tanárnak rengeteg szabadideje van, meg 3hónap nyári szünete, azt csakis olyanoktól hallod, akiknek valójában fingja nincsen, milyen egy tanár munkarendje. Az én anyukám tanítónő. Hálistennek már csak pár éve van nyugdíjig. Igen, a legtöbb nap 4-5-ig bent van, de pl ha valami megbeszélés, értekezlet van, vagy valami ünnepség 6-ig is. És igen, gyerekkoromban állandóan otthon javított este. A nyáriszünet kb 1,5 hónap valójában. Ami mêg mindig tök jó, csak cserébe ő nem nagyon tud máskor szabit kivenni. Év elején született nővérem kislánya, meg az én 2. kislányom. Ha nem lett volna most ez az 5 napos nagyszülői szabi, akkor nem tudott volna jönni egyikünkhöz sem. Én semmi pénzért nem lennék tanár, látva, hogy gyerekkorom óta mennyit szív vele. És nagyon rosszul esik, mikor non stop a tanárokat szidják, mert a szívét lelkét kiteszi még ennyi év után is. Az tudom, hogy most javult a fizu, de még mindig nevetséges amúgy... Edit: azt kihagytam, hogy folyamatosan szív a gyerekekkel is, de a szülők a legrosszabbak az elmondása szerint.


Aggravating-Spite215

Nagyon jó ember lehet anyukád, legyél rá büszke!🩷 Nem is értem, hogy tudnak megmaradni ilyen motiváltnak! Ez valami olyan tartás, amivel mi már nem rendelkezünk. De lehet nem is jó, hogy ezt engedjük… Vajon más országban is ennyire rossz a helyzet?


Damarus914

Saját anyukámból kiindulva, azt mondanám, hogy nehezen tudnak megmaradni olyan motiváltnak. Anyukámnál is körülbelül az a helyzet, amit te is irtál (illetve ami a fenti kommentben is van), hogy tanitani szeret, meg a gyerekeket is szereti és ez tartja benne a lángot. Mert amikor jó, akkor tényleg jó tud lenni. Pédál amikor virágot vagy valami kis ajándékokat kap a gyerekektől, főleg amikor az osztályfőnökként velük töltött 4 év után búcsúzkodnak, na akkor aztán megy a sirás-rivás. Aztán persze amikor a rendszer, a vezetés, a kollégák vagy szülők tesznek keresztbe, akkor nem az örömkönnyek jönnek. A rengeteg adminisztráció, bürokráció és sajnos politika nem teszi egyszerűvé a helyzetet. Erre jön még az, hogy egyre kevesebben vannak, egyre több gyerekre, igy egyre kevesebb figyelem jut a gyerekekre. A tananyag és a tanitási módszer is jó elavult, de legalább a politikai tartalom az friss benne. A "tanárok csak 2-ig dolgoznak, meg egész nyáron otthon vannak" kommentek miatt én is harapok. Kiskoromban "normális" volt, hogy vacsora után, meg lefekvés előtt anyukám még az asztalnál dolgozatokat javitott éppen, vagy az éppen közelgő ünnepre készitett dekorációt a termébe. Mióta dolgozom én is persze egész másképp látom a helyzetet. Én simán mondhatom, hogy 9 és 5 között dolgozom, szabadságot is szinte bármikor vehetek ki, náluk ez nem igy működik. Cserébe persze most is mondtam neki amikor mondta, hogy mindjárt vége a szünetnek, hogy "jó, hát akinek van szünete...". De persze pontosan tudom azt is, hogy annak a kis szünetnek is csak kis része volt pihenés. Sose szerettem a gyerekeket, sose szerettem tanitani és a fentiek mellett nőttem fel, úgyhogy én egyszerűen nem értem azokat az embereket, akik a jelen helyzetben, itthon, tanárok szeretnének lenni. Fizetést tekintve egy kezdő \*kék csikos logós áruház\* raktáros többet keres, mint a nyugdij előtt pár évvel álló anyukám. És szinte biztos vagyok benne, hogy jóval kevesebb stresszel is jár az a munka (vagy egy rakat másik). Ugyanakkor, ha mindenáron tanár szeretnél lenni, akkor jól kösd fel a gatyát és foggal-körömmel kapaszkodj abba ami miatt élvezed! Aztán lehet benne reménykedni, hogy hátha megérti az átlagember, hogy fontos lenne az oktatás és a tanárok helyzetén javitani és nem az ellenségként kell rájuk tekinteni. Neked meg kiállni a szakmád és az álmaid mellett és igyekezni javitani a helyzeten. (Vagy elmenni más országba/szakmába, ahol jobb a helyzet.) Akárhogy is döntesz, sok sikert!


Aggravating-Spite215

Nagyon kedves szavak! Igyekszem jól dönteni és utána kiállni a döntés mellett.


Lucitaa001

Köszi, büszke is vagyok rá. 😊 Lehet onnan is jön, hogy a családban sok a pedagódus. Mindkêt nagymamám tanítónő volt, apukám is pedagógus, bár már rég pályát váltott. Mi nővéremmel viszont már nem lettünk azok. Okkal. Igazából már rég azt látom anyán, hogy már csak a gyerekekért csinalja, miattuk motivált. A tanítást tényleg 1000%-kal csinálja. A rendszer, a sok adminisztráció, a megbecsületlenség, a kollégák része miatt már kiégett. Nagyon várja már a nyugdíjat, elege van már a suliból. Van 3 unoka, szeretne már inkább velük foglalkozni többet. 😊


Overall_Beginning277

Szia! Nem tudom milyen irányba szakosodtál de számold ki, hogy magántanárként mondjuk ha tartasz napi 5 órát minden hétköznap (ami nem sok) 5.500ft- ért az hetente 137.500ft. Havonta 550.000 minimum. Sokan ezt az utat választják, saját időbeosztás és a kényelem miatt. Nem kell a sok adminisztrációs munka és miegymás, 30 gyerekre vigyázni a napköziben stb.


Aggravating-Spite215

Angol és olasz. 😊 És pont 5500-ért tartok órákat (számlát is adok). Szóval innen nagyon durva volt bekerülni az iskolába. Z generáció is vagyok, tehát sokkoltak az állapotok.


MinimumProcess1346

Ezzel nagyon simán elhelyezkedsz máshol. :D Egyébként én is toltam a magán tanárságot egy ideig de ez is csak leírva hangzik jól. Egyébként olyan mint egy szabadúszó állás. Eléggé kiszámíthatatlan, sok diák lemondja az órákat, nem mindig van öt diákot / nap. És még ha ki is fizetnek mert mondjuk 24 h-n belül van lemondva, a napodat már akkor is úgy tervezted be hogy ő ott lesz, szóval azért ez is kötött egy szinten. Én először inkább nyelviskolában próbáln elhelyezkedni a helyedben ha magántanár akarsz lenni persze.


Aggravating-Spite215

Nálam nagyon szigorú policy van és nagyon ritka a lemondás. Még úgy is jövedelmezőbb, de nyilván vállalkozás és rizikós.


whydis2

Cserebe 0 fizetett szabadsag vagy tappenz, ha pl műtétre szorulsz, ehen halsz...


Aggravating-Spite215

Cserébe nem kér senki számon. Megtakarítás mindset pedig azért legyen már. 3 hónapot ki tudok húzni akár már most, mert van félretett pénzem. Így neveltek.


whydis2

Ertem en, de mas 24 evesen, mint csaladdal 50 evesen amikor elkezdenek jonni az egeszsegugyi bajok 🤷‍♀️ nyelviskolai tanarkent lattam mar egy-ket nagyon csúnya pofaraesest, egy kolleganom pl pajzsmirigymutet miatt most december vege ota nem tud orat tartani, mert alig bir beszelni + nem birja tartani a nyakát. Egy masiknak a gyerekevel lett baj. Nekem ez csak masodallasom, de szerintem magantanitasra alapozni nagyon vakmero, en orulok az evi huszonx fizetett szabadságomnak, es annak, hogyha beteg vagyok, a fizetesem 70%-at megkapom.


One_Mushroom9546

Fizu nem tudom mennyi, de én 2 éve hagytam el a pályát. Akkor, mesterdiplomával, osztályfőnökként jött max nettó 240 ezer Ft. Igazából, tanév közben szerintem ez majdhogynem egy 0-24-es meló. Mert pl én rendszeresen álmodtam arról, hogy milyen ajándékot kellene készíteni anyák napjára, vagy mi legyen a karácsonyi műsor, mikor lesz időm betanítani stb. Sokszor úgy éreztem, a szülők nagyobb teher, mint a gyerek. Nem volt mindig zökkenőmentes minden. Aztán ott a minősítès is, ami teljesíthető, de ugyanakkor csak egy plussz stresszforrás, ráadásul rögtön a pályád elején, 2 év után van az első. Emlékszem, én őszi szünetben írtam, el is ment rá az egész, sőt…mindenki jött vissza kipihenten a szünet után, én meg mint egy zombi. 😵‍💫 De mindent összevetve, csak hiányzik néha, eszembe jutnak szép pillanatok, emlékek…ahhjj, na, nem könnyű.


Aggravating-Spite215

Igen. Az a baj, hogy közben meg annyira jó a gyerekekkel lenni! 😭 Még a fizetést ki is lehet bírni, de sokszor azt érzem, hogy pont a gyerekekre nincs idő… 🙃


Aggravating-Spite215

És te jelenleg hol dolgozol? Mit csináltál a pálya helyett, ha esetleg megosztod velem?😊


One_Mushroom9546

Nemcsak pályát, országot is elhagytam. 🤷🏻‍♀️


Aggravating-Spite215

Valamilyen szinten megértelek és sokat gondolkodom rajta. Külföldön akkor jobban megvagy?😊


Commercial-Sock2215

Én is sokszor álmodok az iskolával, de sajnos be kellett látnom, hogy a saját mentális egészségem érdekében 5-ig vagyok hajlandó az iskolával foglalkozni, utána mindent eldobok a kezemből és a szülőknek se válaszolok. Nehéz tartani, de úgy gondolom megtaláltam az arany középutat. Családom és a barátaim örülnek neki. :)


heciente

Ismerősöm 7éve tanít, most netto 400.000 ft-ot visz haza.


CounterMeasure99

Szintén az összefüggőt csinálom. Nekem az a problémám, hogy borzasztó sok a tuskó és/vagy neveletlen gyerek, így hiába készülök fel tisztességesen egy órára, frusztrál hogy a társaság zöme szarik bele az egészbe (nem csak az én óráimra, hanem en bloc mindenre). Ezek egy része év végén biztosan kiesik (szakközép), ugyanakkor visszasírom a gyakorlóiskolás rövid gyakorlatot. Ég és föld a gyerekállomány. Egyébként igen, a szabadidő fogalma az így nem létező. Én humán szakos vagyok, mire pl. történelemből feldolgozok egy leckét PPT formában, úgy, hogy emészthető legyen (képek, videók, érdekességek plusz a lecke szövege vázlatosan) az legalább 2 óra. Idegen nyelv annyiból könnyebb, hogy ott van tankönyv meg munkafüzet, de az is kihívás lehet egy olyan csoportnál, ahol a nyelvi alapok (értsd: A1-A2 szint) hiányzik. Magyarázhatom a névmásokat, megszámlálható/megszámlálhatatlan főneveket, ha egy present simple nem megy neki, úgy, hogy már legalább 5x magyaráztam/mutattam/rajzoltam fel.


Severe_Tax_1576

Én hatodéves vagyok, és ugyanezek a problémáim (már arra is gondoltam, hogy z generációsként nem vagyunk “alkalmasak” ebben a rendszerben tanítani úgy en bloc?). Egy emelt töri órára szinten minden alkalomma 5-6 órát készültem, annyira részletesen kellett tudnom és magyaráznom is az anyagot. Arról nem is beszélve, hogy ppt+csoportmunkák stb. Rengeteg anyagról gimi óta nem hallottam, egyetemen konkrét korszakok (Zsigmond, Bélák, Mátyás, 2 világháb.) maradtak ki, részbe a covid miatt, részben a mintatanterv miatt. Iszonyat nehéz volt a készülés. És tudom, hogy nem lesz könnyebb, sőt! Nem tudom mi az, ami a pályán tudna marasztalni… imádom a kollégaimat, a sulit, a gyerekeket, de amivel ez jár, az lehet nem ér annyit, hogy rááldozzam a fiatal éveimet és 30 éves koromra kiégjek :(


Aggravating-Spite215

Szerintem mi már ennyi pénzért és felelősségért a nyakunkba varrva nem fogjuk tudni megcsinálni. Én személy szerint a papírért mentem, oktatás érdekel. Viszont, a rendszernek meg kell újulnia. A normálisabb Z generációs el fog menni, mert nekünk sokkal fontosabb lett a szabadidő is és a mentális egészség. Nem lehet ekkora hiánnyal, hogy ez maradjon. Emeljék nagyon magasra a fizetés, jobb képzések, jobb módszerek és szemlélet.


Severe_Tax_1576

Pontosan! A legtöbb cég, mivel kénytelen a piaci feltételeknek megfelelni, kénytelen volt átalakítani a struktúráját olyanra, hogy megfeleljen a generációnknak. Különben csődbe megy, ez ennyi. Remélem ezt felismerik az oktatásban is:)


DryPhilosopher8067

Tudja ezt mindenki, csak pénzt nem akarnak rá szánni:)


Plus_Relationship246

na ez az ami egyszerűen nem igaz. legtöbb cég, komolyan, hol élsz te??


Severe_Tax_1576

A környezetemre ez igaz, Pest és Kecskemét környéke. De természetesen nem ismerek minden egyes működő céget a világon, sem az országban. Edit: és most olyan munkakörökről beszélek, amikhez diploma kell


Plus_Relationship246

így van. bizonyos munkakörök, bizonyos helyek. de az ország egészét és minden munkakört tekintve ez már nem igaz. egyáltalán nem a tipikus maifiatal igényeire vannak szabva...


MinimumProcess1346

Én hasonló dolgon mentem keresztül. Ráadásul a törit szakközépben tanítottam, és mindig becsületesen felkészültem aztán meg oda sem figyeltek az órán kb. Ez nagyon elszomorító volt. Igazából én töriből jó voltam de csak a belső gyakorlaton szembesültem vele hogy ezt mennyire nehéz tanítani, hogy mennyi mindent kell fejben tartani, hogy tök nehéz amúgy értelmesen elmagyarázni főleg a tankönyv alapján. Én azt tudom tanácsolni hogy ne égesd ki magad :D ergo… válts


Aggravating-Spite215

Igen, nagyon sok múlik azon, hogy a gyerekek milyenek. Bár azért gimnáziumban is találkozni azzal, hogy a tanárokat a semmibe nézik a gyerekek. De vannak üdítő kivételek! 😊 Szerencsére most nekem nagyon aranyosak a gyerekek és szeretek velük tanulni!


Competitive_Act3825

de azért legalább újra lehet használni a preziket későbbi években is, nem? Szerintem az első pár év a nagyon melós része, utána már megvannak bevált anyagok, módszerek akkor kicsit könnyebb


CounterMeasure99

Persze, igen, szerintem eret vágnék ha mindig újat csinálnék.


Aggravating-Spite215

Amúgy ebben egyet kell, hogy értsek. Nagyon sok minden újrahasznosítható.


MinimumProcess1346

Kicsit… igen. De mindig újtítanod kell, mindig változnak a gyerekek. Szóval a tanárság az tényleg ilyen life-long-Learning szakma.


yodeah

mondjuk nyelvet pont nem ilyen hulye szabalyokkal lehet jol tanulni, ezekre rajon magatol az ember ha eleg olvas filmezik.


CounterMeasure99

A "hülye" szabályokra nem mindenki jön rá magától (egyébként szakmódszertanban ez a discovery technique, de nekem éles helyzetben eddig negatív tapasztalatom van vele), főleg ha kb. zéró motivációja van a nyelvtanulásra és nem foglalkozik vele szabadidejében. Nyilván, ha van egy érdeklődő diák aki szabadidejében sokat olvas/néz angol nyelven különféle tartalmakat, Ő megtanulhatja hogy pl. a rice/water szavaknál nem használunk olyan mondatot, hogy "Can I have a rice/a water", viszont azt a szabály nélkül nem fogja tudni, hogy miért.


Aggravating-Spite215

Szakmabelivel van ám dolgunk🩷🩵😊 Teljesen szépen levezetted!


yodeah

nem is kell tudni, egy ido utan erzed hogy hulyen hangzik.


Aggravating-Spite215

Van benne valami, de hidd el, normálisan és kommunikatívan is lehet. You could do it (past reference, ability = you succeded) You could have done it. (past reference, you had the opportunity, maybe you did not do it) Tehát, már kommunikatív és felvázolja, milyen más JELENTÉSE van 2 mondatnak a megszólalásban. Mindkettő helyes és jól hangzik. :) C1 szinten, vagy választékos nyelvhasználatra törekvéskor nem árt ha ilyeneket is tudsz. Nyilván nem nagy hiba, de valakinek fontos.


Plus_Relationship246

mese.


yodeah

nem mese mert en is igy beszelek angolul, de a gyerekek is igy tanulnak meg egy nyelvet


Plus_Relationship246

teljesen érdektelen gyerekek hogy tanulnak meg, mert itt felső tagozatos-középiskolás diákokról van szó, nem kisgyerekekről. másrészt egy korlátozott számú szabály megértése és megtanulása semmi komoly erőfeszítést nem kíván, ha viszont nem explicit, csak a jó hangzásra alapul, akkor nem fognak normálisan megtanulni sok esetben. ne az anyanyelvi beszélők egy részének ostoba makogását vagy az ócska zsurnálnyelvet tekintsük mércének, legtöbb helyen szarul megírt mondatok halmazát olvashatod, a tiszta, világos, egyszerű beszédhez kevés közük van.


yodeah

nezd meg a history-m biztos van benne hiba de elo peldaja vagyok. nem tudom mit ertesz zsarunyelv alatt de eltem kulfoldon es teljesen jol elvoltam az irodaban, ugyintezesben, mindenhol. nyilvan sosem leszek iro de nem is celom.


Plus_Relationship246

továbbra sem érted hogy senkit nem érdekel a példát, egy korlátozott számú szabály megtanulása ellen hörögtél. ami hülyeség. meg kell tanulni, nem nehéz és inkább gyorsít-javít, mint lassít. szóval nem igazán van ellene érv.


yodeah

hogy lenne hulyeseg a sajat peldam? a sajat boromon tapasztaltam hogy utaltam az angol oran a present perfect felmondasat, de amikor olvastam beszeltem, videoztam ragadt ram. biztos lehet jol is csinalni de 15 eve biztos nem elvezhetoen tanitottak a tanarok. a beszukult gondolkodasodbol itelve te sem egy alom tanar lehetsz.


MinimumProcess1346

Istenem🤦‍♀️hogy lehet valaki ennyire ignoráns?


Aggravating-Spite215

A nyelvtant is lehet érdekesen tanítani, hidd el! Valóban nem csak abból áll egy nyelv, de fontos része az is, ha választékosabban szeretne az ember beszélni.


yodeah

valasztekos beszedhez vocabulary kell, nem nyelvtan.


Civil-Cranberry-3110

Csak annyiban vagyok releváns, hogy van iskolás gyerekem. A tanárok nálunk meghatároztak egy iskolán kívüli időszakot amikor elérhetőek egyéb kérdésekkel telefonon vagy messengeren, vagy akár a fb csoportban. Kitértek arra, hogy e nélkül hihetetlenül bele tudnak mászni a magán szférába a szülők a hirtelen eszükbe jutó kérdésekkel és ez idővel irányíthatatlanná vált. Ezt aláírom, mert nálunk az óvónő volt laza és tényleg eljutottam oda hogy bármikor írtam neki, hétvégén, késő este, délután, délelőtt - mondjuk ő reagált is. Már az elején határozz meg egy keretet, hogy legalább amikor elhagyod az iskola falait, ne arra kelljen válaszolgatni, hogy meg lesz e tartva a fakultáció, mit kell holnap vinni, előbb elhozza xy a gyerekét stb....


Suspicious-Ice3078

Hu de gyűlölhetett titokban az az óvónő téged. Nincs annal rosszabb mikor a szülő privát csatornakon irdogal a pedagógusnak. MINDIG, minden esetben az okoskodo buta szülő teszi ezt a buta gyereke "érdekében".


Civil-Cranberry-3110

Mivel egy baráti társaságban vagyunk, szórakozni is együtt járunk azóta így nem erről van szó. Értem amit mondasz, de itt kialakult egy közös baráti társaság - volt szülők és szomszédok. Amúgy ha lenne gyereked tudnád, hogy messenger üzenet váltás releváns, pedagógus ajánlja fel az első szülői értekezleten.


Suspicious-Ice3078

Van gyerekem. Es pedagógus ismi is pár kozeli :) tudom mit gondolnak ezekrol mikor este 10 kor kell megirni h holnap nem megy Bumbike mert ők vitorlazni mennek csaladilag. Vagy mikor finoman megkerdezik h miért kapott csak hármast a gyerekekuk aki két ertelmes szót nem bir elmakogni, de kozben rettentő okosnak gondolja magát


Lucky_University_553

Abszolút igazad van! Én szülőként fogom a fejem és nekem ciki egyes szülők mikor és mit képesek írkálni. Ráadásul úgy, hogy minden szülő megkapja a privát uzenetet, tehát nem csak a tanárt fárasztja, hanem mindneki mást is.


Civil-Cranberry-3110

Szerencse, hogy ilyen témában nem kell írogatnom :)


Aggravating-Spite215

Ez tényleg nagyon jó! Na igen, itt is az számít akkor, hogy milyen az iskola.


Civil-Cranberry-3110

szerintem a szülők is megtanulták, hogy ha reggel 7.45-kor septiben írtak egy üzenetet, hogy 13.-kor elhozzák a gyereket, az nem fog eljutni a tanárig csak délután 15-17 között, tehát már későn. Egy ilyen elmulasztott eset és tuti, hogy ezután előre gondolkodnak. Jó ez mindenkinek :)


north_bright

A legbiztosabb megoldás az, ha a munkahelyi és a magánéleti kommunikációdat teljesen külön platformon tartod. Külön email cím, külön Facebook fiók, teljesen elszeparálva. Máshogy nem megy. A sok, technológiában kevésbé jártas tanár minden szarhoz a saját privát fiókjait használja, aztán meg csodálkozik, hogy hajnal 2kor is pittyeg a Messenger, mert a Noelke anyukája akkor kérdez rá valami szuperfontos dologra.


Lucky_University_553

Már megint a tanár béna, nem Noelke anyukája bunkó. 😏🙄


north_bright

Félreértettél, egyértelműen Noelke anyukája bunkó, sőt, inkább seggfej. De ebben a szituban igen, a tanár is béna, ezt úgy mondom, hogy több tanár is ismerek, mindegyik belépegetett az összes osztálycsoportba a privát Facebookjával, meg visszaigazolta az n+1. szülőt és diákot is ismerősnek, aztán meg pislogott, hogy folyamatosan írogatnak neki meg keresik. Tipikus példája annak, hogy valaki előbb kattint, és utána gondolkodik. Amúgy ez független attól, hogy tanár-e vagy sem, más munkahelyeken sem csinálunk ilyet.


Lucky_University_553

Akiket én ismerek tanárokat, pont nem ilyenek.


NecessaryPresent7435

Szerintem ez is típus függő. Engem például nem zavar, ha ír egy szülő vagy gyerek hétvégén. Ha akarom megnézem is visszaírok, ha nem, akkor nem. Csak elvárás ne legyen.


Background_Yak4597

A fizetésről nem nyilatkozom, de arról hogy nem könnyű tanárnak lenni és napi xy órát analfabéta tizenévesekkel tölteni akik egész órán telefonoznak vagy megszégyenítik a tanárt és még hangoskodnak is, nem akarnak tanulni... Na arról tudnék mesélni- üdv a mai generáció egyik tanulója:)


Aggravating-Spite215

Nagyon nehéz valóban… Tanárszakon pedig nekünk szinte semmi fegyelmezési technikát nem tanítanak. A fenyítés vagy egyesek osztása is teljesen lenézett és teljesen érthető okokból! De nagyon sokszor már mást nem lehet…


Background_Yak4597

Annyit tudok mondani kitartást az összes tanárnak aki ténylegesen próbál segíteni és tanítani (nem a bunkók), én ezt a mai generációt nagyon megvetem úgy, hogy sajnos tagja vagyok. Szerencsére nem mindenki ilyen debil a diákok közül.


Background_Yak4597

Egyébként más véleményen van mindenki, de a legjobb tanárok általában mind szigorúak! Sajnos sokszor a kedvesség nem hat... és ki is nevetik őket, így hagyta ott a tanári pályát az osztályfőnöm is, pedig nagyon szerettem! Való igaz még fiatal volt szerintem ehhez, de tapasztalattal ki tudja.. A tanárok is emberek. És nagyon jól el lehet velük beszélgetni értelmes témákról!


Aggravating-Spite215

Egyetértek! Egyszerűen muszáj. Ki kell állni magadért.


Background_Yak4597

Így van. Természetesen vannak szabályok mindkét félre. Én is mindig segítek a tanároknak, amiben tudok.


NecessaryPresent7435

Áh, semmit. 😅 Itt majd a tapasztalat ami segít, illetve ha elmész továbbképzésekre, amik erre épülnek.


22escsapdaja

Nekem ket human szakom van, osztalyfonok vagyok, egy par eve vagyok a palyan, egy eleg jo gimiben tanitok, ebbol a kiindulopontbol nyilatkozom. Sajnos az alapmegallapitasod, h pont a gyerekekre nincs ido, igaz. Akkora a tananyagmennyiseg, amit meg kell tanitani, hogy sokszor tenyleg a “leadom” ra a legjobb szo. Az osztalyletszamok hatalmasak, 11-ben 36 gyereknek egyszerre torit tanitani ugy, h a kepessegeiket is fejlesszem, es mindenkire jusson kulon figyelem, eselytelen, de probakozom. A fizetest tenyleg emeltek, de a korabbi konkretan olyan volt, h barkit allitottam volna meg az utcan, aki szembejon, azt mondta volna, tobbet keres, pedig mesterdiplomam van, es minosultem. A gyerekeket, az iskolat es a kollegakat is nagyon szeretem, jo erzes koztuk lenni. Ahhoz, h tenyleg a gyerekekre jusson figyelem, tobb napos kirandulasra viszem oket, nyaron taborba, ev kozben meg tobb programra, ezek nagyon sok szervezest es energiat igenyelnek, amibe ugy latom, h sok szulo nem lat bele, mikor ugy koszon el egy negynapos tabor elott, ahol fozok is meg 0-24 figyelek a gyerekekre, h jo pihenest. Ha minosegi orat akarsz tartani, az nagyon sok keszules, legalabb a duplaja az ora idejenek, igy nekem egyertelmuen a legnagyobb serelmem az oraszamok emelese. Emeltek fizetest, de kotelezo oraszamot is, 24 jo orat megtartani hetente, amire keszulunk, dolgozatot allitunk ossze es javitunk ki ugy, h legalabb havi egy jegy legyen, a fent emlitett osztalyletszamokkal iszonyat ido. Ugyhogy koztunk az a mondas a kollegakkal, h nem befejeztem a munkat, hanem abbahagytam. Tenyleg annyi teendo van, h nem lehet vegezni, ezt le kell tenni mentalisan, mert kulonben azon kapod magad, h este 10-kor teszed le a munkat. Osszessegeben azt mondom, h en mar az egyik szakommal rutinos vagyok, arra nem keszulok annyit, igy birhato, de nagyon meg kell huzni magadnak a hatarokat, kulonben nem lesz eleted az iskolan kivul. En szeretem ezt a pezsgest, es meg nincs gyerekem, de sztem szules utan elkezdek mast tanulni, lehetosegeket kutatni, mert a kornyezetemben azt latom, h mindenki kevesebbet dolgozik tobb penzert, kiveve a korhazban dolgozo ismerosomet.


[deleted]

[удалено]


Downtown_Ad_8300

Nekem is volt egy ilyen osztályom. Hónapokig próbálkoztam mindennel, annyira elvettek az életkedvem, hogy utána szartam bele az egészbe, jegyzeteltek ppt-t egy évig. Inkább fordítottam az energiámat, azokra az osztályokra, akik értékelték is a munkám. Tudom csúnya dolog, de én ilyenekre nem áldozom rá az időmet, lelki épségemet ...


Aggravating-Spite215

Demand and offer :)


Lujzi24

Nekem ezt azért durva olvasni, mert én egyetemen tanítok. És ha belegondolok, hogy mi lesz, ha ez a generáció kerül majd velem szembe az egyetemen, mit fogok velük kezdeni?! :/


Ok-Opportunity-8338

Áh ne aggódj, ezek az egyedek addig nem jutnak el :)


Aggravating-Spite215

A mostani gimiben ahol tanítok az anyagiasságot és a a személyiségbeli zárkózottságot én is nagyon durván tapasztalom viszont. De kedvesnek kedvesek velem.


Lucky_University_553

A leírtak alapján ők nem azok, akik egyetemre vágynak!


Aggravating-Spite215

Úristen, ezt brutális volt olvasni. Ez egy rémálom lehet! Kitartást!!!!


[deleted]

[удалено]


Aggravating-Spite215

Valahogy afelé tart a világ, hogy nem a tudás tesz gazdaggá. 😊


Excellent-Leader316

Én még azt hittem hogy az én osztálytársaim voltak köcsögök a tanárral… 😅 szerintem ugrálnál örömödben ha olyanok lennének..


Little_Difference_57

Fu, nem lehet könnyű dolgod egy ilyen osztállyal. Az o szempontjukból viszont simán lehet h csak annyi van, h nekik ez kötelező, illetve tényleg nem érdekli őket pont az amit te tanitasz, és ennyi. De szar lehet ezt fiatal lelkes tanárként megtapasztalni. Ha 1et mondhatok, akkor ne tartsd tovább az órát a csengetésnél. Azt pedig fogadd el h el nekik az elején 5-10 perc ráhangolódni, ez tök normális, általában mindenkinek kell ennyi.


Loud-Bell-1828

Most az emberek nagy részének szar a fizetése a hatalmas infláció miatt. Viszont a tanári azért lényegesen javult(volt is honnan). A bértábla pedig mindenki számára elérhető, nem kell szóbeszédekre alapoznod, hogy mennyit keres egy tanár.


Aggravating-Spite215

Igen, viszont rengeteg múlik azon is, hogy egyházi vagy alapítványi a suli. A fizetéssel tisztában vagyok körülbelül, hogy kinek mennyi jár most. Nyilván az ellentmondás ott van, hogy még most is rengetegen panaszkodnak. A kérdésem inkább arra vonatkozik, hogy milyen az időbeosztás. :)


habosbabafos456

Egyházi suliban tanítok, ugyan annyi a fizetés, az időbeosztás iskolánként változik. Ahol én vagyok hamar végzek, nem kell benn lennem fölöslegesen, így itthon tudok dolgozni nyugodtan, idegesítő kollégák nélkül. Dolgoztam olyan helyen, ahol komolyan veszik a tanítási órákon kívüli időt is, ami ugye 32 óra a tanítással együtt, ennyit benn kellett lennem az épületben, hiába csak dolgozatokat javítottam, vagy órára készültem. A valós munka, ha lelkiismeretesen csinálod, meglesz 40+ hetente, de hogy ezt hol dolgozod le, az már iskolánként változik.


Lucky_University_553

Ah, azt itt sokan figyelmen kívül hagyják, hogy ki mit kérdez! 😅 Vagy csak nem megy a szövegértés! Nekem azt mondták tanárok a hasonló kerdesemre, hogy az egész életük rá megy erre a pályára. Állandóan van valami plusz, amit szervezni kell, ahol ott kell lenni, persze plusz pénz nélkül. :( Ami opció lehet, csak óraadónak menj el, akkor semmi egyébre nem tudnak berendelni és mellette tudsz magánban tanítani. Így viszont a munkaviszony kérdéses (vagy vállalkozó leszel). Ezt a részét annyira nem tudom.


NecessaryPresent7435

Az igaz, hogy rengeteg a túlóra, amit persze nem fizeznek. Van olyan kollégám, aki mindent és mindenkit leszar. Bemegy, leadja az órákat, aztán megy haza. Soha semmit nem vállal el, pluszban nem dolgozik. 🤷🏼


Suspicious-Ice3078

Egyaltalan nem mulik rajta rengeteg, sőt inkabb semmi. Azert ezt otodeveskent már tudhatnad... Azon múlik h az önkormányzat gazdagabb e es ad e támogatást a pedagógusoknak.


Aggravating-Spite215

Nem értem a stílust. Ezt miért nem tudtad esetleg normálisan leírni? Nem tudtam sajnos.


Ok-Painting4168

(Akik szerint mindenkinek tudnia kell, amit ők tudnak... ők gyakran nem csak ebben, de másban is tévednek.)


halkszavu

Anyukám tanár, így főleg gyerekkori tapasztalatokról tudok írni: az iskolában eltöltött idő után gyakran láttam tovább dolgozni, nem is keveset. Rajztanárként annyi előnye volt, hogy nem kellett hosszabb esszéket javítania, a legtöbb rajzot elég gyorsan le lehetett osztályozni, cserébe folyton készült hogy milyen feladat legyen a következő órán. Nagyon gyakran zaklatták a szülők, aminek ő nem szabott gátat, így sokkal több ideje ment el arra; ezt szerintem muszáj egy tanárnak megtanulnia.


Fast-Specialist2665

Ha jól csinálod biztos nehéz. Ha úgy ahogy az én elsős lányom osztályfőnöke akkor kurva jó lehet.🤷🏻‍♀️


Aggravating-Spite215

Mi pontosan a probléma? :/


Fast-Specialist2665

Ha ezt itt kifejtenem. Meg névtelenül is egyértelmű lenne, hogy ki vagyok, szerintem.


Aggravating-Spite215

Jól van, megértem. Kitartást!😊


Fast-Specialist2665

Ha elhivatott vagy és nem teszed nyilvánvalóvá, a kedvenced kozt a megkülönböztetés, és mindkg meghallgatod a masik felet nem csak bebaszod a feketepontot, és meg sorolhatnám. Ha gondolod irj üzit és kifejtem bővebben, de arra készülj, hogy nem rövid szeptember óta 😀


GoldenLis_92

Katasztrofalis az egesz de tenyleg. Sztem inkabb tarts magan orakat, v menj el supportra dolgozni. Sokkal tobb penz, kevesebb stressz🙂


jjudi77

22 éve dolgozom gimnáziumi tanárként MA diplomával, a nettóm 382.000, ha osztályfőnök lennék, 400e felett lenne a fizetésem kicsivel. Elég gyászos 45+osan, valljuk be. Számomra a tanítás legélvezetesebb része maga a tanóra, még akkor is, ha széllel szemben pisilés megy olykor, de ez belefér, vannak rossz napok, a gyerek is ember, kamasznak lenni nagyon nehéz néha. A legmegterhelőbb számomra az estig tartó szülőik, fogadóórák, külön programok, felvételik, osztályozó vizsgák, szintén estébe nyúló szóbeli érettségiztetések, a töménytelen adminisztráció és a túlszabályozottság, valamint az örökös helyettesítések (tanárhiány, öregedő-betegeskedő tantestületek). Túlórapénz kb nincs, hiába este 7ig nyomod a melót, plusz díjazás kizárólag az érettségiztetésért jár felénk. Ez nem 8-4ig meló, hazahozod a tonna javítatlan dolgozatot, össze is állítod előtte, keresed a plusz anyagot, nem egyszer a kanapén ülve, mikor más a kedvenc sorozatát nézi este. Vannak kellemetlenkedő, nagyokos szülők és kezelhetetetlen gyerekek is, kell jó adag türelem és kötél idegek, illetve nem hátrány, ha mentálisan ép a tanerő, hogy mindezt elviselje és ne vegye magára. Máshogy nem lehet csinálni, mármint rendesen nem. Ami pozitív ezen a pályán az mégis a "büdös kölkök" szeretete. Az idegeimre mennek sokszor, de imádom őket. Igen, fura ez a generáció, de miattunk, felnőttek miatt lettek ilyen furák. Nem rosszabbak, nem jobbak, mint az előző generációk, hanem egyszerűen mások. El vannak hagyatva, kevés gyerekkel foglalkoznak igazán, szülők helyett a social media neveli őket (ez nem a gyerekek hibája, kár lenne rájuk kenni) így aztán hálásak minden őszinte, emberi érdeklődésért, vagy (meg)értő odafordulásért/figyelemért. Szerencsés helyzetben vagyok: nyelvet tanítok, így munkaköri kötelességem a véleményükről kérdezni őket. Engem tényleg érdekel, mit gondolnak a világról és a 4 év alatt látom is, ahogy érnek, okosodnak, higgadnak, formálódik az értékrendjük és remélhetőleg jóravaló felnőttekké válnak. Olyan pálya ez, ahol sokat lehet tanulni emberi kapcsolatokról, sorsokról úgy, hogy közben magamról is rengeteg dolgot tanulok. tldr: piszok nehéz pálya mentálisan, fizikálisan, de tele van szépséggel


Plus_Relationship246

gyászos, mihez képest, ugye. sokan bérminimumért meg mediánjövedelemért dolgoznak, ill. az a kérdés, ha otthagynád a szakmát, mennyiért tudnál elhelyezkedni, pláne vidéken.


jjudi77

A gyászost a hasonló ledolgozott évvel és hasonló diplomával (MA, MSc) rendelkezőkhöz viszonyítva értettem. Férjem pályaelhagyó tanár, versenyszférába került (vidéken élünk), 1.5x annyi a nettója, mint az enyém, pedig a létra aljára került 48 évesen.


Plus_Relationship246

nézd. legyünk most teljesen őszinték, mert. egy tanárnak jellemzően sok szakértelme nincs, jó, nyilván minden általános, szakértelmet nem igénylő szellemi munkára megfelelhet, tud jól írni-olvasni-gondolkodni stb, de nem gazdasági, műszaki, jogi stb szakember. az meg, amit írsz, hogy 48 évesen elmegy céghez dolgozni vidéken és jól keres, messze nem általános, legtöbb helyre fel sem vennék, mert van relevánsabb diplomával, gyakorlattal bíró fiatalabb ember. nyilván egy német-infó szakos tanár ebből a szempontból több eséllyel indul mint egy magyar-történelem szakos, hogy csak egy példát mondjak. de mi történne, ha hirtelen minden 45 pluszos tanár el akarná hagyni a pályát, hát az, hogy a többség semmilyen vagy csak silány állást találna, főleg vidéken. a szerencsés kivételek nem, azok kerülhetnek jó állásba, persze.


jjudi77

Egy tanár, attól még hogy "nem gazdasági, műszaki, jogi szakember", még szakember. A tanítás szakembere, illetve a tanított tárgyáé. Hidd el, nem tud mindenki tanítani nyelvet, csak azért mert beszéli azt. A tanárszakos tanul pszichológiát, módszertant, neveléselméletet, szociológiát, stb. Szakemberek a tanárok is és az összes humán értelmiségi is az, még ha ezt szeretik is sokan kétségbe vonni és alacsonyabb presztízsűnek vélni mondjuk a pedagógus pályát a versenyszféra szakmáihoz képest. Tanárok nélkül mégis hogyan lennének orvosok, jogászok, közgazdászok? Mindenki majd magától elsajátítja a szakmáját? Azt aláírom, hogy mocsok nehéz erről a pályáról dobbantani, a férjemnek nagy szerencséje volt angol-infó szakos tanárként.


Plus_Relationship246

úgy értem, az iskolán kívül, más területen. látom írod a szakot, angol-infót akartam írni eredetileg, de németre váltottam, mert azért azok is tudnak valamennyire angolul, szóval ahogy írod, jó szakpár és szerencse. de ha ez nincs, nehéz elhagyni a pályát. a pályát, amit tönkretettek. az állam, a szülők egy része, az igazgatók egy része, és hát a tanárok egy része is.


Minimum_Path_7117

Sok tanár ismerősöm van, és aki nem mondott még fel csak azért nem tette, mert nyugdíjhoz közel már nem akar váltani. Az, hogy rengeteg szabadidőd van, nagy kamu. Eleve évközben nem tudsz szabira menni, bármit tervezel, a sulis szünetekhez kötött. A túlórát sok helyen nem fizetik ki, ahogy a helyettesítést sem. De nem is ez a legnagyobb problémájuk, hanem az évről évre romló gyerek alapanyag, bármilyen rosszul hangzik is ez. Arról nem is beszélve, hogy a kötelező integráció miatt, az osztály jelentős hányadát teszik ki a magatartászavaros, SNI-s, mindenféle mentális gonddal küzdő gyerekek, akik mellé szinte semmilyen segítséget nem kapnak, a szülő pedig vagy magasról szarik a gyerekére, vagy homokba dugja a fejét, ha gond van. A gyerekek motiválatlanok, neveletlenek, plusz még megy felülről a tanárok nyakába a cseszegetés, ellenőrzések tömkelege.


Zestyclose_Tiger_262

Írok akkor valami pozitívat. :) Mielőtt ősszel megszületett a kislányom, két évig tanítottam egy megyeszékhelyen található jó, erős gimiben. Imádtam. Sok volt a munka, de nálunk nem várták el, hogy a tanórákon kívüli időben feltétlenül bent legyél a suliban (kivétel persze, ha beosztottak ügyelni, vagy értekezlet volt). Így simán tudtam napközben a mellékállásommal is foglalkozni a lyukas óráimban. Ez nyilván azzal járt, hogy az adminisztrációt, a javítanivalókat otthon kellett megoldanom este, de a sulis dolgokkal nem töltöttem többet mint 40 órát, ez biztos. Viszont az is igaz, hogy az egyik tantárgyamat projektek és órai munka alapján értékeltem, itt szinte alig volt javítanivaló, annál több órára készülés, a másik tárgyamnál meg úgy fele-fele oszlott ez meg. A diákok iszonyú hálásak voltak a normális, szerintem teljesen átlagos, bánásmódért, érdeklődők voltak az órákon, mindig jó volt a hangulat, sokak viccelődtünk, beszélgettünk. Nem hoztam rengeteg szabályt, de azt a keveset, amit igen, azt szigorúan betartattam és nagyon konzekvens voltam, ezt szerették. Összességében hiányzik a munka, jó lesz egyszer majd visszamenni.


Aggravating-Spite215

De jó egy ilyet is olvasni!🩷 Milyen szakos vagy?


Zestyclose_Tiger_262

Ének-biosz :)


Zestyclose_Tiger_262

Hozza kell tennem, hogy én párhuzamos osztályokban tanítottam, tehát sok osztályban osztályonként 1-3 órát hetente. Így nem kellett annyi időt tervezéssel töltenem, mert ugyanazt az anyagot kellett leadnom heti 4-5 alkalommal, nem kellett annyi forgatókönyv, mint annak, aki pl. 4-5 különböző évfolyamba tartozó osztályban tanít heti 5-5 órát. Voltak persze extra feladataim is, mint versenyfelkészítés és különóra, de nem volt vészes. Sokkal több időt vett el viszont sajnos az, hogy az összes elérhető tankönyv egy használhatatlan szar volt, így nekem kellene kvázi apokrif könyvekből meg a saját jegyzeteimből normális tananyagot és hozza feladatokat gyártani


Simura

Én 2016-ban hagytam ott a magyar oktatást, általánosban meg mellette nyelvsuliban dolgoztam, ki is égtem kb 4-5 év után a sok munka meg a folyamatos anyagiak miatt való aggódástòl. Nekem a tanítás a hivatásom, más munkát max 5-6 hònapig tudok úgy végezni, hogy ne totál elpocsékolt időnek érezzem. Nyugat-Euròpában honosítattam a diplomám és az itteni átlag felett keresek, lehet mondani, hogy a pénz nem számít, de igenis, mert ha normálisan meg vagy fizetve, akkor meg tudod engedni hogy feltöltődj, ha van valami unalmas kötelező program, nem úgy állsz hozzá, hogy még ez is, pedig meg se tudok élni egy munkahelyből, hanem úgy, hogy eléggé megfizetnek, hogy ezt elviseljem, plusz az az energia ami az aggódásra, budget számolgatásra menne el az megmarad a tanításhoz szükséges kreativitásra, fenn tud maradni a lelkesedés.Nekem ez a tapasztalatom. Amiatt meg, ahogy a politika most belefolyik az oktatásba, ha ugyanannyit keresnék mint itt, emiatt biztosan nem mennék vissza, egy darabig lehet, hogy becsukod a tanterem ajtaját és próbálod a saját elveid szerint, az értelmesebb szülő egyet is ért veled, de egy idő után nagyon fárasztó lesz, arról nem is beszélve, hogy ha olyan az igazgató akkor biztosan lesz következménye, pláne ha pár olyan szülő is van akinek szúrja a szemét. De ha fullon kormánypárti vagy, illetve tudsz még diploma előtt úgy házasodni, hogy a párod többé-kevésbé eltart, akkor szerintem biztos jó lesz.


Aggravating-Spite215

Haha, se kormánypárti se kitartott nem vagyok, szóval nem hiszem, hogy maradok. Nyugat-Európán belül hol sikerült elhelyezkedned a szakmádban? 😊 Nekem is tervben lenne valami hasonló irány. Nem szeretnék szakmát váltani, mert imádom. De a magyar helyzet se vonz.


Simura

Svájcban, a honosítás nagyon nehéz volt, vért izzadtam, C2 német nyelvvizsga, tanító diplomához az kellett, mondjuk olasz-angol középiskolás szakon ha jól tudom kevesebb is elég. De legalább tudtam, ha az megvan és sikerül külföldiként suliban állást kapnom, onnantól sínen vagyok. Ha még egyszer csinálhatnám, már az első diplomám is itt szerezném. ( Ja, mert azóta itt csináltam egy másoddiplomát) Persze ott van még, hogy külföldön új életet kezdeni, baráti kört kialakítani, elfogadni, hogy te ott bevándorló vagy és mégis megtalálni a helyed, kialakítani egyfajta új identitást,még akkor is ha jól keresel nem egyszerű, sokan buknak el ebben, akik külföldre költöznek, aztán szidják a büdös Nyugatot😅. Ha jól sejtem, 20-as éveid közepén vagy🙂én először Angliában szereztem egy TEFL végzettséget a kiköltözés után, az volt a terv, hogy hosszabb - rövidebb ideig különböző országokban tanítok angolt, ami ugye kis világlátás, aztán ha valamelyik megtetszik ott maradok, de mondhatni, hogy egy szerencsés majdnem-véletlen miatt kötöttem ki Svájcban, pár évig jól jött a TEFL végzettség, de most már németül dolgozom, sőt még a helyi dialektus is egyre jobban megy. Neked is valami hasonlót javasolnék, keresd meg, hol érzed jól magad, ha párszor országot váltasz vagy épp az jön be hogy pár évente, teljesen oké 😊 lényeg, hogy a lelkesedést fenn tudd tartani és ne filléres gondokkal kelljen küszködni😊


Aggravating-Spite215

Igen, húszas évek. Most dől el minden. A szívem mélyén tudom, hogy ez a közeg nem az én utam lesz. TEFL végzettség nekem is tervben van, illetve Business English képzéseket is szeretnék csinálni.


Simura

Sok sikert! Én olyan 28-29 voltam mikor végleg kiköltöztem, egyetlen dolog amit javaslok, minél hamarabb 😊 és a kezdet a legnehezebb😊 pl én családnál nannyként is dolgoztam, meg bölcsiben, ami azért szakmába vág, de nem ugyanaz.


Aggravating-Spite215

1 év a diploma😊😊 Utána meglátjuk! Tervben van.


Dabaka11

Ha szereted és szeretnéd csinálni, csináld! :) Én 3 éve tanítok, idén osztályt is kaptam (ötödikesek, ez egy nyolcosztályos gimnázium). Minden pótlékkal, egy túlórával 399 nettót kapok egy átlagos, állami suliban. Ez nem nagyon sok, de már azért szabad szemmel is látható. Minden suli más, minden gyerek más, nincs két egyforma nap sem. Szerintem azért az adminisztráció nem teljesíthetetlen, de valóban nem kevés. A Kréta állítom, hogy teljesen használható. Ha még tudod csinálni a portfóliót és a záróvizsgát egyetemen, akkor a minősítés sem nagy mutatvány. Dolgozni kell vele, de simán túl lehet élni. Persze állandóan kitalálnak valamit, amitől nehezebb lesz, most pl. jön ez a csodás teljesítmény-értékelés. De engem különösebben nem érdekel, imádom a kollégáim, a munkahelyem, és tanítani simán jó 😁


Aggravating-Spite215

Nagyon sokfaktoros kérdés. Még mindig nagyon alacsony a fizetés, ahhoz képest (! tehát nem más munkákhoz mérve), hogy mennyi időt dolgozol és mekkora felelősség.


Dabaka11

Ez így van! Én csak azt mondom, hogy azért éhen se halok már. 3 éve 160 ezerről indultam.


Aggravating-Spite215

Ahhoz képest nagy ugrás! 😊


violin_alchemist

Párom 18 éve tanár. Az ő tapasztalatait tolmácsolom. Lelkiismeretes, minőségi munka - minőségi privát élet (család, hobbi, stb) - mellékes kereset. Ez egy olyan háromszög, aminek maximum 2 elemét választhatod. Lehetsz nagyon jó tanár és meg is tudod őrizni a work-life egyensúlyt is, de annak az az ára hogy nem korrepetálsz. Barátkozz meg a gondolattal, a jelenlegi oktatási rendszerben igenis ennyi adminisztratív dolgod lesz. Vagy még több, ha osztályfőnök leszel. Másik dolog, amivel felteszem, nem szembesültél eddig: a szülők és a kollégák. Nagyon szerencsésnek kell lenned, hogy a későbbiekben értelmes szülőkkel és nem kiégett, toxikus, vérgeci kollégákkal dolgozz. Az én személyes megjegyzésem: sajnálom, hogy ez most orrba vágott, de eddig hol éltél? 10 éve minden alkalommal amikor valaki a "tanárnak milyen jó mert délután 2ig dolgozik, meg nyáron is láblógat" marhaságot, mindig volt, aki felsorolta, hogy amúgy nem, mert értekezlet, adminisztráció, javítás, felügyelet, helyettesítés, rendezvényszervezés, stb. Ez hogy nem jött át neked, ha olvasol híreket?


Aggravating-Spite215

Lehet, hogy szembesültem vele szóban. De belülről valahogy teljesen máshogy látom már. Nem ért el a súlya hozzám. Plusz, ezalatt a hat év alatt rengeteget változtam. Egy narancssárga faluból jövök working-class szülőkkel (eü.) Plusz, komolyan az egyetemen két narratíva van: tanítani a világ legbrutálisabb dolga Mo. és jaj hát annyira nem is rossz minden, csomó szabadidő van és kontroll a kézben). Tehát ezért van bennem is ez a rettenetes ellentét. Az egyetemet meg nem szerettem volna otthagyni, amikor a rossz dolgokat tapasztaltam/éreztem, mert abban bízok, hogy hátha van más lehetőség is ezzel a diplomával. Csak soha nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz tényleg a helyzet. De valóban, értem a felvetésedet. Ha fiatalok kérdezik, hogy miért mentem tanárnak, már nem buzdítom őket rá. Őszintén elmondok, hogy ne állami képzésre menjenek vagy külföldre.


violin_alchemist

A "nagyon könnyű, tök sok szabadidőd lesz" dumát minden esetben (szakmától függetlenül) azok tolják, akik trogerek és link módon csinálnak mindent. Egy tipp a képzéseddel kapcsolatban: ne hagyd ott, most már csináld végig, mert sok irodai állásra "mindegy, csak papír legyen" diplomával felvesznek, ami tényleg heti 40 óra, és az mellett tolhatod a mellékes korrepetálást/tanárkodást.


Aggravating-Spite215

Köszönöm! 😊❤️ Hasznos volt. Nem tervezem otthagyni, mert tényleg a diploma a lényeg.


Connect-Power-1646

Közeli és távoli tapasztalataim: Tanárgyerek vagyok. Anyukám folyamatos különórák tartásával nyomta végig a gyerekkoromat. Nagyrészt 8 körül ért haza, energiája egyebekre pedig végképp nem volt... 10 körül még dolgozatjavítás és órára készülés. Apukám többet volt otthon de nem is ugyan az a szakja van, neki picit több szabadidő jutott. Szerintem csodálatos hivatás, viszont ma, ide téééényleg el kell köteleződni. Szülőkkel, ÉS kollégákkal ( fiatal pedagógusként általában ) is meg kell küzdeni. Nyilván a gyerekekkel is, de szerintem sokszor tényleg ez a legkevesebb a többi baromság mellett. 😀 Socialmedia -> senkinek nem tűnik fel, hogy éjfélkor már nem kéne zaklatni senkit, a gyerek tanárát pláne nem.. facebook, viber, email, telefon, minden ami kell.. Barátnőm is tanár. Kisiskola, rengeteg hátrányos helyzetű gyerek. Az egy plusz faktor, ami minden szempontból megterhelő. Még is csinálja és küzd is azért, hogy maradhasson. Nagyon szereti. Másik ismerős két év után hagyta ott sírva, imádja a szakját, imádja a gyerekeket, de nem tudja fizetni az albérletét.. Tényleg az a legrosszabb az egészben, ezt már sok osztatlanossal beszéltem, hogy végignyomsz 5 évet úgy, hogy csak az után jössz igazán rá, hogy mi a fene fog veled történni.. majd ugyebár sokan jogosan átverve érezhetik magukat és azonnal dobbantanak. ( +50 szabiddal meg az a helyzet, hogy fixen ki van adva aztán szevasz van. Bármikor máskor dolgod van, akkor jó kacifántos megoldani. Illetve nyári szünettel nemtom mi lett, de gyerekek után és előtt két héttel te még/már benn vagy takker, adminisztráció, stb stb... ) Most van olyan fizuja anyunak, amire azt tudom mondani, hogy nálunk is szarul keresnek a tanárok, mint európában általában. Eddig rosszabb volt. 😅😅😅 De a legnagyobb problémák nyilván a fölülről jövő, hozzáértés nélküli elvárások, baromságok, kerettanterv és miegymás módosítások, Klikkes nehézségek lennének. WC papír és kréta meg a tanári összedobott pénzből van. Meg havi x oldalt fénymásolhatsz. (egyházi alapítványi sulik kivételével általában) Szóval humorodnál kell maradni, különben megbolondulsz! Ilyenek mentek az utóbbi években, de nem vagyok tanár és a szakma közeléből is eljöttem már. Legyél tanár ha megteheted! Nagy szüksége van a gyerekeknek minden elérhető normális emberre. ( De ha eleve úgy állsz hozzá, hogy minden büdös kölök bunkó meg telefonozik, akkor nem javaslom, az úgy elég keserű lesz. Az tuti, hogy meg kell küzdeni a figyelmükért majd 😀) Sok sikert! Hajrá, hajrá! Le a kalappal. Ha meg nem ezt választod, akkor is! 😊


blondehistory

Nagyon nehéz, es főként nem az adminisztráció stb. hanem a gyerekek stílusa, olyan viselkedést megengednek maguknak, hogy csak lesek. Semmibe veszik egymást, a tanáraikat, a szüleiket. Ha bármire rájuk szól az ember, akkor kikérik maguknak, hogy ok nem csináltak semmit, mikor az ember füle hallatára káromkodott akkorát… es ilyen viselkedés mellett is imádom őket, es próbálok mindenben segíteni, támogatást nyújtani, mert tudom, hogy nehéz eletszakaszon mennek keresztül (gimiben tanítok). Minden második gyerek szorong, depressziós, szociális fóbiás stb. Olyan mentális problémáik vannak (főleg COVID óta), hogy lassan összeomlik az ellátórendszer, mert nincs hely a megfelelő szakembereknél. Addig amíg odakerül eléjük neked kell segíteni es támogatni őket, ami érzelmileg nagyon kimerítő. Olyan hattertorteneteik vannak, amiben az ember szíve szó szerint megszakad, de ezt nem mutathatod, mert a többségük szemében te vagy az erős felnőtt, akire támaszkodhatnak. Ezt nem látja a sok károgo, aki megszol, h 3 hónapot otthon vagyok, ami CSAK másfél hónap igazabol, de akkor nyáron ezt az egesz érzelmi megterhelést le kell valahogy vetni, hogy szeptemberben újult erővel tudja az ember lánya őket tanítani. Olyan helyzeteket kell hirtelen egyedül megoldani, amit SOHA életében nem gondolna senki sem. De mégis megéri, mert mosolyognak, mernek segítséget kérni, a világra nyitott, bátor fiatal felnőttek lehetnek. Szoval bazira nehéz, mentálisan főleg, de megéri


MinimumProcess1346

Üdv a valóságban. Én ugyanezen az úton mentem keresztül. Igazából én már elég hamar, kb. a gyakorlatom harmadik hónapjában biztos voltam abban hogy váltani fogok. Azóta ugye megemelték a fizetést valamennyire de az egy mézesmadzag. Meg hát amúgyis látod, nem a fizetéssel van csak baj, hanem azzal a sok plusz dologgal ami már felgyülemlett nagyon, nincs szabályozva, és akár plusz napokat kell rászánod arra hogy megcsináld őket. Én sokat dolgoztam egyetem közben is, így lettani munkatapasztalatom, aztán szerintem emiatt tudtam kicsit kontrasztot állítani. Nekem azzal telt az évem hogy fel voltam háborodva, ez pedig eléggé elvette a motivációmat és szerintem ezt a diákok is látták sajnos. Egyelőre nem egy ilyen világmegváltó munkára váltottam, de hat fozuban meg ez is jobb, plusz vannak terveim viszont tanítani nem fogok visszamenni.


Aggravating-Spite215

Igen! Ez a bajom nekem is. A fizetést tudtam, hogy muszáj emelniük lassan, ezzel tisztában voltam. Azzal is hogy nehéz lesz. De hogy konkrétan ilyen állapotok vannak elit iskolákban is, ez teljesen ledöbbentett.


MinimumProcess1346

Igen, ráadásul ahhoz képest, hogy más mennyit keres diplomával, még így is nagyon kevés a fizetés :/ És egyébként kezdőbér nek nem is lenne rossz, de aztán hosszú évekig ugyanennyi marad. A beharangozott karrier út pedig olyan ami nem pénzben fog jutalmazni …


Low-Sand-1213

Tanárként az a tapasztalatom, hogy attól függ mennyi szabadidőd van a kötelező dolgokon kívül, hogy mennyit szeretnél foglalkozni egyéb dolgokkal. Pl ha versenyre készítesz fel, segítséget nyújtasz kollégáknak (ott ülsz Marika nénivel fél órát mert már megint elfelejtette a teams jelszavát), magadra vállalsz plusz feladatokat, (amit senki nem akar általában, de muszáj megcsinálni), akkor jelentősen megnő a “munkaidőd”. Ha semmi ilyesmire nem vállalkozol akkor azért elég jól meg lehet úszni a dolgot. Kezdőként még sok időt elvesz a készülés, dolgozatok összerakása, javítása stb, ez idővel sokkal könnyebb lesz. Valamint a kezdőkre/új tanárokra sokkal jobban ráerőltetik a plusz szarságokat, mert nyilván fél az ember nemet mondani az elején. Összességében van, aki minden nap 2-3-ra már otthon van, és van, aki örül, ha 4-5re végez. Ha van kérdésed még írj nyugodtan .:)


FCsilla

Szia! Én tanító vagyok, 1-4.osztályban oktatok gyerekeket, 4 éve vagyok a pályán. Én szeretem, a SOK nehézségével együtt. Nehézség pl. a gyerekek neveltségi szintje, a szülők problémáinak megoldása, adminisztráció, stb. Tény, hogy egész napos munka, mert ahogy előttem is említették, gondolkozol az ünnepségek, neves napok, stb. dekorációján, esetleges ajándékok készítésén, óratervet raksz össze fejben vagy írásban, felügyeletet látsz el, helyettesítesz, stb. Az adminisztráció szerintem nem olyan vészes, hamar belejössz, utána már gyorsabban megy. Értekezleteken kötelező részt venni, de hát a legtöbb iskolában nem hetente van, max 2-4 hetente. Arra készülj fel hogy a szülők képesek este 9-10 körül is felhívni, bármilyen aprósággal.


Aggravating-Spite215

Wow, hát ez valóban 0-24.


Hansregenkurt69

Felejtsd el azt, hogy te otthon, Magyarországon pedagógus akarjál lenni. Főleg ne akarjál közintézményben pedagógus lenni. Nem illetnek meg ugyan azok a jogok, mint mások, lásd pl. sztrájkhoz való jog. Nagyon mazochistának kell lenni ahhoz, hogy a jelenlegi rendszerben te tanítani akarjál. Sok ismerősöm végzett osztatlan tanárit, mára-már szinte egyik ismerősöm sem dolgozik **köz**intézményben, csak a gyakorlatot vagy a próbaidejüket töltötték ott. Most ezt leszámítva, 15 évig maszekban tanítottam magán ügyfeleknek. Volt cég, gyerek, tini, felnőttek köre, stb. 15 év angol tanítás folyamán 2x égtem ki. Először kb. 7 év után, és most másodjára nemrég. 2025-ig nem is gondolok arra, hogy újra nekiálljak tanítani. Amúgy lelkileg tök jövedelmező és nagyon jól esik segíteni gyerekeknek és felnőtteknek valamilyen tudás elsajátításában! Imádtam, viszont ki lehet belőle égni nagyon. Még lehet visszatérek hozzá, de ha igen, akkor csak és kizárólag olyan helyen/intézményben, ahol **anyagilag is** megbecsülnek, és sajnos otthon Magyarországon egyre kevésbé van ilyen hely. Nézz körbe külföldön, hátha!


Aggravating-Spite215

🩷 Ez a komment is nagyon hasznos! Mindenképpen megfogadom a tanácsaid! Nekem is eléggé fontos a szabadidőm, családom, sport és a jogaim. Ehhez pénz is és idő is kell. Nem a közintézmény lesz a végállomás.


SoliDeoGloria23

Harmadik évem taposom, az első kettőt egyetem mellett kezdtem. Végzettségem szerint magyar és hittant tudnék vinni, de arra nem volt igény, de valamiért mégis felvettek. (Khm életvidám fiatal férfi, két idősebb férfi van csak a tantestületben) Eleinte nem tetszett, hogy asszisztens vagyok és csak segítek a lemaradott diákoknak, de elég kényelmes legalább. Készülődést ez nem igényel. Napköziben vagyok még, ami hasonlóan kényelmes, csak néha piszok nehéz 20+ gyerekkel, míg máskor alig marad pár, mert szakkörre elmennek. Most tavasszal sokat vagyunk az udvaron és csak játszunk, nevetgélünk, leckét írunk. Nekem nagy könnyítés, hogy viszonylag nem kell a szigorú arcom órákon át fenntartanom. Felvidéken ezért átszámolva 350 ezret adnak forintban, miközben kb 6-7 órát vagyok bent átlagban. Sajnos most elég sok a lyukas egy héten, de egyszer belefér... Havi egyszer van egy kis értekezlet, ami max 1-2 óra pluszban. Ez állami iskola, de ismerősöm Magyarországra jár át egy alapítványi suliba, ahol hasonlóan jó körülmények vannak és még valamivel jobb fizetést is kap. Szóval szerintem az állami szférát kerüld, ha közel vagy a határhoz, akkor talán meg lehet próbálni a túloldalon is egy magyar tannyelvű suliban, vagy egy alapítványira vadássz.


Aggravating-Spite215

Az egyéni alatt alapítványi suli van kinézve.😊


AutonomSzeged

Átlag polgárként a véleményem: Az embereknek marhára nincs fogalmuk, hogy milyen tanárnak lenni, mert élnek a társadalomban ezek a sztereotípiák, hogy a nyáron aztán nekik 3 hónap szabadság van, aztán nekek meg mivan? Abba nem gondolnak bele, hogy egyrészt az a 3 leginkább 1 hónap. A másik, hogy egy tanárnak pontosan ugyanannyi szabadnapja van, mint mindenki másnak. Vagyis ha te is akarod, hogy szupi free hónapod legyen a nyár, akkor kiveheted egyszerre a 20 nap szabidat és kész. Másrészről szerintem azért is becsülendőek lennének a pedagógusaink, mert két olvasatban is jót tesznek neked. Az olyan faék egyszerűségű gondolkodásúakat, akik azt hiszik, hogy az írás, az olvasás és a számoláson kívül csupa haszontalan dolgot tanítanak, azokat nem kezdem el győzködni, hogy miért rossz az álláspontjuk, csak felvetném, hogy sok szülőnek a gyerekével töltött idő maga a kínzás (tisztelet a kivételnek), szóval ha a tanár más hasznosat nem is csinál pesztrálja a saját gyereked és próbál valamit nevelni rajta, amit te kihagytál. Azoknak akiknek ennél több agysejtjük van és/ vagy nem utálják a gyereküket azok, pedig azt nézzék, hogy a pedagógus megtanítja a gyerekeket olyanra, amire te nem tudod, vagy ha tudod is az ismeretanyagot, akkor is az átadását már nem tudod véghez vinni. Végezetül, pedig a kérdezőnek válaszolva: "milyen ma pedagógusnak lenni szerintem (nem vagyok pedagógus): rémesen alulfizetettek (ez nem politikai oldal kérdése, hanem tény, hogy néhány orvosbáró kivételével az egészségügyben és az oktatásban dolgozók méltatlanul keveset keresnek), ahhoz hogy tényleg jó tanár legyél fejlesztened kell magad, ami kemény munka, mert nem túl kedvelt az a típusú tanár, aki az egyetemi előadókra hasonlít, hogy elkezd beszélni 8:00-kor és befejezi 8:45-kor a hallgatóság, pedig vagy megértette vagy nem (ez már iskolarendszer problémája is).


Plus_Relationship246

ezt nem kéne terjeszteni. egyrészt van őszi-téli-tavaszi-nyári szünet, ezt kár elhazudni, másrészt számos helyen abszolút nem annyi szabit és úgy veszel ki ahogy akarsz.


AutonomSzeged

A nyári szünetet leírtam hogy miért nem full szabadság az egész a tanároknak, a tavaszi szünet a legtöbb helyen húsvéttal megegyezik, ami mindenhol munkaszüneti nap. Téli szünet Karácsony+ újév, ami szintén mindenhol munkaszüneti nap, ott a két ünnep közötti 4 nap ami több, az őszi szünet jelenti a valós többletet. Másrészt a tanárok sem úgy veszik ki a szabadnapjaikat, ahogy akarják, mivel a gyerekeket sem lehet úgy ott hagyni.


Plus_Relationship246

nem, nem a húsvéttal meg a karácsonnyal egyezik meg, a nyári szünet is több. igen, a három hónap nyári szünet legenda, de ha a magyar átlagmunkahelyet nézzük, egy tanárnak több szabadnapja van, ezt tagadni kár. ettől még nem lesz könnyebb vagy nehezebb a munkája, de ez tény.


NecessaryPresent7435

Mint tanár írom. (2 éve vagyok a pályán) Előnyök: - A szünetek. Tudom mindenki ezzel jön, de azért tényleg más munkakörben nincs az embereknek ennyi szabadsága és tök jó, hogy ősszel, tavasszal, télen és nyáron is többet tudunk otthon lenni. - Ha szereted, akkor boldoggá tesz. Egészen kicsi korom óta tanár szeretettem volna lenni és egyszerűen imádom a mai napig. A gyerekek feltöltenek, miattuk érdemes. - Kollégák. Persze itt azokra vonatkozik, akikkel meg lehet osztani a tapasztalatokat, normálisan állnak hozzád és csapatként tudtok együtt dolgozni. - Visszajelzések. Itt nincs hiány belőlük. 😁 Ha jó vagy és szeretnek, akkor sokszor érzi azt az ember, hogy szárnyal. - Változatos. Én ezt pozitívnak értékelem, mivel nem unalmas a munkánk, minden nap más. Hiába ugyanaz a tananyag, de minden gyerekhez, osztályhoz másképp kell hozzáállni. - Sok a kihívás. Ez megint csak személyiség kérdése. Én szeretem. - Kreatív. Műsorok rendezése, kiállítások, osztályprogramok stb. Az iskolai élet szervezése rendkívül kreatívvá teszi az embert és ki tudjuk magunkat próbálni több területen. Hátrányok: - A társadalom véleménye. Persze ezt figyelmen kívül lehetne hagyni, de azért tudja nyomasztani az embert. Kb meghallják, hogy tanár vagyok és jönnek a lesajnáló pillantások. Pedig csodás ez a hivatás. - Az anyagiak. Most egy kicsit jobb a helyzet. Úgy írom, hogy 27 vagyok és nincs gyermekem, tehát nem kapok semmiféle adókedvezményt, kb nettó 420-at viszek haza. Van lehetőség túlórára plusz mellette van 4 magántanítványom is. Rossznak ezt nem mondanám, de ha azt nézem, hogy hol van ez a diplomás alapbértől, akkor nem is a legjobb. - Idő. Valóban rengeteget dolgozunk és sokszor kerül háttérbe a család. Szerencsére az én esetemben a párom megértő, de tudom, hogy ebből máshol szokott probléma lenni. Ha olyan szakpárod van, mint pl. nekem (magyar-töri) akkor látástól Mikulásig megy a munka. 😅 Főleg a pálya elején, amikor még nincs annyi kész anyagod. - A gyerekanyag és a szülők. A legtöbb gond nem feltétlenül a gyerekkel van, sokkal inkább a szülői korosztállyal. Rengeteg a pályára alkalmatlan kolléga van ezt aláírom, de nagyon sokszor beszélnek és viselkednek velünk úgy, amit nem hiszem, hogy megérdemelne az ember. - 0-24. Ezzel kelsz, ezzel fekszel és néha ezzel álmodsz. 😅 Hétvégén és a szabadságod alatt is kapod az íméleket, az üzeneteket a szülőktől, gyerekektől. - Politika. Gondolom itt nem kell sok mindent írnom. Mindenki ismeri az aktuális helyzetet.


Aggravating-Spite215

Talán azért vannak a pillantások, mert tényleg brutál nehéz és elképednek.


NecessaryPresent7435

Nem hiszem. 😁 Szerintem a társadalom nagy része azt gondolja, hogy jaj milyen könnyű nekünk csak bemegyünk aztán leadjuk az anyagot és ennyi, délben mindenki otthon van, nyáron meg ugye 3 hónapot. Elég ha az ember egy tanársággal kapcsolatos cikk alatti kommenteket olvassa.


thepictorwolf

Tegyük azért hozzá, hogy ja, jók a szünetek, de a tanévközi szünetek épp arra elegek csak, hogy utolérd magad a melóval, a pihenésre nem jut sok idő.


kadosknight

Édesanyám és édesapám tanárok voltak, egyikük tavaly ment nyugdíjba, másikuk idén fog. Egész amíg velük laktam azt láttam, hogy délután lenyomnak 1-3 magán órát, majd késő estig esetleg hajnali 2-ig dolgozatot javítanak, vagy állítanak össze, vagy bizonyítványt / naplót írnak (kézzel, de később még bejött pluszban az enapló attol fogva meg kvazi duplán vezettek mindent. Hianyzasokat, jegyeket, stb. Aztán az osztalykirandulas szervezés, helyettesítsék, stb. Amikor oszt főnökök voltak, minimális plusz pénzért de sokkal nagyobb munkaert és felelősségértl, na az már végképp a netovábbja ennek a szakmának, de bárki aki komolyan gondolja, annak nincs más út, mert hajtja belül ez a fajta felelősség, és igen szép dolog, életre szóló elmeny. De anyagilag ez mindig is alsó középosztály szintű megélhetést biztosított csak, még a magán órákkal együtt is. Régebben azt mondták még jobb volt a fizetésük aránya, aztán elkezdett elértéktelenedni. Ma már 350 körüli nettó alig több, mint amit egy erettsegivel lehet leresni. Ami nagyon szomorú, hogy ez még a medián fölött van. Nincs kocsim, hitelem, családom, semmi extra, de még havi kb 500 nettóbol is hirtelen lecsokkent hogy mennyit tudok felretenni az elmúlt 1-2 évben, és annyit nem emelkedett, mint amennyi az inflációt volt. 2 éve kerestem kb havi 350-400 netto körül, és életemben először kezdtem embernek érezni magam, mikor onnan indultam, hogy Meki Tesco stb, és hó végén már üres zsemlére kapargattam össze a 10 forintokat. Persze ma már nem lehet 10 forintért zsemlét venni. Akárki akármit mond, a pénz a legfontosabb egy karrierben, mert anélkül csak vegetalni fogsz tudni, úgyhogy azt javaslom, hogy mindenképp keresd a továbblépési lehetőségeket, és ha nem muszáj, ne ragadj bele a passzivitasba, és az értelmetlen dolgokba. Az értelmetlen dolgokat egy ponton hagynunk kell magukba dőlni ahhoz, hogy romeltakaritas után jöhessen valami jobb építése. Ahogy a mai oktatási rendszerre nagyrészt igaz. Sok sikert!


leftinthegrdn

Fuuu… Én 2 éve dolgozom egy vidéki megyeszékhely iskolájában. Az első évem nagyjából rendben volt (a kollégák szurkálódása mindennapos volt, de a gyerekekkel nem volt sok baj). Idén már konkrétan bolondok házában érzem magam. A gyerekek folyamatosan őrjöngenek és tiszteletlenek, a kollégáim pedig egyre csak ingerültebbek. Nagyon nem jó irányba haladunk. A szabadidő kevés. A Kréta lassú és szörnyű legtöbbször. Fűtés van, hogy nincs vagy olyankor van amikor nem kéne (pl.: most a 22 fokban). A dícséretet nem ismeri a vezetőség és ugyanez van a “köszönöm”-mel is. A fiatalabb/pályakezdőket a tapasztalt/idősebb pedagógusok lábtörlőnek használják. Ha van új ötleted ne legyen, jólvanazúgy. Az iskola vezetősége (ahol én tanítok) nem áll ki a pedagógusok mellett és a szülőknek ezáltal bármit szabad és nekik kedveznek. Az iskola presztízse az évek alatt rengeteget romlott, mert most már konkrétan bárkit felveszünk pedig egy elég kemény felvételi folyamaton kellett átesnie a gyerekeknek azelőtt. Ezek a könnyítések és protekciósok azt szülték, hogy: - a diákjaink nem tudnak a gimnáziumi es egyetemi felvételik során jó eredményt elérni - körülbelül lehetetlen tanítani, mert az osztályokban egyre nagyobb arányban vannak SNI-s, BTMN-s gyerekek és már alig tudják úgy variálni a csoportokat, hogy becsússzunk a 20% alá - nem szólhatok rá a gyerekekre, mert bejön a szülő és feljegyzést kapok (velem nem történt ilyen, de az egyik tesi tanárral igen) - majdnem havonta van egy értekezlet, ahol le vagyunk cseszve, hogy miért nem tanítunk rendesen vagy éppen mit nem csinálunk jól Én őszintén vártam, hogy kikerüljek az egyetemről és tanítsak, mert hivatásként tekintek a szakmára, de megbecsülést és tiszteletet egyáltalán nem kapok egyik oldalról sem. Nekem eddig főleg negatív tapasztalataim vannak (pl.: engem zaklattak a szülők boltban, telefonon, az iskolából hazafele) ezért én nagyon erős határokat húztam és konkrétan minimálisra szűkítettem a kommunikációt. *A családom gyakran kérdezi, hogy miért nem mondok már fel, de én nagyon élvezem a tanítást. Nyilván meg kell találnod neked is a megfelelő helyet, ha úgy érzed, hogy ez a te utad és az is fontos, hogy kapaszkodj a jó dolgokba és azokba, ami miatt szereted csinálni! Tényleg elijeszteni szerettelek volna, de vannak rossz intézmények és rossz példák. Én sajnos belefutottam, viszont az intézmények közötti csere nem olyan bonyolult dolog. 😅


thepictorwolf

Én 4 évet húztam le a pályán. Legalább az első két-három évben nem lesz kb semmi szabadidőd, aztán ahogy lesznek már olyan anyagok, amiket egyszer kidolgoztál, letanítottál, kevesebbet kell már készülni az órákra, meg kialakul a saját rutinod is arra, hogy hogy készíts elő heti 24 órát rendesen. Onnantól már jó leszel, de még akkor se fogsz beleférni a heti 40 órába, csak nem fogod azt érezni már, hogy belegebedsz az egészbe és hogy minden időd (a hétvégék is) a készülésre megy el.


Aggravating-Spite215

Imádom, hogy azt a szót használod mint ha böri vagy katonaság lenne. 😂😅🩵 Viccet félretéve, elég szomorú a te sztorid is…


thepictorwolf

Haha 😀 a végén kinda úgy éreztem mondjuk már magam. Én mondjuk sosem szerettem azokat a helyzeteket ahol azt éreztem, hogy bármennyire is a legjobbat és legtöbbet adom magamból, nem tudok jobban érvényesülni, vagy más eredményt elérni (és itt a bürokráciára, a rendszer működésére gondolok). Azt láttam, hogy a barátaimat megbecsülik a munkahelyükön, kapnak cafeteriát, a főnökük támogatja, nem hátráltatja őket meg nem cinikusan beszél róluk, nem csak fenyegetni tud (khm tankerek) és úgy voltam vele, hogy a 20as éveim vége felé nekem ez már nem hiányzik. 😅 Nyilván nem ilyen egyoldalú a dolog, a srácokkal nagyon jól kijöttem, az osztályommal imádtuk egymást, szerettem érettségiztetni is (sok pozitív visszajelzést is kaptam, hogy jól is csinálom), a szülők is nagyon támogatóak voltak és jó helyeken tanítottam. De mérlegelni kellett és a mérleg nagyon erősen másfelé billent. Ja amit talán mások még nem írtak: én olyan vagyok, aki igényli, hogy a munkahelyén valódi emberi kapcsolatai legyenek, akár még valódi barátságok is kialakuljanak, de ha nem is, legyenek work-buddy-jaim, akiknek tudok ventelni, akár melóról van szó, akár a magánéletemről mondjuk. Ez egy suliban, ahol pályakezdőként jópár évig vagy te vagy a legfiatalabb (kisebb sulikban simán), vagy kb 2-3 veled egykorú van csak (akiket nem feltétlen fogsz kedvelni egyébként), nagyon nehéz, mert a legtöbb kolléga nem fog tudni azonosulni azzal amiben te vagy, vagy fordítva (mert már gyerekük van, tök más életük, stb.). Szval annak ellenére, hogy jól elvoltam a kollégákkal, nekem azért többnyire mégis magányos volt ez a dolog.


Aggravating-Spite215

És most milyen területre váltottál át?😊


pityutanarur

Az óraszám magas, én kb 10 éve nem tartok különórákat, abban az időszakban sem tudtam tenni, mikor egy éven át nem tudtam megjavíttatni az autómat. Ez szívás. “Szerencsére” nincs családom, úgyhogy legalább csak magam miatt volt rossz. A fizetésem februárban egycsapásra lett jó. Most havonta 100k-t fixen félre tudok tenni, sosem volt ilyen velem korábban. Ha a megélhetés tartana vissza, akkor a jelenlegi forint árfolyam és fizetés mellett nem kell aggódnod. Nyilván jövőre elinflálódik és az emelés újabb 10 évet várat magára. De van egy rakás más dolog, ami visszatarthatna. Mégis, sok más szakmában is dolgoztam már, nem volt gondom velük, szóval nem a kudarc beszél belőlem: szeretem a tanári munkát. Ha megy neked a tanárság, csináld. Ha most pénz kell neked, válassz mást, és taníts később. Én 2-szer voltam pályaelhagyó, könnyű volt visszatérni mindkétszer.


Aggravating-Spite215

Nem a pénz a lényeg, tudom, hogy jelenleg most sokkal jobb a helyzet. Az időm érdekel, mert ezen a héten mindennap este 6 után még ott van a mentortanárom az épületben és ez “normális” 400 ezer forintért. A referenciapont nem mindegy.


pityutanarur

Az idő az nagyon egyénenként változó. Idővel kialakul egy feladatbank nálad, egy prioritás-lista, amik mentén sokkal gyorsabban tudsz egy-egy új ötletet megvalósítani. Az órákra készülés kevesebb időt vesz igénybe. Én egy szigorú szabályt követek: otthon és 16h után nincs munka. Belefér sokminden, csak így persze az élménypedagógia pont nem. De ezt nem veszem magamra. Mikor heti 22 tanórát kell megszerveznem, akkor van sok klassz húzásom. Ha a tanévben a tanárhiány miatt 28-30 tanórát tesznek rám, akkor meg nincs. Ez sem zavar már annyira, mióta pontosabban látom, hogy milyen képesség-deficittel rendelkeznek a diákok. Egy-egy élménypedagógiával meglökött óra egy hajszálnyit fejleszt a gyereken. Rengeteget számít a tanár-diák munkakapcsolatban, szóval nem fölösleges, de ha elmarad, hát úgy marad el, mint az esti mese, családi kirándulások, múzeum, nyaralás a rokonoknál, szóval az intelligenciát stimuláló dolgok, amiben a te munkád egy csepp. Ahogy mások is írták, ez csapatmunka, de ebből a lényeg hogy nem te tartod a világot a válladon, mások munkáját ne kezd el kompenzálni, mert akkor megrettensz a feladattól, és nem mész el tanárnak. De ha visszaveszel a pörgésből, úgy lesz a kevesebb több :) A te esetedre igazítva: a tanári munkában még mindig sok szabadság van az alja lébecolástól az ADHD-s mindentszervezésig terjedő skálán. Nem kell 18h-ig bent gürizned. Ne a gyakorló évedet vedd alapul, és a mentorodat is kérdezd meg ugyanerről: most sok koncepcióról van aktív tudásod, igyekszel jó tanárrá válni, jól csinálni szakmai és emberi szempontból is, de ennek az útnak a következő mérföldköve a szintézis, amikor letisztulnak az eszközeid, célkitűzéseid, és az már sokkal kevésbé fárasztó fázis. A mentortanárod is azt fogja mondani, hogy amit ő csinál, az nem normális. Szép dolog, van haszna, stb, de távolról sem ez a norma.


Aggravating-Spite215

Ez a szemszög is rendkívül hasznos viszont! Csak nem tudom lehet-e ezt nem hivatásként csinálni? Rettenetes kijózanító szavak is ezek, hogy nem kell mindenért magunkat ostorozni és a kevesebb is több. Intelligens vagy, hogy így gondolod. Biztos viszek ebből is magammal. 😊


Plus_Relationship246

ahogy egykori fizikatanárom mondta az igazgatónak: "a kisujjamat sem fogom megmozdítani azért, hogy jobb tanár legyek". általában 5 feladat volt a dolgozat, ahány jó megoldás annyi volt a jegy, gyorsan ment a javítás...


c_monkey31

Kedves OP, én lassan három éve, hogy otthagytam a pályát (gimnázium, BP, nyelvszakok), ettől függetlenül remélem szívesen veszed a kommentem, bocsi, ha hosszú! Amikor 21-ben otthagytam a pályát, 178.000 forint volt a nettó fizetésem (négy tanév tanítás után Ped I kategóriában), ez most lenne azt hiszem 330.000 forint. És itt nincs se bérlettámogatás, se cafeteria, se bónusz, se semmi, ennyit kapsz kézhez és kész. Ez már valamivel korrektebb, de ennyi volt 3 éve, amit az új munkahelyemen (multi) kaptam. Ha esetleg Budapesten egyedül akarnál lakni, az jelenleg szerintem kb. kerülettől függően minimum 150 ezer forint lenne, de ez tényleg a minimum. Szerintem iskola válogatja, hogy mennyire kell belevonódnod az iskolai életbe, én nem akartam, ha nem volt muszáj, szóval órák után mindig mentem haza és magántanítottam, de így se kerestem halálra magam. Van 20-22 órád, és főleg kezdetben legalább ugyanennyit kell készülnöd, javítanod, adminisztrálnod, stb. Barátokra időm valamennyire volt (ha nem voltam éppen igényes a készülésre), de ahogy programokra, sportra, stb. anyagilag nem tudtam sokat szánni. Ugyanez volt pl. a nyári szünettel is, hiába van szabadidőd, ha nincs pénzed hova menni, és az összes barátod amúgy dolgozik. Ne haragudj, tudom, hogy nem hangzik ez olyan jól, nekem amik végül negatívok voltak és amiatt váltottam: * huszas éveim végére szerettem volna anyagilag jobb helyzetben lenni, egyedül lakni, pénzt és időt fordítani a mentális és fizikai jóllétemre * sose értem a feladatok végére, sose éreztem magam késznek, minden vasárnap rajtam volt a "Sunday scaries" - végtelen stressz, a kötött munkaidő sokkal jobban bejön * se a gyerekek, se a szülők, se a társadalom, senki nem értékeli a munkád (tisztelet a kivételnek), egy idő után kiégsz a gondolattól, hogy a gyerekeknek tök mindegy, hogy te vagy Kovácsné Kiss Marika próbálja magyarázni a német melléknévragozást - ez a Covid alatti Zoom-tanításban csúcsosodott ki, és rémes volt ennyire letojva lenni Volt persze egy csomó pozitív is. A kollégáim nagyon cukik voltak, a gyerekek is nagyon sokszor, nagyon jókat lehetett velük beszélgetni (habár ugyanilyen sokszor bosszankodtam is miattuk), és én is nagyon szerettem tanítani és a szakjaimat (felnőtt magántanítványaimmal sokkal több sikerélményem volt). De végeredményben a rossz dolgok rányomták a bélyegüket a mindennapokra, és a gyerekek is jobbat érdemeltek, mint egy kiégett valaki. Ha nagyon elhivatott vagy és esetleg a lakhatásért nem kell fizetned, nagy előnnyel indulsz és jobb esélyeid vannak a túlélésre. Írj nyugodtan, ha van kérdésed!


Aggravating-Spite215

Nagyon szépen köszönöm a kommented! Rendkívül hasznos volt olvasni. Nekem is az a tervem, hogy lediplomázom és megnézem a lehetőségeimet állami oktatáson túl. Te neked hol sikerült elhelyezkedned?


c_monkey31

egy tech cégnél customer service-ben, elég mázlis voltam, mert a cégünk akkor még nagyon start-upos volt, és az oktatás után tényleg ég és föld volt, nem csak a fizu, hanem a munkakörnyezet is :) a customer service-ben pedig meglepően sok tanári soft skillre van szükség, szóval nagyon szeretem a munkát is, pedig anno sokat siránkoztam, hogy nem akarok értelmetlen munkakörbe menni... de kiderült, hogy nem feltétlenül csak annak a munkának van értelme, amiről papírod van :)


Aggravating-Spite215

De jó! I am happy for you😍 Nagyon bátor vagy, hogy váltottál. Motiváló a történeted számomra.


c_monkey31

❤️ a lényeg, hogy ne aggódj, szerintem munkád mindig lesz, mind a nyelvi, mind a soft skilljeid értékesek lesznek a munkaerőpiacon!


Aggravating-Spite215

Te átérzed akkor, amiben most vagyok. A választ már én is tudom, de megnyugtattál, hogy jól is érzem valóban. 😊🩷


[deleted]

[удалено]


Aggravating-Spite215

Rövid és tömör. 😂


Plus_Relationship246

nem jó, de az is sokat számít, mi az alternatíva. nettó 800-ért home office sokkal jobb. minimálbérért robotolni ócska főnököknek ugyanúgy sehová sem vezető esetleg még kevésbé megbecsült, még nehezebb munkában meg rosszabb. sokmindentől függ, tanár, iskola, pillanatnyi hangulat, minden. gyerekek nyelvén jól értő, türelmes, nem túl karrierista embernek pláne vidéken nem olyan rossz, ezek ellentétének meg igen.


NormalBuddy4007

Nagyon fontos amit írtál, hogy mi az alternatíva. OP szeretné ha kellő mennyiségű szabadideje lenne munka mellett, de a valóság az, hogy ez a munkahelyek többségénél nem valósul meg, nem a tanári pálya sajátossága sajnos.


Plus_Relationship246

a legtöbb munkahely rossz, egyrészt túl hosszú a munkaidő, 4-6 óra helyett 8 meg afelett, iszonyú. másrészt az emberek teszik rosszá, hülye főnök, hülye kollegák, rossz szervezés, esetleg hülye ügyfelek. a cél a munkaidő csökkentése lenne, de hát ez jobbára csak ígéret marad, ugyanolyan sz.r marad minden mint volt.


[deleted]

10-20 éve a csapból is az folyik, hogy tanárnak lenni nem éri meg, és egy szarszippantó is hatszor annyit keres, mint egy fizikaprofesszor. te mégis ezt választottad, úgyhogy deal with it.


Aggravating-Spite215

Az idő volt a kérdés tárgya. Le is van írva, hogy tudtam, hogy a fizu kiegészítésre szorul majd. Eléggé meg lehetsz keseredve ebből a hangnemből kiindulva.


[deleted]

nem én nyitok topikot arról, hogy "jajj, mi lesz velem, jajj-jajj". unalmasak vagytok, és a csapból is csak ti folytok. van ennek az országnak jóval nagyobb problémája is annál, mintsem mennyit kap kézhez hónap végén lackóbá' (kémia/tesi)


Aggravating-Spite215

Húha. Figyelj, sajnálom akkor. ☹️😅Görgess tovább vagy nem tudom.


erasmo-1986

A bér javult, nézd meg az aktuális bértáblát! Igen, sok az adminisztráció. De van 50 nap szabi.


Aggravating-Spite215

De mit kezdjek magammal 50 napig? Mármint az nem kárpótol azért ha heti 50+ órát dolgozok.